Thorma János és pályatársai, tanítványai


Thorma Jnos Nyr 1920-as vek Thorma János: Nyár (1920-as évek)
A kiskunhalasi Thorma János Múzeum kezdeményezésére, közgyűjtemények és magángyűjtők hozzájárulásával valósulhatott meg a 75 éve elhunyt festő, Thorma János alkotói hagyatékának minden eddiginél teljesebb föltárása, amelyet a kolóniavezető mester művészpedagógusi és közéleti szerepének történeti újraértékelése kísért.

Tanulmányokkal gazdagított katalógus és a festő levelezéseinek könyve vitt közelebb az életműhöz, amelynek tárgyi valóságát a most megnyílt kolozsvári kiállítás előtt Kecskeméten, Halason, Budapesten, Nagybányán láthatott a művészetkedvelő közönség. Az évfordulóhoz szorosan kapcsolódva, 2012-ben német váro­sokban, Münchenben, Stuttgartban és Berlinben is bemutattak Thorma műveiből, mintegy utalva arra a kapcsolatra, amely a nagybányai művésztelepet keletkezése idején a német művészethez, mindenekelőtt a bajor nagyvároshoz, Münchenhez kötötte.

A mostani kiállítás, mely megosztva a kolozsvári Művészeti Múzeum Bánffy-palotabeli termeiben, illetve a Rhédey-házban működő Quadro Galériában kapott helyet, külön is újdonsággal szolgál. Thorma János és festőtársai alkotásai mellett első ízben gyűjtöttek egybe a mester tanítványainak munkáiból is, azoknak a magyar és román növendékeknek a képeiből, akik a nagybányai művésztelep szellemi körében nevelkedve a pályán megmaradtak. Így együtt látva a képeket válik szemléletessé az 1896 és 1944 között működő nagybányai festőtelepnek – Közép- és Kelet Európa legjelentősebb művészkolóniájának – stílusalakító kisugárzása.

Thorma kolóniavezető szerepe azután vált minden vonatkozásban kizárólagossá és meghatározóvá, hogy az első világháborút követően egyedül vállalta a szabadiskola és a Nagybányai Festők Társaságába (NFT) tömörült közösség képviseletét. Fizikailag is közelebb került a művésztelephez, miután 1917-től a kolóniakertben bérelt műtermet és lakást. A háború vihara után is helyben maradt pályatársaknak úgyszólván minden gondját magára vállalta. Még azok ügyében is közbenjárt a hatóságoknál, tartózkodási és kiállítási engedélyek megszerzésében, akik a közhatalom változás után nem voltak román állampolgárok, de Nagybánya iránti nosztalgiájuk hazavonzotta őket a festőtelepre, mint ezt Perlrott Csaba Vilmos, Kmetty János, Gráber Margit, Jándi Dávid, Mund Hugó, Dömötör Gizella példája bizonyítja. Thorma szervezte meg az NFT évenkénti közgyűlését és közös kiállításait, melyeken olyan pályatársak vettek részt, mint Ferenczy Noémi, Ziffer Sándor, Krizsán János, Mikola András, Rátz Péter, Kádár Géza és többen mások.

A nagybányai kolónia és az erdélyi részek kapcsolata kezdetben csak lazább kölcsönhatásokban mutatható ki. Fontosabbá és egyre erőteljesebbé azután váltak ezek a kontaktusok, hogy az első világháborút követő közhatalmi változás fölértékelte a művésztelep szabadiskoláját, áttételesen közelebb hozta ehhez a régióhoz, és ebben Thorma Jánosnak döntő szerepe volt. A nehezebben átjárható határok miatt ugyanis Nagybánya volt az egyetlen hely, ahol művészeti ismereteket jó ideig folyamatosan működő iskolarendszerben elsajátítani lehetett.

Thorma János: Önarckép (1900 körül)

Az első kolozsvári növendékek, akik a nagybányai festőiskolában nevelkedtek – Ács Ferenc és Papp Gábor – még a Hollósy-iskola táborverőivel érkeztek Münchenen át a Kárpátok alatti bányavárosba. Közülük Papp Gábort vonzotta különösen Thorma János monumentális képekben gondolkodó alkotói habitusa és egyénisége. Így nem véletlen, hogy Thormát ő kalauzolta Kolozsváron, amikor a festő a forradalmi március 15-i eseményeket megörökítő képéhez hiteles dokumentumokat keresve, 1899 őszén meglátogatta a városban működő 48-as ereklyemúzeumot.

