Orbán István: Kalotaszegi kompozíció
Ezt a címet adtam egyik 70x50 cm-es, vegyes technikával készült grafikámnak, mely nemrég, július vége felé született a 18. zsoboki nemzetközi alkotótáborban.

Zsobok egy kalotaszegi kis falu Szilágy megyében, elsõ írásos említése 1391-bõl való. A gyönyörû tájjal, erdõkkel körülvett, völgyben meghúzódó falucskát református magyar közösség lakja. A központban áll a nagy múltú templom és az iskola, de ott van a Bethesda Gyermekotthon is, mely tulajdonképpen minden szempontból otthont ad az alkotótábor mûködéséhez a nyári vakációk idejére. Ugyanitt található a zsoboki lelkipásztori hivatal is a közösségért elkötelezett kedves lakóival, Molnár Irma lelkésszel és férjével, Molnár János professzorral, akik biztosítják a tábor zökkenõmentes mûködését. Föltétlen szólnunk kell a tábor megálmodóiról, az Essig házaspárról, Essig Kacsó Klára festõmûvész rajztanárról és Essig József fotómûvész filmesrõl, akik évrõl évre fáradtságos munkával szervezik és mûködtetik a meghívott mûvészek számára a rendszerint tíznapos alkotási lehetõséget. A tábor fennállásának 20. évfordulójához közeledik, az alkalomra a szervezõk vaskos albumot terveznek megjelentetni, az addig részt vevõ összes képzõmûvész bemutatásával.

Kíváncsian vettem kézbe az idei meghívómat. Már volt viszonyítási alapom. Egyrészt számos más alkotótáborban vettem részt az elmúlt években, másrészt pontosan a 15 évvel ezelõtti zsoboki táborban készítettem két olajpasztell munkát a templomról és a Bethesda épületérõl. De vajon mi változott a 15 év alatt?

Kolozsvárról Zsobokig az autóút kb. 50 kilométer. Körösfõ után Sárvásárnál tértem le egy köves útra, ezen megérkeztem a zsoboki vasúti megállóhoz, majd rátértem a falu aszfaltozott fõútjára. Hétvége volt, a falu csendesen fogadott. Az emberek éppen esküvõre készülõdtek, néptelen volt a környék, mindenki a lakodalmas háznál szorgoskodott. A Bethesda gyermekotthon árva, félárva kedves gyermekei kíváncsian fogadtak, méregettek. A barátságos ismerkedésen hamar túlestünk. – Te ki vagy? – kérdezték. – István vagyok, festõ bácsi – mondtam. – Nekünk is van Istvánunk – válaszolták, s már szaladtak is, hogy elém hozzák.

Napközben is figyeltem õket. Az ebédlõ egy különálló hosszú asztalánál étkeztek. Evés elõtt közös imát mondtak, majd rendben elfogyasztották az ételt, végül összeszedték az asztalt. A nagyobbak segítettek, a kisebbeket felügyelték. A Bethesda nagy, kétemeletes épületében, tágas étkezdéjében, dísztermében, tanulóhelyiségében, folyosóin, szálláshelyeinken mindenütt sûrûn álltak a remek mûalkotások; valóságos múzeumban éreztem magam. Az aláírásokat böngésztem, a legtöbb alkotót stílusa után is könnyen felismertem. Sok nagy, ismert névvel találkoztam.

