A NÉZŐK, AKIK LÁTNAK

Szubjektív sorok egy grafikusról

 

Nézem A nézőket. Siklódy Ferenc nézésre csábító, valósággal felszólító-kötelező hatalmas szempárját a kolozsvári Művészeti Múzeum emeleti termeinek egyikében, a Barabás Miklós Céh országos kiállításán. Mert A nézőket nézni kell, nem lehet csak úgy elsiklani mellettük. Megállásra, meditálásra késztetnek. A beszédes csend, a szemek sajátos hanglejtésének a megfejtésére. S eme rébuszos élvezetek közepette elmorfondírozok azon, mennyire tág s mégis mennyire súlypontosan koncentrált a grafikusművész Siklódy Ferenc mozgástere. Hiszen a félarcból kivilágló hatalmas szemek mintha egy egész régiót, egy egész periódust lennének hivatottak képviselni. Mintha Siklódy, a székelyföldi képzőművészek arcképcsarnokának megálmodója és megvalósítója most egy beszédes félarcba sűrítette volna mindazt, amit alkotás közben –  klasszikusunkat parafrazálva – szerzett, tapasztalt és tanult. És elmorfondírozok azon is, milyen gazdag is egy grafikus mozgástere. Egy 21. századi grafikusé, aki ízig-vérig benne él a korban, a minden elképzelhető és elképzelhetetlen lehetőségek korában, s aki  egy alkalmat sem szalaszt el, hogy éljen is ezekkel a lehetőségekkel.

S miközben kortárs művészi nagyvonalúsággal formaközöl kortárs művészi meglátásokat, a „nájmódi” mellett „Erdélynek gazdagságáról”, a „maradváknak” testált értékekről sem feledkezik meg. Merthogy Erdélyország szüntelen változása, alakulása, átalakulása, az a bizonyos metamorphosis Transylvaniae az 1700-as évektől napjainkig tart. Megírta ezt már Apor Péter uram is annak idején, aminthogy Siklódy Ferenc uram is ekképpen teve a kétezres évek második évtizedének első és második felében. Akkor, amikor igényes könyvjegyekbe sűrítette és találó ex librisekkel hangsúlyosította a száz kötetre tervezett Székely Könyvtár sorozat első ötven darabját, amelyek Apor Pétertől, Bod Pétertől, Bölöni Farkas Sándortól, Hermányi Dienes Józseftől, Mikes Kelementől, a székely népi imádságoktól Tamási Áronig, Zsögödi Nagy Imréig, Böződi Györgyig, Páll Lajosig, Kányádi Sándorig, Király Lászlóig, Balázs Imre Józsefig – hogy csak néhányat említsek közülük – villantják föl a szegényes föld gazdagon buzgó szellemiségét. És sorolhatnám tovább, egyelőre a már napvilágot látott ötven szerzőig, a sajátos, immáron feledéstől megmentett, s a kollektív emlékezet élő-eleven kincseivé minősített alkotókat. A székelység kis- és nagymestereit. Akiknek kötetbe foglalt és újra megjelentetett munkáit most újra olvashatjuk és élvezhetjük. Mert igenis élvezetes az évszázadokkal ezelőtti, még gyermekcipőben járó édes anyanyelvünk gazdagon buzgó fordulatainak a csemegézése, aminthogy élvezetes kortársaink kötetbe foglalt, s az élvezetek mellett – a szerkesztő, Lövétei Lázár Lászlót idézve – „székely-magyar öntudatot” is erősítő  írásainak olvasása, újraolvasása.

De nem kevésbé élvezetes „a feleútjához érkezett” Székely Könyvtár sorozat ráadáskötetének* a fellapozása, amely Siklódy Ferenc nyomda-sokszorosított  könyvjegyeit s az eddig megjelent könyvek szerkesztőinek ajánlóit tartalmazza. S amellyel A nézők alkotója, ajándékozott meg a Barabás Miklós Céh emlékezetes, kolozsvári kiállításán, hogy, mondhatni testközelből, kézbe véve, átlapozva fedezhessem fel az aprócska műremekek töményen sűrített, különleges művészi ráérzéssel elkészített, találó változatait. Mert Siklódy nem illusztrál, nem leképez és nem modellál, hanem újragondol, újraalkot, s a művekből vagy íróinak személyiségéből ihletődve nyújtja azok egyedi, siklódys valóját.

 „Véleményem szerint ez a metszetsorozat mintegy koronációja az (…) arcképcsarnoknak. Már az összegyűjtött művészportrékat megjelenítő sorozat elkészítésének vállalása is Siklódy Ferenc lelkületének azt a vonatkozását tükrözi, amely önmaga személyiségének keretrendszere iránti tiszteletből fakadt: én magam része meg részese is vagyok ennek! De a portrésorozat csak a kezdet: személyek bemutatása. Ez a metszetsorozat pedig lelkületeket igyekszik képviselni, a szerzőben lecsapódott lelkület-benyomásokból keletkezett ideát materializálja képpé. Közvetettebb és színvonalasabb  géniuszkezelés a portrérajzolásnál”– olvasom a Zsögödi Nagy Imre-hagyaték kurátorának, Szabó András főmuzeológusnak a kötethez írott bevezető sorait a találó összegzéssel, miszerint Siklódy Ferenc „bensőséges érdeklődéssel közelít művelődési életünk klasszikus és kiemelkedő kortárs személyiségeihez, azok alkotásaihoz, szellemiségükkel és műveikkel körülbástyázva érzi jól magát. Sajátos műveltség-hagyományunkból merítő önmagát is képviselve tehát, nem véletlenül vállalta el a kötetben látható ex librisek magalkotását és elkészítését...”

„Hátha a metszeteket nézegetve azok is kedvet kapnak az olvasáshoz, akiknek eddig valamiért elkerülte figyelmét a Székely Könyvtár sorozat...” – írja az Utószóban Lövétei Lázár László, majd így folytatja: „Mitől székely egy író? – hangzott el a kérdés nem egyszer író-olvasó találkozók alkalmával. Tételesen fölsorolt válaszlehetőségek helyett arra biztatok mindenkit, hogy olvassa el a Siklódy-könyvjegyeket természetes módon kiegészítő, a kötetek szerkesztői, illetve a sorozat barátai által írt ajánlókat. Meggyőződésem, hogy elolvasva ezt a mini-irodalomtörténetet, ebben a kérdésben is tisztábban látunk majd.” Így igaz. Ajánlom tehát a kötetet a szép könyvek gyűjtőinek, székelyeknek és nem székelyeknek.

*Siklódy Ferenc: Könyvjegyek I., Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2016.

NÉMETH JÚLIA

 

Képek  - könyvborító 

Siklódy Ferenc: A nézők (Horváth László felvétele)

Az oldalt Siklódy Ferenc ex libriseivel illusztráltuk