Gallasz Nándorról emlékezem 1972 őszén


ÖrüIök,  hogy róIa írhatok. Nem tárgyilagos, tudományos igényű dolgozatot: élményeket, életre szólókat, amelyek egy igazi ember és nagy szobrász fizikai és szellemi közelségéből sugározták a fényt és meleget. Harminchárom éve, hogy a temesvári belváros egyik szürke bérpalotájának utolsó emeletére baktattam Kósa Huba Ferenc barátomhoz, aki első szobrom kiöntésénél segített tanácsaival. Gallasz mesternél dolgozott, akadémiai tanulmányai mellett. Így előbb ismertem meg műhelyét és munkáit, mint az embert. Ismertem a temesvári Munkásotthon homlokzatát díszítő domborművet, amit ő mintázott. Fónagy János temetésekor csendőrgolyók sebezték meg, így még döbbenetesebben fejezte ki alkotójának gondolatát. Kőtömböket cipelő, félmeztelen munkások csendes, de feszülő erőt sugárzó menete - ezt ábrázolja Gallasz műve. A munkásotthon homlokzatának az a domborműve volt az első, és - most már biztosan tudom - a nagy lecke is. Útmutatás nemcsak abban, hogyan kell reliefet mintázni, térbe helyezni, kifejezni a tartalmat -, de az egyérlelmú, bátor emberi magatartás tekintetében is. Babiloni frízek szellemét idézi a mű, és mégis mai. “Igen barátom, a szobor szépen formált tárgy, a szem öröme - Iegyen is az, mert csak így lehet a szív és az agy öröme is!” - mondta pár évvel később Gallasz Nándor, munka után, sötétedő műtermében. Előttem van a pompásan, keményen, nagy formákkal mintázott, boltozatos homlok, a finoman ívelt orr, a mosolygós, de keserű, mély zárójelbe zárt száj - a sokat tudó, mélyen érző, vívódó lélek mintázta arc, az aránylag kicsi, de erőteljes kéz, és a szürke munkaköpenyes alak. Megtudtam, hogy az első világháború megpróbáltatásait hét évig hadifogság tetőzte be. Szibéria, Krasznojarszk. Emlékezéseiben mégsem volt nyoma panasznak. Melegséggel beszélt az orosz parasztról és munkásról, s büszkeséggel a proletárforradalom sikeréről, mert úgy érezte, valamelyes részt vett benne. “Külön villamos szállított a játékgyár műhelyébe”- mesélte. Gallasz, a művész nem tartotta rangon alulinak, hogy a vöröskatonák árvái számára játékbábukat faragjon. Emlékezetes találkozása volt Leninnel, aki a lázasan vitatkozó művészeket meglátogatta a moszkvai gyártelep egyik műhelyében. A Párizst, Münchent járt orosz művészek hazatértek részt venni a művészeti élet kialakításában: Chagall, Kandinszkij, Malevics, Tatlin aktív szerepet vállaltak az iskolák, múzeumok alapításaban. Majakovszkij kőkemény kiáltványai, a proletkult, a konstruktivizmus tartotta izgalomban a művészvilágot.