Lassanként, rendre megérkeztek mûvésztársaim is, idén 18-an. Együtt voltunk a miénkkel egy idõben szervezett hatodik fotótábor meghívottaival. Sokan állandó visszatérõi az évente szervezett táboroknak, de mindig vannak új meghívottak is. Idén legtöbben Kolozsvárról érkeztünk, festõk, grafikusok – egy keramikus is –, akik egyben rajztanárokként dolgozunk Kolozsvár neves magyar tannyelvû iskoláiban. Székely Géza az Apáczai Csere János Gimnáziumban, Farkas Melinda a Református Kollégiumban, Koncz Münich Judit a Képzõmûvészeti Szakközépiskolában, Koncz Münich András a Kozmutza Flóra Hallássérültek Iskolájában tanít, jómagam a Báthory István Gimnáziumban, de innen ment nyugdíjba Bordy Margit is. És természetesen a tábor szervezõje, fáradhatatlan irányítója, lelke, Essig Kacsó Klára festõmûvész is kolozsvári nyugalmazott rajztanár. Vajdahunyadról érkezett szobatársam, a kitûnõ op-art grafikus Fazakas Tibor, Margittáról jött Bánházi Gyöngyi, Zilahról az ifjú Rózsa Róbert, Bánffyhunyadról Benk András és a fafaragó Kudor István, Marosvásárhelyrõl Czirjék Lajos, Aranyosgyéresrõl Nagy Annamária. A tábor határon átívelõ jellegét adták a magyarországiak, az olyan ismert mûvészettörténész, mint Banner Zoltán, a jeles filmrendezõ, operatõr, a Sapientia–EMTE tanára, Buglya Sándor és neje Kulics Ágnes, az Erdélybõl Pápára áttelepült Katona György és nem utolsó sorban a nagyobb méretû selyemkompozíciókat festõ Tornay Krisztina, kinek munkája az idei táborunk plakátját is díszítette.

Miután mindenki berendezkedett az igen kényelmes, civilizált szálláshelyén, az iskola tantermeiben létrejöttek a rögtönzött mûtermek. Elõkerültek a festõállványok, az olaj-, akril- és pasztellkészletek, s a levegõt hamarosan betöltötte a lenolaj, a nyomdafesték vagy a rögzítõ lakk jellegzetes illata. Koncz Münich Judit keze alól sorra születtek a linómetszetek, és azon nevettünk, hogy jobb híján lábtechnikával préselte papírra a levonatokat. A szomszédban Koncz András készülõ agyagszobra hívta fel magára a figyelmet. Egy másik teremben Kudor István értékes vésõkészlete mellett fa dombormûvek sorakoztak. Egyesek fantáziából alkottak, mások a helyszínen modell után, megint mások fényképekrõl, többen a legmodernebb technika segítségével, monitorra vetített képek után. Ezek mellett Székely Géza sem sértõdött meg, amikor ismételten felelevenítettük mulatságos, de annál praktikusabb munkastílusát. Õ ugyanis mindig egy gyümölcsös ládát lóbálva indult ki terepre dolgozni. – Te, mit akar azzal a ládával, gyümölcsöt szed útközben? – kérdezték egyesek. Aztán kiderült, hogy erre teszi nagy rajzmappáját, háromlábú kisszékére melléül – a kartávolság a vállától a papírjáig ideális – így készülnek remek, drámai pasztellképei. Táborba való indulásom elõtt én is felkészültem a leckébõl. Elõvettem könyvtáramból Malonyay Dezsõ A magyar népmûvészet c. sorozatának azt a kötetét, amelybõl áttanulmányoztam Kalotaszeg gazdag anyagát.

Kedves színfoltja volt a tábornak az éppen ott tartózkodó és önkéntes munkát végzõ két fiatal holland diáklány, akik többször is örömmel öltöztek be kalotaszegi népviseletbe, modellnek.

A napi étkezéskor a konyhapultnál barátságosan mosolygó idõsebb, kontyos szakács néni fogadott kitûnõ, ízletes ételekkel… csak nehezen tudtam betartani feleségem otthoni intelmét: aztán ügyelj a kilóidra.

