A zománc szelleme

Egri András és Vdovkina Anasztázia tűzzománc kiállítása a Művészeti Múzeumban


Vdovkina Anasztzia Szertarts

Vdovkina Anasztázia: Szertartás

A zománcművészet évezredes történetének felfelé ívelő korszakai mellett voltak válságperiódusai is. A tájegységi meghatározottság és a történelmi-társadalmi beállítottság pedig ebben a vonatkozásban gyakorta majdhogynem döntő szerepet játszott. Aminthogy a mű megalkotásához vezető eljárások sokfélesége, a kivitelezési technika változatossága és időbeni változásai sem elhanyagolhatók az ősi műfaj történetének alakulásában.


A zománcművesség a keleti kultúrákban különleges elismertségnek örvendett, de szerepe tájainkon sem elhanyagolható. Elegendő csupán a régi mesterek páratlan hozzáértését és kifinomult művészi érzékét igazoló, hányatott életű Szent Koronára gondolnunk.

A modern kor zománcban gondolkodó és alkotó művészeinek mégis meg kellett küzdeniük a terület önálló művészeti ágként való elismertetéséért. Az Európa egyik zománközpontjának számító Magyarországon ez a múlt század hatvanas éveiben következett be, hogy aztán a hetvenes évek közepe tájától a nemzetközi zománc és kerámia táboráról is híres Kecskemét váljon a kortárs magyar zománcművészet fővárosává. Az az alföldi „tüzes” város – a zománc alakulásában döntő szerepet játszik a tűz –, amely szélesre tárta kapuit a többezer éves, de napjainkra alapjaiban is újjászülető művészeti ág képviselői előtt. S mi, kolozsváriak, már csak azért is hálásak lehetünk a már Petőfi által híres városnak nevezett Kecskemétnek, mert általa két rendkívüli művészegyéniséggel és a nálunk kevesek által művelt művészeti ág erőteljes szárba szökkenésével gazdagodtunk. Kecskeméten talált ugyanis egymásra Egri András és Vdovkina Anasztázia. Mindketten neves művészcsaládba születtek, András édesanyja, Egri Nagy Enikő a rekeszzománc elismert és kitüntett mestere, mig Anasztázia a nagy hagyományokkal rendelkező, orosz Vdovkin család tagja. Édesapja főiskolai tanár, számos nemzetközi díj és az Orosz Tudományos Akadémia aranyérmének birtokosa, ő maga pedig ugyancsak fiatal kora ellenére már több rangos elismerésben részesült magyarországi táborozásai során.

Egri András: Kincs Mindketten ugyancsak korán, még diákkorukban kezdték a nyilvános szereplést, így hát most már a sokadik kolozsvári kiállításuknál tartanak. De már első, főtéri kisgalériabeli tárlatuk is átütő sikerrel járt: valósággal berobbantak a helyi művészeti életbe. Nem csupán a nálunk különlegességnek számító művészeti ág iránti érdeklődés, hanem elsősorban az általuk nyújtott nem mindennapi teljesítmény okán. S bár ketten kétféle művészi elképzeléssel közelítettek az ugyancsak szeszélyesnek és nőiesen kiszámíthatatlannak bizonyuló zománchoz – az égetés folyamata kellemes, de kellemetlen meglepetésekkel is járhat –, a végeredmény mindkettejüknél telitalálatnak bizonyult. Igényesség, művészi fantázia, alapos technikai ismeretek jellemezték már indulásukat is, amelyeket az évek folyamán még inkább elmélyítettek, kiteljesítettek.

Két kultúra sikeres egymásra találásának eredményeit csodálhatjuk meg jelenlegi kiállításukon. Szakrális és profán, az orosz és a szibériai halász-vadász népek ikonográfiája találkozik a magyar szecesszió és népi-mitológikus elemek lírai átlényegítésének motívumaival olyanformán, hogy kölcsönhatásukból mindkét irányulás megerősödve kerül ki, akárcsak művelőik. Egri is, Vdovkina is megengedheti magának a számára új kultúra befogadását, hiszen határozott egyéniségek, így az önfeladás mindennemű veszélye nélkül meríthetnek egymás kultúrköréből. Grafikusi rajzkészség és festői színérzék ötvöződik munkáikban és szólal meg az alkalmazott művészeti ág sajátos nyelvén, teljes mértékben megőrizve a zománc szellemét.

A tűzzománc rendkívül igényes műfaj, rengeteg időt, kitartást és az átlagosnál jóval gazdagabb ismeretanyagot igényel művelőjétől. Ugyanakkor a rizikófaktor is sokkal nagyobb, hiszen az égetésnél a véletlen is beleszólhat a színek alakulásába.

A művészházaspár zománcképei különleges dekorativitásuk mellett az autonóm műalkotás valamennyi kritériumának megfelelnek. A látvány elsődlegességét a köztes mondanivaló, a munkák sajátos szimbolikájából adódó, szinte történelem előtti korokig visszavezethető, primér jelrendszer támasztja alá. Egy korokat és tájegységeket egybekapcsoló ősi, kultikus-mitológikus megközelítése mindannak, amit az emberiség az évezredek folyamán „kitermelt” magából. Tökéletes kompozíció, az arányok nemes eleganciája, a különleges, élénken-zománcosan fénylő, vagy éppenséggel sejtelmes visszafogottságukkal tüntető színek tökéletes harmóniája és sajátos érzelmi skálája, egyszóval a zománcban gondolkodás teszi egyedivé és felejthetetlenné Egri András és Vdovkina Anasztázia művészeti múzeumbeli kiállítását.

németh


http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/24412