Önarckép, szénrajz, 1949
Az efféle vizsgálat azonban célunk nem lehet, mert a „mi lett volna, ha...” típusú kérdések önismeretünk szemszögéből sehova nem vezetnek. Ehelyett e generáció tagjainak példáját, helytállását, erőfeszítéseit és eredményeit vagyunk kötelesek újra meg újra felmutatni.
A szóban forgó mûvészgenerációnak a tagja volt a száz esztendővel ezelőtt, 1909. április 3-án, székely református tanítócsaládban, Nyárádszentbenedeken született Ferenczy Júlia. A kolozsvári és a temesvári Képzőmûvészeti Főiskolán tanult, Erdély egykori „Belle Arte”-ján, ahol tanárai Papp Sándor (Alexandru Popp), Romul Ladea, Aurel Ciupe és Catul Bogdan voltak. Temesváron Podlipny Gyula is irányította tanulmányait, amelyek befejeztével Nagybányára ment, hogy ott Ziffer Sándor, Nagy Oszkár és Krizsán János korrektúráira járjon.
1936 tavaszán Fuhrmann Károly ötvösmûvészhez ment feleségül, és férjével együtt Kolozsváron telepedett le. Kós Károly ösztönzésére, több akkori fiatal mûvésztársával együtt, itt lépett a nagyközönség elé először, 1939 decemberében, egy nemzedéki váltást jelző, máig emlékezetes kiállításon. A „tizenötök” között olyan tehetséges fiatalok voltak, mint például András László, Andrásy Zoltán, Balázs Péter, Brósz Irma, Erdei Erzsébet, Incze István, Kós András, Kósa-Huba Ferenc, Makkai Piroska, Olajos István, Tollas Júlia, akik többnyire önmaguk erejéből jutottak el számottevő eredményekhez.
Indulásukat a kritika valósággal ünnepelte, ami számukra a negyvenes évek elején kiállítási lehetőségeket biztosított, és sikerekhez vezetett. A második világháború ember- és közösségpróbáló esztendei után sem jöttek könnyebb évek, főképpen azok számára nem, akik a szocialista realizmusnak nem hódoltak be. A „tizenötök” társasága is szétszakadt, és nem kimondottan a szakmai tudás mentén.
Ferenczy Júlia azok csoportjához tartozott, akik a rendszer parancsára változást színlelni képtelennek bizonyultak, akik továbbra is kizárólag a mûvészi szempontokat voltak hajlandók figyelembe venni, s akik a szeretet hatalmát a hatalom szeretetével össze soha nem tévesztették. Megfizettek érte. Előbb ún. purifikáló bizottságok elé idézték őket, képeik később egyre ritkábban jutottak be a hivatalos tárlatokra, míg végül – az 1956-os eseményeket követő általános romániai retorzió keretében – másokkal együtt Ferenczy Júliát is kizárták a Képzőmûvészek Országos Szövetségéből. Születésének századik évfordulóján kimondani tartozunk: a kizárók egykori kollégái és mûvésztársai voltak – a behódoltak, a rendszerből pompásan megélők.
Mindez azonban Ferenczy Júliát önként vállalt útjáról nem tántorította el. Bár a nehéz anyagi körülmények miatt az olajról – és sok minden egyébről, persze – le kellett mondania, kénytelen volt áttérni a pasztellfestészetre, ám továbbra is portrét festett, önarcképet, aktot, tájképet és csendéletet, amelyek révén a hivatalossal immár párhuzamossá lett mûvészi értékrend mércéje szerint figyelemre méltó eredményeket ért el.
Azokban az években került egyre közelebb azokhoz a mûvésztársaihoz, akikkel már a harmincas évek végén összehozta az erdélyi mûvészsors. A szintén kisemmizett Brósz Irma igaz jó barátnak számított, Gy. Szabó Béla pedig mûvésztársaként mindent elkövetett annak érdekében, hogy Ferenczy Júlia munkái a hazai és a külföldi nagyközönség elé kerülhessenek. Alkotásait hazai és külföldi magánlakások díszeként őrzik ma is, mûvei rangos külföldi múzeumokba is eljutottak.
Csak idehaza nem bocsátották meg gerincességét, még az 1990 utáni évtizedben sem, amikor ugyancsak itt élt Kolozsváron, közöttünk. Göncz Árpád államelnök 1997-ben magas magyar állami kitüntetéssel ismerte el mûvészi munkásságát: az első erdélyi mûvész volt, aki a rendszerváltozás után ilyen magas anyaországi elismerésben részesült. Itthon azonban nem szolgáltattak neki elégtételt, nem vették vissza a szakszövetségbe sem, és a kolozsvári Mûvészeti Múzeumban mind a mai napig egyetlen képe sincsen.
Talán éppen a centenárium hozhat e téren változást. A Mûvészeti Múzeum végre kitárja kapuit Ferenczy Júlia előtt, s június 13–27. között megrendezi a mûvész emlékkiállítását. Üdvözöljük ezt az elismerő gesztust.
Mint ahogyan azt is nagyra értékeljük, hogy Ferenczy Júlia szülőfaluja, Nyárádszentbenedek sem feledkezett meg a centenáriumról. A tervek szerint a helyi Református Házban április 26-án mutatják be képeit, s ezzel egyidejûleg leplezik majd le a mûvészt megörökítő alkotást, Hunyadi László szobrászmûvész munkáját. Ez a mû hivatott az elkövetkezőkben az utánunk jövő generációkkal megismertetni a tehetséges, becsületes, tartásos mûvész példáját. Hiszen mi, akik ismertük őt, mindenképpen megőrizzük magunkban szigorú, szókimondó, megalkuvást nem ismerő, de egyben mindig derûs és bíztató, örökké reménykedő és jövőbe néző személyiségének emlékét.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/23648