„Csak egy szabályunk van: igazat kell írni”



Az 1600-as évek legelejétől szinte napjainkig, Szenci Molnár Alberttől Tamási Áronig irodalmunk ismert és elismert nagyjai, vagy éppenséggel méltánytalanul elfeledett személyiségei köszönnek vissza Kozma Dezső legújabb, a nagyváradi Europrint kiadónál 2007-ben megjelent, majd 200 oldalas kötetének lapjairól. Irodalomtörténetünk egyfajta keresztmetszete ez a minden szubjektivitása ellenére is tárgyilagosságra törekvő cikkgyűjtemény, a szerző különböző szakfolyóiratokban és napilapok művelődési oldalain megjelent tanulmányainak, értékeléseinek, méltatásainak sajátos elegye. Sajátos, hiszen a szubjektivitás itt éppen a válogatással hozható kapcsolatba. Azzal a móddal, ahogyan Kozma Dezső az irodalomtörténész számára kiaknázhatatlan kincsesbányában tallózva elidőz néhány, számára különösképpen vonzó, s ugyanakkor érdemileg nem teljes mértékben feldolgozott írói életműnél és irodalmi alkotásnál. Bár az ilyen természetű kutatás, értékelés és újraértékelés amúgy sem nyilvánítható soha véglegesen kiaknázottnak és lezártnak.


S ha a múlt homályából felszínre hozott értékek tekintetében a szerző – egyébként teljes joggal – saját belátása és ízlése szerint válogat, a könyv méltatójának is engedtessék meg az effajta szubjektivizmus. Nevezetesen, hogy a kötet olvasását, egykori aradiként, az Aradi krónikával kezdje, s jóleső elégtétellel állapítsa meg, hogy Kozma Dezső számára is élményt jelentett az immár legendás hírű aradi magyartanárnak, a kitűnő tollforgató és helytörténész Ficzay Dénesnek a tevékenysége, aki „Arad múltjáról hoz hírt. Hajdani írókkal, műveikkel, már csak a szűk szakma által számon tartott hírlapokkal, régi szerkesztőségekkel, a huszadik század megújhodó magyar irodalmának műhelyeivel, folyóirataival, A Holnap, a Nyugat, az Erdélyi Helikon íróinak aradi bemutatkozásaival, elfeledett közéleti személyiségekkel, ködlovagokkal, különcökkel, az irodalom fenegyerekeivel, az élet peremére szorult, jobb sorsra érdemes emberekkel” ismertet meg, s „megkísérel életre kelteni egy elmúlt világot”.

Valamelyest ezt teszi Kozma Dezső is, csupán sokkal tágabb keretben. Legalábbis jelenlegi, Írók, költők, művek című kötetében, amelynek szereplői ez esetben nem egy városhoz, hanem a történelmi Magyarországhoz, még pontosabban a mindenkori magyar irodalomhoz és művelőihez kötődnek. (A helyi, kolozsvári vonatkozásokat ugyanis már részletesen kiaknázta Erdélyi utakon. Régi kolozsvári arcok című, az Erdélyi Gondolat könyvkiadónál 1997-ben megjelent kötetében.)

Az anyag természeténél fogva a szerző mind időben, mind tematikában meglehetősen tág határok között mozog, így a kötetet alkotó írások többnyire egymástól függetlenek, a könyv mégis egységes egészként értelmezhető. Kozma Dezső ugyanis tapasztalt íróra valló ügyes szerkesztési eljárással teremt kapcsolatot a legkülönbözőbb korokat, helyszíneket, írókat és irodalmi műveket, olykor azok színpadi utóéletét feltáró tanulmányok, méltatások között.

A tematikailag tíz részre osztott mű külön fejezetet szentel Ady Endrének, Krúdy Gyulának és nem utolsósorban Madách Imrének. Utóbbival kapcsolatos tanulmányai elismeréseképpen a szerző 2000-ben megkapta a Madách Imre-díjat. De olvashatunk a kötetben Szenci Molnár Albertről és zsoltároskönyvéről, Baróti Szabó Dávid örökségéről, valamint egy Áprily tollából származó, elfeledett Vörösmarty-méltatásról a Költők és korok fejezetben, Jókairól és a változó Mikszáth-képről a Fantázia és élethűség fejezetben, Tolnai Lajosról, Gozsdu Elekről, Reviczky Gyuláról és Komjáthy Jenőről a Korok fordulóján című fejezetben, Berde Máriáról és Tamási Áronról a Változó világban, s ugyancsak ebben a részben indulhatunk egy Szamos menti szellemi sétára. A kulisszák világából Szígligeti Ede, Csiky Gergely és Bródy Sándor köszön vissza, s a nagyváradi és marosvásárhelyi színházi életből is kapunk egy csöppnyi ízelítőt. Akit pedig a „hűtlen hűség” tematikája érdekelne, nyugodtan felütheti a Szellemi találkozások című fejezetet, amelyből többek között megtudhatja, még hozzá magától Kosztolányitól, hogy „műfordítani – merthogy erről van szó – annyi, mint gúzsba kötve táncolni”, s persze még sokminden mást is. A legfontosabb tudnivalót azonban, még pedig azt, hogy: „csak egy szabályunk van: igazat kell írni” Petelei Istvánnal mondatja ki a szerző az Irodalom és hírlapírás című fejezetben, amely a 19. század végi kolozsvári napilapok sajátos világával is megismerteti az érdeklődőt.
NÉMETH JÚLIA

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/6797