Gallasz Nándor 1921-ben tért haza, huszonnyolc éves korában. Háta mögött a temesvári középiskola, melynek elvégzését a vasas-vasutas apa nehezen bár, de biztosította, a budapesti lparművészeti Főiskola (tanárai Mátray, Maróti, Simay), majd a szerb, majd az orosz front. És a fogság, a forradalom; rengeteg élmény és munka. “Tudod, barátom, mi sok művész tragédiája? Hogy bár a keze ügyében van minden kifejezésre szolgáló eszköz, rádöbben, hogy belül üres, nincs mit mondania! A “hogyan”-t tudja, a “mit” nem!... Akkor talán jobb a dadogás, a valami mélyet és fontosat kifejezni akaró, fonák, akadozó beszéd!” Persze, a mesterséget nem ismerők arcátlan vakmerőségét sem törte el gunyorosság nélkül soha. Életműve bizonyítja, hogy rendkívüli mértékben uralta a szobrászat minden műhelytitkát. Nincs anyagszerűtlen műve. Kisplasztikai remekei - Bécsben egy esztendeig a kerámiát tanulmányozta, Drezdában szintén -, valamint monumentális szobrai egyaránt ritka plasztikai intelligenciát sugároznak. Hibátlan ízlés, biztos kéz, tiszta szem és ugyanilyen tiszta szellem; az érzelem és értelem ritka szép egyensúlya - ez jellemezte Gallaszt, a szobrászt. A szemérmes férfifajtához tartozott. Az érzelem gyeplőit sohasem engedte túl lazára, mint ahogy életének belső, tragikus vivódásairól sem beszélt soha. Bourdelle, Mestrovics, Maillol - ezek voltak a rokonai, nem pedig Rodin. A Iátszat mögötti lényeg, a változó, vibráló mögött rejtőző állandóság, a törvényszerű, nem pedig a véletlen - ez volt művészi és emberi hitvallása. Egészséges életszeretete meggátolta, hogy engedjen a végletes absztrakció csábításának; rövid kirándulása, még Oroszországban, a kubizmus tájaira csak haszonnal járt. A bánáti metropolis, Temesvár, Dózsa György kivégzésének helye, a Hunyadiak déli fészke, a mocsárral, tölgyerdőkkel védett hajdani csillagvár körül rohamosan fejlődő ipari és mezőgazdasági központ nem bizonyult hálás mecénásnak. A képzőművészetek nem virágoztak, nem fejlődtek itt azonos ütemben a gazdasági gyarapodással. Keserű volt a hang és csúfondáros a mosoly, amikor Gallasz Nándor erről beszélt. A Temesvárra került szobrászok közül Ladea Romulus volt az, aki mint egyazon hullámhosszon gondolkodó és érző művészember, azonnal megtalálta a kapcsolatot Gallasz Nándorral. Viszonyukat ha nem is a meghitt barátság, de a kölcsönös tisztelet és elismerés jellemezte. Soha fel nem merülhetett közöttük a kérdés, hogy Ladea, a román parasztszülők gyermeke és a magyar proletárszármazású Gallasz, idegenek volnának egymás szamára. 1893-ban született Temesváron; a századforduló utáni első évtizedek műveszeti vajódását “saját bőrén” tapasztalta. EIső kézből, közvetlenül és nagy erővel záporoztak a hatások a fiatal művészre - és sorban le is peregtek róla -, mert Gallasz nem a porhanyós gerincűek fajtájához tartozott. A képzőművészetek történetének egyetlen apró mozzanata sem volt ismeretlen Gallasz számára; bámulatos tárgyi tudása, ritka műveltsége mindenre kiterjedt. Sohasem felejtem el a jelenetet: Szántó György, Markovics Rodion és Gallasz Nándor beszelgetnek. A festő, aki megvakul, de élete nem törik ketté; üzenetét nem ábrázolja többé, hanem szavakba öntve közli: megírja mondandóját - ez Szántó György. Markovics Rodion a “fogolytárs”, a Szibériai garnizon közismert írója. A vak festő-író Romain Rolland egyik levelét mutatja Gallasznak. És a forma művésze, míg olvassa a levelet, a betűket rajznak is látja, a szív grafikonjának. Mint valamiféle beavatott “látó” - grafologizálni kezd. És megindul a vita Romain Rolland-ról, Európáról, irodalomról, emberségről, mohón vágyott megoldásokról. Gallasz Nándor műhelyében történt ez, egy hajdani késő délután. “Olvasd el a Colas Breugnont - parancsolt rám melegen Gallasz -, ilyen írással írták!” -, és elém rakta a szaggatott, apró szobrocskákból összeillesztett grafikont, Romain Rolland kézírását. Amikor 1945-ben visszatértem Temesvárra, szovjet katonákat, térképész rajzoló fiúkat találtam Gallasz műtermében. Áhitatosan hallgatták az oroszul folyékonyan beszélő Gallasz Nándort, aki nem szobrairól, hanem a forradalom éveiről, az Ember dolgairól diskurált velük. Életének utolsó éveit alattomos betegség keserítette meg. Nem tűrt sajnálatot, részvétet sem. A Tél, a Nyár - a Kerti plasztika pásztorfiúja Donatello angyalait idézi, mégpedig rangosan, új stílust formálva. Bármilyen megrendelésnek eleget tett, szabadságát, véleményét mindig megtartotta. Meglepő, milyen korán rádöbbent a bonyolult, rejtett és mégis egyszerű igazságra, hogy tudnillik a század eleji művészeti törekvések végső soron mind a polgárságot marasztalták el. És hogy hiábavaló lenne egy űj korszak születésénél visszakérődzni az idejét-múltat. A temesvári Munkásotthon domborművétől az Élet forrásáig szobrok egész sorával igazolta az életbe, az emberségbe vetett hitét. A romantikus érzelmességet kerülő ”groteszk táncosnőt” a gunyoros, fanyar humort árasztó szobrokat hamarosan felváltják meleg emberségének, részvétének, gyengédségének mély megnyilatkozásai: az Anyaság, az lmádkozó, az Anyám, vagy a Balalajkás muzsik. És az Élet, az aránytaIanul súlyos sziklát cipelő, görnyedő, de mindent kibíró férfiakt, a lehetetlenre is vállalkozó, a sziszifuszi férfimunkát vállaIó Embert idézi döbbenetesen. Még a dekoratív célzattal készült szobrai is kifejezőerőt sugároznak. A temesvári iparkamara palotáját diszítő Ipar és Mezőgazdaság, az allegórián túl, a Paraszt és a Munkás élő figurái. Jellemzői: a klasszikus összevont, nagy formák, lényegre törekvés, tiszta szerkezet, logika. A felület izgalmának, festői megbontásának őnála nyoma sincs. Ha majd avatott kezek vigyázva és figyelmesen számba veszik Gallasz életművét, meglepően gazdag eredményt mutathatnak fel.

- Az “Igaz Szó” folyóirat felkérésére, hogy írjak Gallasz Nándorról - készült ez a pár sor -

1972 őszén. -

- Romániai Szocialista Köztársaságának Folyóirata -