Emberi sorsok a vásznon


image
Máthé László olajfestékkel vetíti vászonra egyéni meglátásait (Fotó: Tofán Levente)

Nemrég egyéni tárlattal mutatkozott be szülővárosában, Kézdivásárhelyen Máthé László pályakezdő festőművész, aki jelenleg a kolozsvári Képzőművészeti és Dizájn Egyetem mesteris hallgatója. A 24 éves festőtehetséget az útkereséséről kérdeztük.

– Mikor döntötte el, hogy festészettel foglalkozik?
– Előbb a szobrászat és grafika foglalkoztatott, később Szentgyörgyön, a Művészetiben határoztam el, hogy festő leszek. Ütő Gusztáv volt a tanárom. Lehet, éppen a kihívás miatt választottam ezt, merthogy színekkel kell dolgozni, több mindenre odafigyelni.

– Az azóta eltelt időszakban mennyire sikerült felfedeznie önmagát?
– Az egyetem első éveiben több mindennel kísérleteztem, mígnem rájöttem, ez nem én vagyok, nekem más az utam. Azt még nem tudom, hogy mi vagyok, de azt igen, hogy merre kellene haladnom, és ez már jó dolog.

– És melyik lenne ez az irány?
– Úgy érzem, a realista figuratív témában szeretnék alkotni, érdekelnek a szociális problémák, a politikai játszmák, mindenképp az, aminek köze van az emberekhez, esetleg a portréfestés jöhet még számításba. A tájképfestés, a csend­életfestés nem az, amit én keresek a művészetben vagy az életben. Az ember egy különleges lény, sok kérdés felvetődik például az emberi lélekkel kapcsolatban, ez felkeltette az érdeklődésemet, remélem, emberközpontúak lesznek a képek, az ötletek, amik majd jönnek.

– Honnan ered a szociális témák iránti érzékenység? Miért látja meg a koldusban a szépet?
– Szerintem azért, mert mi sem voltunk gazdag család, rengeteg emlékem van, ami eszembe juttatja egy koldus életszínvonalát. Ez az oka, hogy fáj, ha egy ilyen embert látok, aki változtatna, de nem tud, vagy éppen ki van használva a „nagyok” által, ezek a dolgok engem nagyon zavarnak, együtt érzek velük.

– Eddigi munkái közül melyik áll önhöz legközelebb?
– Nincs olyan, hogy kedvenc kép, általában az utóbbi tetszik a legjobban. Egy darabig. Az ember mindig tanul valami újat, minél többet dolgozik, annál jobban tudja kezelni a felületeket, annál jobb lesz az eredmény. Nagyrészt büszke vagyok azokra a művekre, amelyek ki voltak állítva, jó kiállítás lett belőlük. Holott tudom, hogy ez még egy apró lépés, ennél sokkal többre vágyom, sokkal többet szeretnék megvalósítani.

– Ütő Gusztáv a kiállításmegnyitón úgy fogalmazott, nemcsak ápolja a háromszéki festőhagyományt, hanem azt a 21. századba transzponálja.

– Természetesen rám is nagy hatással voltak a nagy elődök munkái. Benczúr Gyula még mindig nagy kedvencem mind a stílusát, mind a színkeverését illetően. Ezekre alapozva szeretnék majd valamilyen saját technikához eljutni, egyrészt azért, mert ilyent nem tanítnak a mai egyetemeken. Az iskolákban oktatják ugyan az alapokat, de az még nem elég. Én örülök, hogy rátaláltam Benczúrra, nagy mesteremnek is lehetne nevezni. Lehet, úgy tűnik, mintha a 19. századból áthoznám napjainkba, viszont ez nekem még egyelőre csak egy tanulási szakasz. Még vannak kortárs művészek, akik hatással vannak rám, de úgy érzem, bármerre járok, Benczúr lesz az alap, akit az elkövetkezőkben sem fogok megunni.

Bartha Zsófia

http://www.hirmondo.ro/web/index.php/ajanlo/62139-Emberi-sorsok-vsznon.html