Búcsú Gergely István szobrászművésztől

Az Avas hegy lábánál hópelyhek pilinkélnek és rátelepednek egy-egy pillanatra Bod Péter és Végh Antal szoborarcára a csernátoni múzeum parkjában, majd elolvadnak, s könnycseppként gördülnek alá. Sírnak a szobraink. Székesfehérvárról kaptuk a döbbenetes szomorú hírt, hogy elköltözött a jobbik világba, a mennyek országába, a Kolozsváron élt, de a háromszékiek által is számontartott, megbecsült és szeretett szobrászművész.


Magunkénak is tartottuk őt, tiszteltük és szerettük. Felénk járva mondogatta, hogy Csernátonba is hazajött. Az egész Kárpát-medencét hazájának tartotta, ahogy a művelt nagyvilág minden sarkát is. Erdélyországba, a szűkebb hazájába, Székelyföldre sok, nagyon sok helyre hazajárt.

Terveket szövögetett az ottaniakkal, aminek eredményeként termékenyen születtek országszerte szobrai, plakettjei történelmi nagyjainkról.

Mi magunk között Gergely Pityunak szólíthattuk. Közvetlen, barátságos, de szigorú tekintetű, tartásos, egyenes gerincű emberként ismertük meg, és meg is maradt annak mindvégig. Hozzánk Cseh Gusztáv, Árkossy István, Dienes Attila, Dienes Csaba, Vetró András, Tornai Endre, Bodó Levente művésztársaival jött el segíteni a születendő múzeum alapkiállításának anyagát művészien elrendezni. Édesapám nagy örömmel és közvetlenséggel fogadta őket a család tagjai sorába. Itt ragadtak, és segítettek mindannyian. Munkájukért még köszönetet sem vártak, hiszen meggyőződésükből, hitükből, lelkükből tették mindazt.

A szó szót hozott, tervek születtek és komoly megállapodások. Sylvester Lajos akkori szoborállító vállalkozását felkarolta Gergely István is. Ezt a nemes és jó szokását Lajos bácsi mindmáig töretlenül megtartotta. Így kaptunk ajándékba, és lettünk mi csernátoniak gazdagabbak két szoborral.

Drága Pityu, szobraid állnak és állni fognak a drága Jóisten akaratából. A jóhiszemű csernátoniak vigyázó szeme is őrzi őket. A szobrok előtti virágágyásokban virít Bod Péter rózsafája, Végh Antal szobra előtt pedig a margaréta, mert neki az volt a kedvenc virága.

Nekünk megmarad a megváltoztathatatlan, kegyetlen valóság és a szomorúság, hogy alkotásaidat te immár a mennyek országából vigyázod.

Egy marék csernátoni földdel és a rétek színes vadvirágcsokrával látogatunk el a Házsongárdi temetőbe. Lelkünkben te mindig itthon vagy közöttünk.

Megszomorodott szeretteidnek vigasztalást kívánunk. Pihenjél békében.

Haszmann Pál, Alsócsernáton, 2008 márciusában


http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/7920