Barangolások


narckp Önarckép
Az erdélyi képzőművészet talán legnagyobb utazójának, Gy. Szabó Bélának azon, közel félszáz alkotásából állt össze az Apáczai Galériában rendezett jelenlegi tárlat, amely alkotások (egy kivételével mindahány fametszet) főképpen a magyar szellemi élet olyan nagyságait jelenítik meg többek között, mint: Apáczai Csere János, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Kőrösi Csoma Sándor, Madách Imre, Ady Endre, Koós Károly, Reményik Sándor, Szabó T. Attila, Kelemen Lajos. Mindemellett viszontláthatjuk életterük emblematikussá vált egyik vagy másik színterét is: Petőfi székelykeresztúri körtefáját, az Erdőd-i kastélyt, a Koltó-i somfát, Kőrösi Csoma Sándor göttingai házát, Ady szülőházát. De Csokonai Lilla-dalok versciklusához készült illusztrációi mellett ízelítőt kaphatunk Dante Alighieri – Emberi színjáték, illetve János evangélista Jelenések Könyve alapján készült illusztráció sorozatából is.


A tárlaton ugyanakkor szerepel életművének egyik fontos állomását képező Fáramászó című alkotás is, amely nem véletlenül éppen a Hármas önarcképe mellett kapott helyett. Az előbbi alkotás az erdélyi kisebbségi sors parafrázisaként, akár alkotói ars poétikájának is tekinthető. Hiszen kezdő kiállító művészként fogadta meg Koós Károly intelmét, aki idejekorán meglátva személyében az eljövendő kiváló fametsző művészt, tanácsolta: „másszon fiatalember fára!”. Kisebbségi léthelyzetéből adódóan azonban koronája-tört fát adott végzete, amint ezen a kisméretű fametszetén is látható. De a fölfele kúszó alak tekintete az eget, a madarak röptének útját pásztázva mintegy sejtetni engedi: képzeletünknek, alkotó kedvünknek semmi nem szabhat határt. (És mindezt a két világháború közti időszak gazdasági válsága miatt munkanélkülivé vált, és annak serkentő hatására mérnökből művésszé vált Gy. Szabó Béla életútja önmagán túlmutatva máig hatóan példázza. Hiszen eképpen vált úgymond szabadúszó alkotóvá, aki mindent művészi önkiteljesedésének rendelt alá, s így születhetett meg az a rendkívülien gazdag életmű, amely 15 000 szén- és tusrajzból, 1500 fametszetből, közel 200 olajképből és csaknem 1300 pasztellrajzból tevődik össze.)

A már említett Hármas önarckép pedig mintha utalás lenne a Pál apostol által a Szeretethimnuszban megfogalmazódó: „tükör által homályosan” gondolatra, amely gondolatiság egyre inkább jellemzővé válik Gy. Szabó Béla sejtelmesen érzékletes formavilágára. Miközben ugyanis már a kezdeti, a húszas évek elejéről származó rajzai, metszetei markáns egyéniséget sejtetnek, a későbbiekben sikerült kialakítania egy, irodalmi párhuzammal élve, – talán leginkább Dsida Jenő költészetével rokonítható, panteisztikus drámaiságba oltott lírai látásmódot. A kezdeti, hangsúlyosan kontrasztos fekete-fehér foltokat, mindinkább át-meg átszövi a művészetére olyannyira jellemző míves, aprócska vésőnyomok eredményezte, műveinek különleges fényhatást, s ezáltal valamiféle transzcendentális jelleget kölcsönző formai kivitelezés.

