A nagykövet emlékkiállítása

Jakobovits Mikls munki az EMK-ben Albert Levente felvtele
Jakobovits Miklós munkái az EMŰK-ben. Albert Levente felvétele
Albert Levente felvtele
Albert Levente felvétele
A nagykövet szó ezúttal nem feltétlenül a politikai értelemben vett diplomatát jelenti: tegnap délután Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) megnyílott kiállításon nevezte az erdélyi képzőművészek nagykövetének Jakobovits Miklóst Vargha Mihály, és nem ok nélkül: mert elsősorban festő, vagyis inkább sokoldalú képzőművész volt Jakobovits, de fáradhatatlan szervezője is az erdélyi művészeti életnek, művészeti író és publicista is, és nem utolsósorban az EMŰK egyik atyja.
Ez utóbbira köszöntőbeszédében Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere is felhívta a figyelmet, kiemelve, az EMŰK nem csupán a város fogadókészségének köszönhetően alakult meg épp Sepsiszentgyörgyön, hanem az olyan zászlóvivőknek köszönhetően is, amilyen Plugor Sándor, Baász Imre vagy Jakobovits Miklós volt.
Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója rámutatott, a négy éve elhunyt Jakobovits Miklós életútja termékeny korszakában szakadt meg, Szilágyi Domokossal szólva „tele bőrönddel” ment el. Jakobovits alakját felidézve sokoldalúságát és erdélyiségét emelte ki: rajongott és küzdött az új transzilvanizmusért, műveiből az emberszeretet, a humánum sugárzik – mondta.
Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora, az EMŰK vezetője Jakobovits Miklós életpályáját ismertette. Jakobovits Mihály díszletfestő, az 1948-ban indult sepsiszentgyörgyi Dolgozók Színháza aranykezű mestere gyermekeként a színek és anyagok világában nőtt fel. Tehetségéhez a tudást a marosvásárhelyi képzőművészeti iskolában, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerezte meg, művészetének kiteljesedésében mégis a legmeghatározóbb szerep feleségének és művésztársának, Jakobovits Márta keramikusnak jutott. Szólt arról is: bár Jakobovits Miklós nyíltan sohasem szállt szembe a hatalommal, számos olyan képet festett és írást közölt, amelyek kényesnek számítottak a diktatúra idején – ennek szemléltetésére olvasott fel a kiállításmegnyitó kezdeteként és befejezőjeként Kónya-Ütő Bence színművész Jakobovits Miklós Néró papírmaséból című kötetéből.
Jakobovits Miklós életművének kései szakaszát Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára értékelte. Mint mondta, pályája második szakaszára leginkább az új anyagokkal való kísérletezés jellemző, az 1980-as évektől egyre inkább eltávolodott a figurativitástól, egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a különböző formák által kialakított ritmus kifejezőerejére. Jakobovits elsősorban festő volt, ezt a spiritualitást vitte át a képtárgyakra, papírmunkákra, kerámiákra is. Ezek az alkotások sokszor közönséges formák, de rajtuk a tárgyak sorsszerűen jelennek meg, mindennek helye, ideje, mondanivalója van – mondta. Csodás dimenzióból kutatta a felénk táruló titkokat, az emberiség lelki lenyomatait – méltatta Jakobovits Miklós művészetét Kányádi Iréne.

http://www.3szek.ro/load/cikk/97985/a_nagykovet_emlekkiallitasa#.WFOObzZ75a8.facebook