Hogyan lehet átlépni a közhelyeken?

Március 27-én, 15 órai kezdettel nyílik meg Muhi Sándor legújabb tárlata a szatmárnémeti újközponti Galériában. A Kortárs közhelyek és A pillepalack kalandja című sorozatai után a most látható, kifejezésmódjában hasonló anyag Az élet szép címet kapta.

Részlet Az élet szép című sorozatból

Aki látta utóbbi két egyéni tárlatát, azt tapasztalhatta, hogy egy évek óta tartó, pontosan körvonalazott tematikák alapján építkező szakmai kísérletsorozatról van szó. Jó évtizede vált számára nyilvánvalóvá, hogy a hagyományos képek, életművek, hosszú távon érvényes mondanivalók kora végleg lejárt, a harmadik évezred egészen más formát, technikát, kifejezési módot, tartalmat igényel a képzőművészektől napjainkban.

Már a pályája kezdetén, a hatvanas évek végén sem szokványosan fejezte ki magát, de a mostani radikális, gyökeres átalakításért alaposan megdolgozott. Jó ötévi kísérletezés előzte meg ezt, és a folyamat még ma sem tekinthető teljesen befejezettnek. 2011-ben kezdte készíteni a Kortárs közhelyek című tárlata anyagát, akkor sikerült kialakítania az új technikát, megjelenítési módot. Már tudta, hogy összefüggő, lekerekített sorozatokban sokkal hatékonyabban érvényesül a művészi üzenet, azt is sejtette, hogy nem kell állandóságra törekedni se tartalomban, se a felhasznált anyagok tekintetében, hiszen a változó, felgyorsult világban minden új generáció folyamatosan hozza majd a saját ötleteit, koráról alkotott véleményét festészetben, zenében, irodalomban egyaránt.

Az első szatmári tárlatát újszerűsége miatt sokak részéről értetlenség fogadta Szatmáron, ezért mutatta be Kolozsváron is az anyagot. Ezt követte A pillepalack kalandja című kiállítás, amely rendhagyó formában József Attila-illusztrációkat tartalmazott. Alig zárult be a tárlat, már foglalkoztatta egy újabb sorozat gondolata, amelynek kivitelezéséhez 2014-ben látott hozzá. Ennek Az élet szép címet adta. Néhányan a látottak alapján azt gondolhatják, hogy ezt a kiállítást kizárólag gyerekeknek szánta, valójában azonban olyan felnőtteknek szól, akik még élénken emlékeznek gyermekkoruk szépségeire, álmaira, varázslatos felfedezéseire.

Az alábbiakban a legutóbbi kolozsvári bemutatkozásának értékeléseiből azért idézünk, mert megítélésünk szerint ezek a megállapítások közelebb hoznak az alkotó sajátos, semmi mással össze nem téveszthető képi világához.

„A Barabás Miklós Galériában is bemutatott, Kortárs közhelyek című, formabontó kiállításával a szatmári Muhi Sándor 2012-ben valósággal berobbant Kolozsvárra. A kísérletező kedvű fiatalokhoz hasonló merészséggel és közismert ötletességével tartott görbe tükröt elénk, élt a legmodernebb technika nyújtotta lehetőségekkel, tolmácsolta eredeti módon eredeti gondolatait. (…) A vizuális művésznek, a képalkotás mesterének a rendkívül személyes, de sajátos empátiával a dolgok legmélyére hatoló, lényeglátó, pillepalack-ábécével megjelenített vallomását arról, amit számára a 20. század mind a mai napig utolérhetetlen lírikusa jelent. De olyan személyes vallomás ez, amelynek üzenete messze nem egyszemélyes. Hiszen belemélyedve-feledkezve ebbe a fölöttébb következetesen alkalmazott egyéni jelrendszerbe, a költői mondanivaló általunk eddig esetleg még fel nem fedezett aspektusaira is rátalálhatunk. Költői-művészi hitvallás, óhajok, vágyak, elképzelések, meglátások, sejtések, múltidéző jövőbe látás, a káosz rendje és a rend káosza elevenedik meg előttünk. Muhi Sándor sajátos és összetéveszthetetlen, egyedi alkotói megnyilatkozásaiban a mulandóság és az öröklét, a ráció és az emóció, a geometriai szigor és lírai csapongás egymást kiegészítő-megtámasztó-hatásfokozó együttléte, az antinómiában rejlő feszültség ölt testet, válik a legnemesebb költészetből táplálkozó, korszerű, vizuális művészi üzenetté. A pillepalack kalandja ilyenformán akár mintapéldája is lehetne a tiszta dekoratív szellem és az érző-ráérző, gondolkodó, mindig új utakat kereső grafikusi attitűd párosának. (Kolozsvár Társaság, 2014. március 18., Németh Júlia)

„Muhi Sándor A pillepalack kalandja című egyéni tárlata forradalmasította a kortárs erdélyi képzőművészetről alkotott képünket. Legalábbis: fel-, sőt megrázott bennünket. Létezik-e más járható út is, mint a régi, elődeink taposta? Van átalakulás, sikeres metamorfózis? Hogyan tovább? Van-e újrahasznosítás? S ez nem csupán a hétköznapi életben, hanem a művészetekben is aktuális probléma. Hogyan tovább abban a 21. században, amikor már mindent megírtak és megalkottak? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseink megválaszolásának tekinthetjük Muhi Sándor legutóbbi, A pillepalack kalandja című, március 13.–április 4. között a Barabás Miklós Céh székhelyén megrendezett kiállítását.” (Helikon, 2014. április 25. Portik Blénessy Ágota)

Aki arra kíváncsi, hogy miért látja szépnek az életet a rövidesen hetvenéves Muhi Sándor, milyen rálátást, pozitív életszemléletet nyújthat a képzőművészet sajátos eszközeivel kortársai számára, hogyan lehet és kell átlépni a közhelyszerűvé vált, untig ismételt, és mások által már jó évszázada messzemenően kiaknázott kifejezésmódokat, az nézze meg március 27-én, 15 órakor a szatmárnémeti újközponti Galériában nyíló tárlatát, amelyik április végéig tart nyitva.

Elek György