BMC-tárlat az emlékezés és a továbblépés jegyében


BMC-trlat a Minerva-hz Cs Gyimesi va termben - ROHONYI D IVN BMC-tárlat a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében - ROHONYI D. IVÁN
Nem kell a számmisztika híveinek lennünk ahhoz, hogy elismerjük: a számok befolyásolják életünket. Mintegy rendet teremtenek benne, szakaszokra bontják, mennyiségi mutatókhoz kötik létünket. A kerek számok, a kerek évfordulók pedig alkalmat teremtenek az emlékezésre, a visszatekintésre és jövőbe nézésre. A megalakulásának nyolcvanhetedik és újraalakulásának huszonkettedik évébe lépett Barabás Miklós Céh legnépesebb, kolozsvári csoportja Farkas utcai galériája hivatalos megnyitásának tízéves jubileuma után most újabb, ünnepi évfordulóhoz érkezett. Ötödik alkalommal jelentkezik a Minerva Kulturális Egyesület emeleti kiállítótermeiben hagyományos, értékfelmérő kiállítással. A magyar kultúra napjának jegyében rendezett, ötvenkét művész hatvankét alkotását bemutató tárlat sajátos stílusparádét ígér. A minden évben megismétlődő csoportos kiállítás mindenkori állandója ugyanis a változatosság. És mi sem izgalmasabb, mint nyomon követni ennek a sokszínűségnek az alakulását mind céhes, mind egyéni alkotókra lebontott vonatkozásban.


Az összképet illetően, a Kántor Lajos kezdeményezte szigorúbb válogatás eredményeként, az idei tárlat minőségben mintha némiképp felülmúlná a tavalyit, bár annak is megvoltak az erényei. Mintegy emlékeztetőül érdemes fellapozni a Tosa Szilágyi Katalin szerkesztésében megjelent hatvannyolc oldalas, nagy formátumú, színes katalógust, amely dokumentumanyagával a konkrét összevetés lehetőségét is megteremti.

Ami újdonságnak számít, s amit az elkövetkezendőkben állandósítani szeretnénk, az az elődeinkre való emlékezés. Az örökösök jóvoltából idén két kimagasló alkotás, Egri László Deltai halászok című, 1960-ban készült festői remeklése és Károly Sándor geometrikus alakzatokba fogalmazott, nemes eleganciájú plasztikája emeli a tárlat színvonalát.

Mint általában, számbelileg most is a festészeti anyag dominál. Csata Hermina fekete-fehéren is színes olajképe, festői bravúrokba fogalmazott, sejtések és bizonyosság között ingadozó mélylélektani kalandozás. Az Alternatív térkép sajátosan kialakított, míves faktúrájával hitelesíti és mélyíti el a mintegy távoli ködökből előbukkanó kifejező férfiarcot. S ugyancsak a fekete-fehér és szürke árnyalatainak lehetőségeit aknázza ki színesen-mozgalmasan Tánc című olajképével Dobribán Lini Enikő. Sipos László viszont tobzódik az erőteljes színekben, de ugyanakkor a finom átmenetekben is, amelyek sajátos zeneiséget kölcsönöznek A múzsa délutánja című, Saint-Saens-muzsikát sugalló olajképnek. Az álmok logikáját követő, gondolatgazdag fogalmazásmódjával, markánsan kifejező, egyedi formavilágával Sipos láttat és megláttat. Talán még tavalyi teljesítményét is sikerült felülmúlnia.

A tárlatot uraló Máthé László-olajkép, A halott Ikarosz II. pedig bizonyítéka annak, ahogyan egy fiatal képzőművész a festői eszköztár  alapos ismeretében, a jövőt is megsejtetve képes múltat és jelent egybehangolni, a  hagyományos festészeti eljárások ismeretében új utakat nyitni.  Ikarosz sorozatának első darabja, újszerűségével revelációként hatott, mi sem természetesebb, mint hogy örök időszerűségével a tematika újrafeldolgozásra késztette a művészt. Folytatása következik? Esetleg már készül is az Ikarosz III.? – adódik  önkéntelenül is a kérdés.