Jó hangulatban telt el az idei tábor. Az alkotó munka mellett a kulturált kikapcsolódásra, illetve feltöltõdésre is hangsúlyt fektetett az Essig házaspár. Alkalmunk volt részt venni meghitt hangulatú elõadásokon, vetítéseken, megbeszéléseken, sõt még születésnapi ünnepség is volt. Esti programjaink egyikén jeles meghívottaink sorában Egyed Emese költõ, irodalomtörténész, a tábor gyakran visszajáró vendége ezúttal Szilágyi Aladár nagyváradi szerkesztõt, írót, világjárót faggatta életérõl, munkásságáról, utazásairól. Buglya Sándor filmvetítései révén Nagy István, Nagy Imre és mások életmûvét ismerhettük meg. Gál Potyó István, a falu neves fafaragója az itt hetedszerre megrendezett fafaragó táborról mesélt. De még a tábor legelején megtekintettük a Barcsay famíliának frissen visszaszolgáltatott gyalui várkastélyt, az itt szervezett ünnepséget és fotókiállítást. Egyik délután teljes létszámmal átrándultunk a szomszédos faluba, Farnasra, a pisztrángtelepre, ahol jó hangulatban a közös nagy asztal körül költöttük el a parázson frissen sült halínyencséget.

A zsoboki záró kiállításra nagy sürgés-forgás, passzpartuzás, keretezés, kifüggesztés után került sor. Essig Klára, Molnár János professzor, majd több jelen lévõ képzõmûvész köszöntötte az egybegyûltek népes táborát. A falubeli ifjúság néptánca zárta a sikeres rendezvényt. A mûvészek által adományozott két-két munka közül egy a Bethesda Gyermekotthon tulajdonába kerül – ezek simogatják a szülõk, család nélkül élõ gyermekek lelkét –, a másik alkotás pedig a ma már több mint 300 darabot számláló kalotaszegi gyûjteményt gyarapítja.

Azon töprengtem, hogy mit találok itt 15 év után? Nos, újra meggyõzõdhettem, hogy a tábort igényes munkamódszerek és magas színvonal jellemzi. Amellett, hogy az alkotói stílusok és a technikák nagyon változatos, széles skáláját találjuk itt a hiperrealistáktól a legmodernebb absztraktig, a zsoboki táborok alapvetõ célja mindig is a vidék és lakóinak megismerése és ábrázolása. A mûvészek mindenike a maga stílusában és technikájával örökíti meg az itt élõ emberek mindennapi életét, környezetét, házait, évszázados faragott kapuit, népviseletét, népmûvészeti hagyományait, a dülöngélõ sírköveket, kopjafákat.

A kolozsvári zajos környezetem és urbánus életformám után Zsobok nyugalma mély nyomot hagyott, amit diákjaimnak is továbbadok.

 

 

 Művészek a zsoboki táborról

 

Kezdettõl fogva mindig nagyon jól éreztem magamat. Én Magyarországon is voltam alkotótáborokban, de itt, Erdélyben, magyar környezetben, gyönyörû helyen, kedves emberek között, régi és új barátokra leltem. Általában nekem ezek a nyári táborok mindig kikapcsolódást és feltöltõdést jelentenek. (Fazakas Tibor, Vajdahunyad)

Nekem nagy szükségem van arra, hogy kifejezzem magamat a képzõmûvészetben… szükségem van arra, hogy olyan emberekkel találkozzak, akik a képzõmûvészettel foglalkoznak, akikkel megosztjuk élményeinket, megbeszéljük közös dolgainkat, szem-ügyre vesszük egymás munkáit, és képzõmûvészettel kapcsolatos szemléletünket frissítjük. (Bánházi Gyöngyi, Margitta)

Nagyon nagy élmény volt idejönni, ismerkedni ezzel a vidékkel. Szabó Vili elvitt egy festett bútoros házba. Aztán meghívást kaptam ebbe a táborba, és azóta minden évben itt vagyok. És ez nekem nagyon fontos. Azt hiszem, hogy nagyjából két kiállításnyi képet is festettem itt az elmúlt években. Olyan emberekkel és helyzetekkel ismerkedtem meg itt, akikkel és amelyekkel máshol nem tudtam volna találkozni. Életemben fontos hely lett Zsobok. (Katona György, Pápa)