„Ahonnan csak adni lehet...”



Amint arról lapunkban annak idején beszámoltunk az óesztendő különösképpen értékes és a maga nemében egyedülálló képzőművészeti eseményének számított a Téli Kolozsvári Magyar Napok alkalmával a Farkas utcai Református Templom kerengőjében megrendezett Kós András-emlékkiállítás, amelynek anyagát a művész leánya, Kós Katalin és a tárlat kurátora, Szebeni Zsuzsa válogatta. A család tulajdonát képező, jobbára ismeretlen, kiállításon Kolozsváron eddig be nem mutatott kisszobrok, domborművek, grafikák valódi gyöngyszemek, amelyek miniatűr méreteikben is hordozzák azt a tökélyt és harmóniát, ami valamennyi Kós-mű sajátja. A rajzok, metszetek, akvarellek pedig a művész különleges grafikusi képességeiről árulkodnak. Az alábbiakban a kiállítás megnyitóján, 2005. december 13-án elhangzott megnyitóbeszéd szerkesztett változatát közöljük.


 

„Hogy a fánál végig kitartottam, annak több oka is van. A legfontosabb, hogy szeretem a fát. Induláskor ugyan bennem a monumentális műveket alkotó művészt látták, a történelem azonban nem adta ezt meg nekem. Az élet nyújtotta más lehetőségeknél kötöttem ki. Amit azonban csináltam, azt jókedvvel és becsülettel tettem” – jegyezte meg látogatásaim alkalmával a mester. S én most ennél a két minősítésnél, a jókedvvel és a becsülettel végzett munkánál horgonyoznék le. Hiszen mi mást, ha nem ezt a hozzáállást sugározzák még ezek a, mondhatni belső használatra, leányának, családtagjainak örömszerzésre készített, aprócska szobrai is. Csöppek abból a hatalmas életműből, amely éppen erőteljes, erdélyi talajból gyökerezett önazonossága révén válhatott határokon, korokon és stílusokon átívelő, örök érvényű művészetté. Emblematikussá.

NÉMETH JÚLIA

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/121055