S miközben belefeledkezünk Dobribán Emil Szlovákiai tájának lendületesen cikázó színzuhatagaiba, Székely Géza Disszonáns fényeinek varázsába, Egri András metafizikus ihletettségű, tartalmi-formai mélységével ható festői megnyilatkozásába, az önmagához mindig hű Gally A. Katalin legendáriuma legújabb fejezetének izgalmasan megkapó kínálatába, Labancz Cismasiu Ágnes sejtelmesen könnyed, természeti jelenségek sugallta „misztériumjátékaiba”, ifjú Starmüller Géza és Pócsai András markánsan kifejező, lendületes ecsetkezelésű, természet ihlette  olajképeibe, Lukács Solymossy Éva nagy fehérségben szerényen megbúvó, kedvesen kifejező Kék ablakába, Koncz-Münich Judit mondai ihletettségű, szerkezetében érdekes munkájába, Lukáts Mária aranyló formajátékába, Tompos Opra Ágota akrilban megjelenített, hangsúlyosan kifejező Idősíkjaiba, Kocsis Ildikó konstruktivista, szimbolikus jelentéstartalommal dúsított festői vallomásába, Gedeon Zoltán zenei ihletettségű, élénk színvilágával figyelemfelkeltő munkájába, ismét felötlik bennünk annak a bizonyos, változatosságban megbúvó állandónak a szerepe.

Az eszmei szabadság, a rögök alól is felszínre törő gondolat erejében vetett hit jut kifejezésre az üvegművészként ismert Nagy Annamária meglepetésként ható festői megnyilatkozásaiban. Amit viszont korántsem minősíthetünk meglepetésnek, csupán a sok évtizedes gyakorlat és művészi igényesség szülte teljesítménynek, s a tárlat legbiztosabb pontjának, az a két Valovits-portré. Kifejezőerejükkel és mívességükkel emelik az összhatást. S persze Kőmíves Andor is hű önmagához, bár idén mintha valamicskét lefaragott volna közismert szarkazmusából. De a tematika is olyan: Dédnagyapa és Ginger Rogers mögött mintha a kései utód is felsejlene.

S ezzel a festészet tárgykörébe tartozó alkotásokat nagyjából kimerítettem, de mindig zavarban vagyok, ha Bordy Margit munkáit kell kategorizálnom. Hivatalosan ugyanis a pasztellt a grafikához sorolják, bár festői vonzatai mintha erőteljesebbek lennének. Különösképpen ha Bordy-munkákról van szó. A művész idén pedig a szokásosnál is elmélyültebb, látványos, szerkezeti összetevőiben sajátos távlatokat megnyitó, újszerű munkával jelentkezett. Az Elemek I. cím pedig minden bizonnyal egy újabb sorozat ígéretes beharangozójaként értelmezhető.

S átmenetet képez a műfajok közt Nagy Endre szintén festői hatásokkal rendelkező, mívesen kivitelezett, az időszerű tematikát találó szerkesztési eljárással megjelenítő, színvilágával is figyelemfelkeltő, Menekülők című alkotása.

A grafikai anyag, már csak az egykori kolozsvári grafikai iskola késői kisugárzásaként is , mindig a csoportos kiállítások erősségének számított. Ezt látszik teljes mértékben igazolni, a rézkarc kiváló művelőjének, Székely Gézának a költő, Sziveri János emlékét idéző, Az ordas visszahull című, reprezentatív munkája valamint Orbán Istvánnak az érzelmi töltetet, gondolatot geometriai alakzatokban kifejezésre juttató, formai erényeivel is figyelemfelkeltő grafikája. Vetró András bravúros rajzkészségét csillogtatja meg Szent György című ceruzarajzával, Takács Gábor pedig Helsinkiben szerzett élményeit osztja meg elegánsan tálalt tusrajzban.

