Fényszőnyeg Erdélynek

Bordy Margit kiállítása a Barabás Miklós Galériában

Pasztellbe fogalmazott létformák térben és időben, ég és föld között, avagy az átmenet különleges varázsa – foglalhatnám össze mindazt, amit Bordy Margit felkínál nekünk. De azt is mondhatnám: a szépség apológiája. Mert a művész nem fél az agyoncsépelt, sőt manapság nem ritkán pejoratív értelemben is használatos fogalom vállalásától.
Teheti, hiszen törekvésének, művészi megnyilatkozásainak, az ihlet momentumainak őszinteségét érezzük ki munkáiból. Azt a felfokozott pillanatot, a legintenzívebb elmélyülés állapotát, amikor a világegyetem megnyílni látszik előtte, amikor rejtett értelme kitárul és alkotásra készteti. Külső szépségeket jelző, de belülről fakadó művészi megnyilatkozások ezek: egy újrateremtett, a művészi képzelet rostáján átszűrt és megtisztult, belső fényektől ragyogó világ. „Igaz szépség s szép igazság – sohse /Áhítsatok mást, nincs földibb bölcsesség”– idézhetném munkáival kapcsolatban John Keatst, Bordy Margit kedvenc költőjét, a világirodalom egyik gyöngyszemének, az Endymionnak a szerzőjét, a holdleány és a gyönyörű pásztorfiú mitológiai történetének újraálmodóját. S ez a keatsi világ, a lágyan omló, felületi szépség, de annak mélyről fakadó forrásai is ott buzognak a művész hasonló címet viselő pasztellképén. Amely mintegy képi vetülete – az itt látható többi munkával együtt – a festő szavakban is megfogalmazott ars poeticájának, miszerint: „ A művészet varázslat, energia, örökkévalóság. Az ihlet különleges pillanata az életnek, olyankor a művész együtt él a világegyetem akaratával. Az életben mindennek meghatározott szerepe van. Egy fának, egy hegynek vagy völgynek, minden élő és élettelen dolognak küldetése van.” Aminthogy a művésznek is – tenném én hozzá Bordy Margit művészi hitvallásához, amelyben különleges szerepet szán a műalkotás üzenetének: „A valóság kép – idea kép is kell hogy legyen, az „igazság” legnemesebb értelmében. Az a művész, aki képes a valóságábrázolás átszellemítésére a beavatottak szakrális igazságát, a jelenség fölöttit, a természetfölöttit ragadja meg.”
Ezt teszi ő maga is, amikor metafizikai mélységekig elmenően tárja fel etikai-esztétikai-érzelmi fogalomrendszerének a lényegét, amikor az árnyalatok rendkívül gazdag skáláját felvillantva érzékelteti az álom és a legenda puha ködéből kibomló valóságszeleteket, a szülőföld varázsát, a megunhatatlan, az örök Erdély-élményt (Fényszőnyeg Erdélynek), a Parázsfényben parádézó világot, vagy éppenséggel a Csend hatalmát, a sejtelmesen rózsaszínes-szürkés-zöldes árnyalatokba hajló, mindent átölelő, hatalmas kékséget.

Szubjektív szimbólumhasználatával, mindegyre visszatérő állandóival – madár, levél, ablak, kép a képben motívum, nyitott ajtó, stb. – egy olyan bensőséges képiséget valósít meg, amely kapcsolódik ugyan a legnemesebb erdélyi pasztellhagyományokhoz, de amely ugyanakkor fölöttébb sajátos is.
A Bordy Margit-munkák valamennyi csoportos kiállítás jellegzetes színfoltját képezik, egyediek és összetéveszthetetlenek. Így egységükben szemlélve pedig alkotójuk, a filozofikus hajlamú, költői erényekkel is megáldott festő rendkívül összetett érzelem és gondolatvilágának tökéletes képi reflexiói. Olyan légiesen könnyed, s mégis erőteljes kisugárzású munkák, amelyek a születés és a halál misztériuma, a lét és nemlét közti átmenet szubtilis sejtetésével érzékeltetik a pillanat, az örök pillanat varázsát, az elmúlhatatlant. „ Nem azt, ami van, hanem azt, amiért van minden” – hogy a művészt idézzem ismét. A Pirkadat sötétből felsejlő árnyalatgazdagságát, karakteres formavilágát, a Délután pihentetően nyugodt színvilágát, lágyan egymásba omló-hajló formáit, vagy éppenséggel a nyitott ablakon keresztül felvillanó emlékeket, a feltünedező múltat, az Alkonyat szülte nosztalgiát, hogy aztán a Vers éjszakájának ébrenléti momentumát magunk mögött hagyva feltáruljon a Műterem ajtaja, s a lágyan omló drapéria sejtesse azt az enteriőrt, amit ez a nagy formátumokban gondolkodó, kozmikus mélységekig hatoló festő megálmodott magának.
Mert a valóság nem más, mint egy tömbházlakás műteremmé nyilvánított, ízlésesen berendezett, de fölöttébb aprócska szobája. Művészsors a 21. századi Erdélyben. Ott és akkor, amikor a festő az anyagi világból a szellemi világba történő átlépés útvesztőin keresztül kalauzolja figuráit, a nagy utazás, a Metamorfózis fázisait vetíti elénk, a madár, a koponya és a kulcs egymásmellettiségével pedig mindössze sejteti a lét és nemlét közti átmenetet, felvillantva a metafizikus tér és a való világ találkozási pontját: Abszurd poézis.
Színekbe, fényekbe, formákba, ritmusokba, az árnyalatok sajátos alliterációjába fogalmazott képkölteményeket, könnyeden libbenő, elegáns köntösbe bújtatott, érzelmi-gondolati skálán mozgó művészi megnyilatkozásokat láthatunk itt: a költő és a festő Bordy Margit vallomásait önmagáról és a világról, amelynek közepe számára szülőföldje, Erdély és választott városa Kolozsvár.

Elhangzott június 7-én, a Barabás Miklós Galériában, a kiállítás megnyitóján.
NÉMETH JÚLIA

http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/91377