Lelki, szellemi és földrajzi barangolásai közepette fedezi fel formálódó életműve számára a levegő vibráló, mindent átitató, átlényegítő természetét, lett légyen az valamely arckép, építészeti emlékhely, az idő forgandóságára emlékeztető évszakok, hónapok arculatának megrajzolását szolgáló valamely tájmotívum: erdő részlet, vízpart, kertek titkos mélye (pl. tárlatunkon is szereplő: Kicsi híd a Botanikus kertben c. metszet), vagy a táj fölé rajzolódó felhők és madarak szabdalta, valamilyen nem evilági távlatosságot, mennybéliséget sugalló égboltozat. Nem véletlen tehát, hogy a lélek belső tájai felé történő barangolásai közepette eljut a Dante-i La Divina Comedia sokrétűen gondolat- gazdag, alapvető sorskérdéseket faggató világához (lásd esetünkben: a Fény és kereszt c. alkotást). Vagy a János evangélista: Jelenések Könyve ihlette illusztráció ciklus, és a tárlaton látható, sajátos értelmezésű remekművéhez: az Apokalipszis lovasai c. alkotás szürrealisztikusan expresszionista jegyeket mutató látásmódjához. A sorozat egyik legszebb darabjaként az apokalipszis lóháton vágtató ítélethozóit, az atombomba feltalálóinak: Einstein, Fermi, Szilárd Leó, Kurcsatov vonásait sejtető atombomba-felhőből bontakoztatja ki. Eképpen bibliai dimenzióba helyezve a földi létet, az egész emberiséget veszélyeztető, és a technikai civilizáció végkifejletét előrevetítő, az atombomba általi pusztulás fenyegető rémképét.

Amint maga is megvallja: a külföldi utak értelme is végső soron esetében abban rejlett, hogy rájöjjön a hazai táj szépségére, az erdélyi szellemiség megvalósításainak nagyszerűségére, – művészi barangolásai is az önmagára való találás küzdelmét jelentették. És egyben a haza találásét is. Tálentumaival jól bánó homo etikuszként esetében nemcsak jelképesen értendő mindez, de a szó szoros értelmében. Ezért metszette fába, rajzolta szénbe, tusrajzba, festette meg olajtechnikába a hazai táj arcát, a főleg műemlék épületek embersorsokat hordozó küllemét. Szellemi előljáróink, nagyjaink vonásai által is tulajdonképpen a szülőföld mibenlévőségét kereste. Tette mindezt oly módon, hogy a jól dokumentáltság hitelessége nem gyöngíti, de erősíti látásmódjának belülről építkező, a pályaív előre haladtával egyre inkább mélyülő intenzitását. S mi kellett mindehhez? – „Csak mappa, széndarab vagy pasztellkészlet, egy szétszedhető kis szék és egy kis természetszeretet meg emberbecsülés”. Meg az a fajta alkotói álláspont, amely szerint: „Művészetedet gyakorold, ne magyarázd!” – Mert akkor talán, tovább folytatva a gondolatmenetet: a világban való barangolásod sem válik hiábavalóvá. Adott esetben pedig, akár mindegy, hogy Apáczai professzor arcát álmodod-e meg újra az idők homályából, vagy a Misztótfalusi halhatatlanságát hirdető síremléket (Misztótfalusi sírhelye) vésed a fadúc erezetébe, hogy időkön áthatolva, bennünk tovább vibráló, átpoétizálódó levonatok születhessenek meg. Vagy az emberi szenvedésnek és megaláztatásoknak állítódik-e emlék olyan, hat fejezetből álló (Introductio 1-6, Gaudium 7-17, Labor 18-26, Quies 27-35, Tristitia 36-45, Finis 46-50) fametszet sorozata által, mint: a Liber miserorum vagy barangolásairól adva tételesen számadást, mint teszi azt a Barangolókönyv – Liber vagabundi megalkotásakor. Vagy esetleg netán a magyar és a világirodalom remekei (Csokonai: Lilla-dalok, Arany János: Toldi, Karácsony Benő: Napos oldal, Nyírő József: Kopjafák, Horváth István: Kiállás halál ellen, Száz szerelmes szonett) érzelmi-gondolati égtájain való barangolások eredményeként létrejövő, ezen alkotások üzenetét fametszővéső segítségével láthatóvá téve hívódnak elő a lelki bugyraiban rejtőzködő látomások.

Hazulról, Gyulafehérvárról, illetve Kolozsvárról induló világutazóként, eképpen sikerült tehát megtalálnia kínai, mexikói és más külhoni tájakon és különböző szellemi, művészeti mezsgyéken tett barangolásai közepette az erdélyiség hamisítatlan lenyomatát őriző életműve által, igazi önmagát. Amint erről jelenlegi, Apáczai Galériabeli poszthumusz 80. tárlata is tanúskodik.

SZÉKELY GÉZA

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/40773