S  megint csak a pasztellhez visszatérve, élénken megkapó színfoltját képezi a tárlatnak Forró Ágnesnek falusi környezetbe helyezett, hangulatosan bohókás, Sárga gumikesztyű című munkája, valamint Suciu Katalin Mária lírai hangvételű, sejtelmesen érzékletes Fényvisszaverődése és Nagy Tibor Kettéválás című, a fekete-fehér intervallumban kiteljesedő pasztellje. Horváth Gyöngyvér magakellető, dekoratív kollográfiákban csillogtatja meg festői-grafikai erényeit, M. Lovász Noémi pedig megrázó erejű munkákban, a színek és formák erejével idézi fel a megrendítő történelmi emlékeket.

Sajátos megközelítést, egyfajta belülről fakadó áhítatot követelnek Soó Zöld Margit lélekrezdülései, a pehelykönnyed, sejtelmes felhőjátékok, a sóhajtásnyi bánatot művészi tökélybe oldó és feloldó kékesszürke derengések. Egy magasra ívelő és a csúcsra érkezett művészi pálya termései.

Az erdélyi akvarell hagyományok folytatója Essig Kacsó Klára és Starmüller Géza. Természetből ihletődött, realisztikus hangvételű munkáik üde színfoltjai a tárlatnak.  Matei László korszerű technikai eljárással készült, a részek fölöttébb hatásos egybeszerkesztésén alapuló, eredeti üzenete már a jövőbe mutat, akárcsak a szó legnemesebb értelmében vett művészi fotózás olyan kimagasló megnyilatkozásai, mint Marincas Mira visszafogott, nemes eleganciájú, gondolatgazdag, az analóg fotózásban rejlő lehetőségeket és áttéteket is kiaknázó alkotásai.

Sajátosan dekoratív, festői hatásokkal dúsított Erdős Zsigmond Utolsó ajtó című, vászon alapú fotója,  Horváth László és Essig József pedig a mindennapok egy-egy apró színesét, kifejező momentumát kapta lencsevégre.

A szobrokat illetően Gergely Zoltánnak a téli megyei szalonon díjat nyert alkotása a fa, fém, kő kombinációjú Kariatida sajátos térbefogalmazásával, formai erényei túl, szimbolikus töltetet is sejtet. Kolozsi Tibor mint általában, most is bronzba önti balladás tömörségű, örök érvényű művészi üzenetét, és dekoratívan kifejező Suba László Filozófusa.

A kerámia felhozatal is igényes. Palkó Ernő archaizáló törekvéseiben, szín- és formavilágában a híres kecskeméti központ sugallatát véljük felfedezni, Koncz-Münich András érzékeny formajátékaival a fehér vonzásában alkot ötletesen, s ha létezik tipikusan nőies kerámia, márpedig úgy tűnik, hogy igen, annak illusztris képviselője Kolozsi Simona, Florália című munkájával.

Vdovkina Anastasia és Egri András mondai, mitológiai ihletettségű, ötletesen és igényesen kivitelezett tűzzománc munkái valóságos művészi kuriózumnak számítanak. S persze kuriózum a javából Egri István ólomüveg ablakra telepített grafikája, az eredetileg versillusztrációnak készült, metaforikus töltetű Nimfaust, s mindaz, amit az erőteljes látvány sugall.

Az iparművészet területére lépve nem csekély elégtétellel nyugtázzuk Tudoran Klára Lívia nagyméretű falikárpitja formaelemeinek harmonikus egységét, az alkotás művészi üzenetének mélységét és időszerűségét. Magyari Annamária érdekes textilképe és Balázs László sokat sejtető és érzékeltető Üresen maradt szék című, dekoratív bőrmetszete egészíti ki a BMC 2016-os, értékfelmérő, csoportos kiállításának kínálatát.


NÉMETH JÚLIA

http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/121873