Magyar és román növendékek Erdélyből és a Kárpátokon túlról azután kezdtek nagy számban a festőtelep szabadiskolájában dolgozni, hogy Thorma elvállalta a művészeti akadémiák diákjai nyári táborozásainak vezetését. Ez a korszak Thorma művészpedagógusi munkásságának 1919 és 1927 közötti idejére terjedt ki. Heroikus munka volt ez, hiszen a szabadiskola névsorai egy-egy évben akár másfélszáz növendéket is kimutattak. Bukarest, Iaşi, Kisinyov főiskoláiról érkezett Nagybányára a román művészet később nem egy számon tartott egyénisége, mint Marcel Olinescu, Romulus Ladea, Tzony Miltiade, Elena Chiffa, Alexandru Ciucurencu, Octavian Angheluţă, Arnold Cecinschi, Lucian Grigorescu, Traian Bilţiu-Dăncuş, Maria Cabadaiev. Hozzájuk csatlakoztak azután az 1925-ben alakult kolozsvári Szépművészeti Iskola román és magyar hallgatói: Petre Abrudan, Cornel Cenan, Tasso Marchini, Letiţia Muntean, Fülöp Antal Andor, Bene József, Szervátiusz Jenő, Mohy Sándor. Ezen a mostani kolozsvári kiállításon – mester és növendékei együttesében – az ő munkáikból is bemutatunk.

Egykori fényképfelvételek idézik meg ezekből az évekből az iskolai korrektúrák jeleneteit, a műteremkerti együttléteket, a kirándulásokat a Virághegyre vagy a távolabbi pompás motívumokat kínáló tájakra. Thorma, ősz hajával vagy szalmakalapos alakjával mindenütt jelen van e csoportképeken. Kolóniabeli művésztársak között is így ismerhető föl, alakjában kimagaslóan, mint színpadi jelenetek szuggesztív művésze, akire minden tekintet ráirányul.

Thorma és Emil Isac művészeti főfelügyelő levelezése tételesen dokumentálja, milyen társadalmi közeledést biztosított ez a festőiskolai közös munka a román, magyar vagy éppen más nemzetiségű növendékek között. „Kirándulásokat is rendeztünk, ahová az összes itt tartózkodó művészek hivatalosak voltak. Megismertettem őket és megbarátkoztattam. Ez körülbelül a legfontosabb, amit tudtam tenni társadalmi téren” – írta 1924-ben a nagybányai mester a román diákok nyári gyakorlatát felügyelő Emil Isacnak. (Korunk, 1966. 12. sz. 1757–1761.)

Helye van itt áttekinteni azokat a kiállításokat, melyek Thorma János művészetével, legalább ízelítőként megismertették Erdély szellemi központja, Kolozsvár közönségét. Önálló kiállításoktól pályája során Thorma mindig húzódozott, de csoportkiállításokra szívesen küldött képet. Kolozsváron a nagybányai művésztelep alkotóinak 1930 tavaszán rendezett nagyszabású bemutatkozásán láthatták első ízben az iskola éléről már visszavonult mester reprezentatív képegyüttesét. A kiállítást a Vármegyeház üvegtermében Krizsán János szervezte. „Olyan közel dübörgött hozzánk a Zazar – lelkesedett egy kritikai írás szerzője –, mintha csak itt lenne valahol a Hideg-Szamos helyett.” (Pásztortűz, 1930. 9. sz. 216.) Még ugyanezen év őszén Aurel Ciupe festőművész kezdeményezésére szervezték meg Kolozsváron az erdélyi román–magyar–német képzőművészek közös tárlatát, ahol Thorma szintén képviseltette magát. Ezt követte azután a Károli Gáspár Református Irodalmi Társaság által rendezett 1932-es kolozsvári csoportkiállítás, jelentős Thorma-művek, öt festmény bemutatásával. Már a nagybányai mester halála után, 1938 őszén szervezte meg Thorma hagyatéki kiállítását a művész özvegye, Kiss Margit Kolozsváron, majd Budapesten is.

Ezeken a tárlatokon számos Thorma-festmény került kolozsvári tulajdonba. A vásárlók között említhető a legjelentősebb kolozsvári gyűjtő Diamant Izsó, továbbá Alexandru Culcer, dr. Lusztig Jenő és nem utolsó sorban Kiss Elek néhai unitárius püspök, akinek gyűjteményéből öt Thorma-képet, köztük a festő utolsó korszakának élvonalbeli műveiből ezen a mostani kiállításon is láthatunk. Thorma-festmények kerültek a kolozsvári képtár tulajdonába is, egy női portré és a Talpra magyar! kompozíció két vázlata.

Fölgyűjthetők az erdélyi sajtóban és emlékiratokban a Thorma János alakját, műtermi környezetét, festészetének értékeit méltató írások. Tabéry Géza, Kőmíves Nagy Lajos, Tessitori Nóra, Vásárhelyi Z. Emil, a festő Mohy Sándor és Szopos Sándor hagyott reánk ma is érvényes portrérajzot a művészről és egyben helyzetképet a művésztelep két háború közti korszakáról. Elénk tárul ezekből Thorma páratlan hatékonyságú diplomáciai föllépése, mellyel a legmostohább viszonyok között is át tudta menteni és fönn tudta tartani a festőtelepet. Thorma ”drapériás magatartása”, a szépíró Tabéry Géza szavaival, mindig hatással volt a művésztelepre látogató helyi és országos potentátokra. Tekintélyével, meggyőző érvelésével védte ki a támadásokat. Nélküle, ezt bátran kimondhatjuk, a művésztelepi életnek történelmi felezőidején túl, nem lett volna jövője.

MURÁDIN JENŐ

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/93679