Bene Józsefre gondolok

Töprengek - és igyekszem, hogy higgadtan legyek képes mérlegelni a tényt, hogy egy megbecsült és szeretett művészemberrel kezet nem foghatok többé. Önző módra a magam érzelmeivel bajlódtam. Pedig tudom, hogy a nagy törvénnyel perlekedni hiabavaló. Hadd jöjjön az okoskodás. Múlik az idő - törvényszerűen -, mondogatom önmegnyugtatón. Napfelkelte után a napnyugta, és minden találkozásnak búcsú a vége; meg hogy: az árnyékok mind hosszabbak Iesznek estefelé. A kezdet és a vég egységesek, mint az alkotásban.

Hogy a születés és elmúlás szoros rokonságának törvényét csak egy maroknyi tisztánlátó tudta? Hátha a jövő tudatos emberei, a többség sem fog sejt-emlékezésekkel bajlódni babonásan?! Nemcsak azok, akik közel álltak hozzá: a család, a barátok, az őt személyesen ismerők, tisztelők, a művészbarátok - mindnyájan érzik hiányát. Most mi is történt? A szív, az agy és a szem, amelyek az ecsetet tartó kezet iranyították - megálltak.

De az érző lélek fájdalma mögött ott van az alkotás. A képek, amelyekből sugározni fognak továbbra is az érzelmek, gondolatok, az agy és szív által diktált vonalak, formák, színek. A térből üzen vissza az alkotás azokhoz, akik meg az időhoz kötöttek. A térből, amely időtlen. Hány fiatal induló művészjelöltnek adott tanácsot, segített nekik a maguk szemével látni, adott életre szóló ajándékcsomagot, útravalót saját éietenek pédájával?l És mindez egy tömény életút egyik ösvénye csupán.

Mert a fő út mégis a művészi alkotás volt. Aki pedig azt a kérdest tenné fel, hogy az alkotó művészet, a szemnyitogató tanítás mit is jelentenek? Mi marad belőlük a biológia pozitív tettei előtt? Annak az Emberiség történetét - amely a művészettörténeten keresztül sugárzik mindmáig - kell ajánlani! Az egységet szétdaraboló borúlátó!

Az alkotó ember, az egység embere derűlátó.

Bene József halálhírének pillanatában elgondolom, hogy mit is jelent ez a “múlt” idő? És ismét az önvígasz lenne csak, amit itt le akarok jegyezni?! Az ember, aki alkot - a testen, bőrzsákján kívül - új világot teremt, az igaz, a jó és a szép világát. Ez pedig megmarad; mert bár időben képződik, idétlenné válik. A Iascaux-i barlang festője, szobrásza ma is éI! Az egyiptomi Naphimnusz költője-festője-szobrásza ma is éI! A tér és idő dimenzióin túl az ember számára viszonylagos idő- és tértelenséget áthághatta. Aki az “Isten Iábát” megfoghatta, időt, teret legyőzve, alkotó módjára, az nem halhat meg.

És ilyenfajta ember volt Bene Jóska is! Nem az önmagát menteni akaró önzés diktálta szavakat akarom itt most elzengeni, hanem arról szeretnék beszéini, hogy olyan pillanat érkezett el Bene Jóska életpályájának befejezésekor, amely mindegyikünk testi életében eljön törvényszerűen, előbb vagy később.

Az indulás? Székelydálya, Hargita megye:

1903. június 24. Megszületik a mi Bene Jóskánk

1913-1921 - udvarhelyi iskola. Állandóan rajzol, jegyez

1922-1923 - Bukarest - Maison Agnes divatház (kitünő alap a későbbi iparművész, alkotó és kivitelező munkához)

1924 - Bukarest, Szépművészeti Akadémia

Párhuzamosan munka a megélhetésért

1926- Lecomte de Nagy ösztöndíj

1927- még főiskolás, első kiállítás - Brassó

1928- tanár Gyergyószentmiklóson

1929- második díjas a Fontenay-aux Roses pályázaton, így nem sikerül a párizsi út.

1930-1934 - tanár Székelykeresztúron

Fest (szőnyegek, intarziák, kollázsok)

1935 - Petrescu, volt tanára felajánlja a bukaresti Akadémián a textilszak tanári állását. Visszautasítja!

1939- a Barabás Miklós Céh tagja. KiállíItások sorozata

1940- tanár Marosvásárhelyt, a tanítóképzőben

1949 - a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben a texil tanszék tanára

1955-1960 - külföldi tanulmányutak

1964-1966 - érdemes művész címmel, Kulturális Érdemrenddel tüntetik ki

1972- befejezi főiskoiai tanárkodását.

És közben állandó, kitartó, szívós munka; a műteremben, a művészszövetségben, mint a közösségért dolgozó, a szövetség elnökeként is, jó ideig. - Ahogy így jegyezgetem ezt a száraz elsorolást, belém vág valamiféle bűntudat. Sovány vigasz, hogy közös bűnünk tudata! Ezeket a sorokat írtam Bene József 70. születésnapjára egy levélfelében: “Ilyen alkalmak szükségesek ahhoz, hogy egymásra jobban felfigyeljünk? Szürkén megszokott dolog Iett az, hogy valaki öt évtizedet tanít, nevel, életútra készít induló fiatalokat (és mint apa, saját gyermekét is), kedvezőbb munkahelyet utasít vissza szelíden, halkan (de határozottan), hogy szülőföldjének használjon nemes, embert építő munkával. És új főiskola alapításánál veszi ki minden erejével részét, új tanszakot alapít, fejleszti, táplálja fejével, szívével, idegeivel - emeli európai szint rangjára.

Határozott, keményen mintázott arcél a Bene Józsefé. És ha nem vennéd észre a réssé szűkült, figyelő szemekben a humor aranycsillogását, a szigorú, Iekonyuló bajusz mögött megbúvó száj érzékeny, mosolyra, bocsánatra mindig kész, derűs lélek rajzolta vonalát, még azt is hihetnéd, hogy hidegen kemény ember ez a piktor-. Aki ezt a halkan, szerényen, egyszerűen és harcias gesztusok nélkül beszelő - és úgy is éIő - embert közelebbről is megismeri, az már helyesebben fog ítélni.” (Szerényen, halkan ajándékozó, “kifelé” - önmaga felé szigorúan bíráló. Olyan ember, aki nem másokra mutogat, hanem önmagára!)

Aki önmagát kettévagja, és mint oktató és alkotó, mindkét síkon olyan mennyiségű és minőségű művet hozott létre, az valóban “kemény legény!”

Igen, ezeket jegyeztem le Bene József 70. születésnapján, 13 évvel ezelőtt. És még azt is - Cézanne-t idézve -, hogy a legfontosabb egy alkotó életében az “élan initiaI”, az indulás Iendülete, amely egy alkotó pálya íve; amely megtörhet idő előtt, vagy ívelődik a nagy törvények, a munka és tehetség törvényei szerint, töretlenül rajzolva meg saját magát. Tizenhárom évvel ezelőtt azt írtam Jóska barátomnak: A jelek szerint, kedves Jóska, öreg fiú, az ívedet jól megrajzoltad, és be is tartottad útját. Fölösleges és konvencionális kívánalomnak érzem, amit mondani akarok, hogy szálljon töretlenül az útján tovább!”

Ölellek szeretettel

Most a jól megrajzolt és pontosan, szépen betartott pályaív véget ért  - …

VETRO ARTUR

KORUNK: A szocialista művelődési és nevelési tanács foIyóirata

8. szám, 1986.