Barangolás a reneszánsz és barokk panteonjában

 

A nagymesterek taroltak a múltban, tarolnak a jelenben és tarolni fognak a jövőben is. Mi mást, ha nem ezt sugározza Van Dyck kemény századok múltjából kackiás magabiztossággal felénk fordított tekintete az Árkossy-kötet* címlapján. A múlt jövője és a jövő múltja. A Mester előre- és visszatekintése a jövőbe. Íme, itt vagyok és itt is maradok nektek mindörökre – sugallja arckifejezése. Itt maradnék akkor is, ha legkedveltebb kései inasom és utódom, Árkossy István nem tisztelt volna meg eme kiemelő gesztussal, így azonban könnyebben utat nyithatok nektek a reneszánsz és a barokk panteonjába. Abba a festői univerzumba – folytathatnám a holland festő képzelt monológját – amely 21. századi tanítványom mesterfogásának köszönhetően egy fedél alá terelte a nagyvilág múzeumaiban felbukkanó, sorstársaim készítette műalkotások egy-egy jellemző részletét. Tette pedig ezt a részeiben hordozott egész igényével. Mert mit ragadott ki tőlem is? Egy számomra és minden bizonnyal számára is fölöttébb kedves női arcképet, amelynek lágyan omló vonalaival harmonizál a háttérből előtérbe emelt, árnyalataiban gazdagon vöröslő, egy másik festményemből kiemelt drapéria. S a párhuzamok és ellentétek összecsengéséből születik meg a találó, képi parafrázis.

Mintha ezt üzenné nekünk a kiváló, sőt mesterével is rivalizáló Rubens-tanítvány,Van Dyck, és ezt üzeni nekünk a kiváló, de mesterével rivalizálni nem óhajtó, csupán neki hódoló és saját gondolatait, művészi ars poeticáját általa s a többi nagymester által is kifejezésre juttató Árkossy István. Aki az időkorlátokat feloldva, tudatalattijában talán Leonardo csodamasináin utazva teremti meg a reneszánsz és a barokk 21. századi, külön bejáratú reneszánszát. A remekművek és alkotóik iránti feltétlen csodálattal, tisztelettel és a hozzájuk méltó igényességgel és művészi képzelőerővel.

Mert mit is tesz valójában Árkossy? Belemerül az egyetemes művészet történetének egyik legnépszerűbb és talán leginkább kiaknázott, legismertebb fejezetébe, hogy a látottakban elvegyülve és feloldódva történelmi és művészi hitelességgel újrateremtse azokat. A megidézett világ pedig megnyílik előttünk, s mi részeseivé válunk annak a virtuális múzeumnak, amelyben a gótikából éppen csak hogy kikacsintó Cimabuetól a rokokó fuvallatát megérző Canalettoig, ötven olasz, flamand, francia és német festő művészi koncentrátumából kaphatunk ízelítőt.  

Mégpedig fölöttébb sajátos módon. Hiszen aki végignézi ezt a tárlatot vagy végiglapozza, olvassa ezt az objektíven szubjektív, tömören lényegre törő kötetet, egyfajta vallomásos művészettörténetet, többet kap a kor hangulatából mintha hónapokig rágódna száraz életrajzokon és tudományos fejtegetéseken. Valahogy úgy van ez, hogy a jó tanár előadásából is az marad meg a diákban, amit az előadó csemegeként toldott a kötelező tananyaghoz.

Ilyen értékes csemegét nyújt most át nekünk a festő grafikus Árkossy István. Azaz barokkosan reneszánsz tartalommal dúsított, konstruktívan modern foglalatba beépített, kortárs festői vallomásokat egy korról, amely ismét piedesztálra helyezte az embert, az emberi testet a maga ellenállhatatlan szépségében, tökélyében. És vallomásokat önmagáról, festői, írói habitusáról. Vagy ahogyan ő maga fogalmaz kötetének utószavában: „legyen ez a képsorozat és a mellé társított írás személyes főhajtás hajdanvolt tüneményes művészeti korszakok nagymesterei és azok művei előtt.”

Egy műalkotás akkor jó, ha valami újat, valami sajátosat, valami egyénit, s ezáltal valami megkapót tud nyújtani. Árkossy István jelenlegi, festői és írói teljesítménye ilyen. Hiszen már maga a válogatás is tüneményes. A mód, ahogyan kiragadja és kombinálja a részleteket, ahogyan egyedi kompozícióvá alakítja a megidézett nagymesterek arcképéből és műveikből egybeszerkesztett festői üzenetet, ahogyan ráérez az olykor homlokegyenest eltérő egyéniségű és művészi beállítottságú, de külön-külön egyaránt kimagasló alkotók lelkivilágára és művészi kifejezőeszközeikre.

Mert ott van például az olasz reneszánsz zseniális fenegyerekének, az újító szellemű Caravaggionak a tömören találó, s merem állítani nem minden beleérzés nélküli megidézése, de ott van a vele szöges ellentétben álló francia Poussennek, a tradicionalizmus, a rendszeretet, a nyugalom festőjének megidézése is, aki se többet, se kevesebbet nem állított, mint azt, hogy Caravaggio „azért jött a világra, hogy tönkre tegye a festészetet.”

Árkossy sokoldalúságára jellemző, hogy a képiség, a képi megjelenítés valamennyi formájában járatos, a szín és a vonal lehetőségeinek maximális kiaknázásával teremti meg színvonalas grafikai-festői világát, de ugyanolyan járatos a nyelvi fordulatokban, a művészeti írói megjelenítés fortélyainak alkalmazásában is. Sőt, gyakorló képzőművészként a lehető legmélyebben belelát művésztársai műhelytitkaiba. Hát ettől is jó ez a művészi objektként is gyönyörű, tartalmilag pedig szubjektíven is objektív könyv. Hiszen alkotója úgy navigál Fra Angelicótól, Botticellitől, Bellinitől Boshig és Brueghelig s Leonardótól, Michelangelótól, Raffaeltől Archimboldóig, hogy megjeleníti mindazt, ami angyali, ami tematikájában szakrálisan megejtő, de azt is ami profán életszerűségében villantja föl a kor hangulatát. A korét, amelynek művészei a reneszánsz ember nagyszerűségét, világra nyitott életszemléletét hivatottak vásznaikon a színek és formák segítségével érzékeltetni. S talán az sem véletlen, hogy ebben az érzékeltetésben Árkossy már a szürrealizmus csíráit is felfedezni véli. Gondoljunk csak bele: Fra Angelico az 1400-as, Arcimboldo pedig az 1500-as években élt.

A kor tehát, a reneszánsz kora az újjászületést, de azt is mondhatnám: az örök újjászületést szimbolizálja. Művészi termése beragyogja a keletkezése óta eltelt fél évezredet, üzenete pedig – korunk művészi megnyilatkozásainak tanúságaként – egyre visszhangosabbá válik.

 NÉMETH JÚLIA

*Árkossy István: Nagymesterek – Reneszánsz és barokk festőművészek arcképcsarnoka, Magyar Napló Kiadó, Írott szó Alapítvány Kiadó, Budapest, 2015.

 

 (Megjelent a Szabadság 2016. 05. 3-i számában)

 (Elhangzott 2016. április 26-án, Kolozsváron, a Minerva Galériában, Árkossy István festészeti kiállításának megnyitóján)