BMC-kiállítás a Minerva-házban

A Barabás Miklós Céh kolozsvári tagjainak alkotásaiból nyílik csoportos tárlat december 2-án, pénteken délután 5 órakor a Minerva-ház emeleti kiállítótermében (Jókai/Napoca utca 16. szám). Az immár hagyományos, év végi, értékfelmérő rendezvény nem lép fel a teljesség igényével, hiszen csupán a több mint másfél száz tagot számláló országos szervezet helyi csoportja – igaz, a legnépesebb – mutatja be jobbára legújabb termését. 45 alkotó megközelítőleg 100 munkája igyekszik becsalogatni a művészetkedvelő közönséget Kolozsvár legkorszerűbb, ugyancsak hiánypótló, központi kiállítótermébe.



A BMC tagsága nem egyfajta művészeti irányzat, ideológia mentén csoportosult. Ezért berkeiben a legkülönbözőbb művészi hitvallású, a legkülönfélébb kritériumok szerint alkotó képzőművészek kaptak helyet. A sokszínűség jellemezte valamennyi, eddigi csoportos jelentkezésüket, s péntek délutáni bemutatkozásuk is ennek a jegyében fogant. A kilencven év körüli idős mesterektől a legfiatalabbakig, a huszonévesekig terjed a skála, akik a festészet, grafika, szobrászat, kerámia, textil, fotó és számítógépes művészet műfajában mutatkoznak be.

A tárlatlátogató egy csöppnyi ízelítőt kaphat tehát majd félszáz művészi világból. Hiszen ahány alkotó, annyi megjelenítési forma, a klasszikustól a posztmodernig, a realista ábrázolásmódtól a szürrealisztikus beütésekig, a lírai és/vagy geometrikus absztrakcióig, gesztusfestészetig. Egy műalkotás akkor tölti be igazán a szerepét, ha kikerül a műteremből, ha alkotóján kívül más is megcsodálhatja. Erre teremt most lehetőséget a hét végén megnyíló tárlat, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a művészek és a szervezők.
NJ