X. Zsobóki fotótábor

Tisztelt jelenlevők!

            Engem ért az a megtisztelő feladat, hogy az idei Magyar Napok  keretében zajló rekordszámú, mintegy 630 program egyikének, a IX. zsoboki fotótábor alkotásaiból összeállított, és itt a S.T.A.R.S. galériában bemutatásra kerülő fotótárlatot néhány mondatban méltassam. Egyed Emese után művészetről beszélni bizony nem a legkönnyebb dolog, annál is inkább, hogy bár időnként én is „nyomom a gombot”, sem fotóművész sem művészettörténész nem vagyok. Így aztán nem is vállalkozok, vállalkozhatok arra, hogy fotóművészeti szempontokból értékeljem a kiállított anyagot; ezért, e helyett, néhány személyes gondolatomat szeretném megosztani önökkel, veletek a kiállítással kapcsolatban.

          Nos, a mostani kiállítás, amelynek ősbemutatójára július 7-én a zsoboki falunapok keretében került sor, a hagyományoknak megfelelően az előző évi fotótábor terméséből nyújt ízelítőt. A Zsobokon bemutatott mintegy száz fotónak, helyszűke miatt, sajnos itt csak egy része látható. Ez az anyag tehát csak egy kis töredéke a fotótábor résztvevői, személy szerint BÁNHÁZI GYÖNGYI, ESSIG JÓZSEF, ESSIG KACSÓ JÓZSEF, GARDÓ ZOLTÁN, HORVÁTH LÁSZLÓ, KISS LÁSZLÓ, KONCZ ANDRÁS, MEZEI ELEMÉR, MÉSZÁROS ÖDÖN, MOLDOVÁN MIHÁLY, NÉMETH FERENC, VAS GÉZA, VREMIR MÁRTON fotóművészek, valamint a két legfiatalabb, szárnyait most bontogató ESSIG KACSÓ IBOLYA és ESSIG KACSÓ JÓZSI által a tábor ideje alatt készült munkáiból. A zsoboki fotótábor, mely az idén ünnepli 10. születésnapját, az Essig Klára festőművésznő által több mint két évtizede elindított és irányított, ma már nemzetközi hírnevűvé vált képzőművészeti alkotótábor kistestvéreként jött a világra, Essig József kezdeményezésére. És ezt egy természetes folyamatként is tarthatjuk, hiszen maga a fotóművészet, mint ábrázolási mód ma már a képzőművészet mellett az egyik legelterjedtebb művészi megnyilvánulási forma. Arról nem is szólva, hogy a 19. század elején a fényképészet megálmodói és úttörői maguk is képzőművészek, festők voltak. Gondoljunk itt elsősorban Kolozsvár szülöttjére, Szatmári Papp Károlyra, aki festőként kezdve pályafutását lett az erdélyi fényképészet elindítója, majd később a román uralkodói ház hivatalos festője és fényképésze, valamint világelső fényképész haditudósítója, és akit a román művészettörténet Carol Pop de Szatmari néven, a román fényképészet megalapítójaként tart számon.  

        Természetesen az azóta eltelt lassan két évszázad alatt a fotográfia, azaz „fényrajz”, óriásit fejlődött, és a 20. század elejétől kezdve különálló művészeti ággá nőtte ki magát, melyet sokan, sokféle képen próbáltak meghatározni. Vannak, akik a fotóművészetet a fény művészetének, mások pedig a pillanat művészetének nevezik. És valóban a fénykép, a fény segítségével létrehozott kép a múlt és jelen határán álló, azokat elválasztó, de egyben összekötő pillanat megörökítésének az eredménye. A pillanat kiválasztása, és annak rögzítési módja, majd pedig megjelenítési formája a fotóművésztől függő alkotási folyamat, amelynek eredménye ő általa válik, vagy nem művészi alkotássá. Az itt bemutatásra került mintegy 40 fotó közös jellemvonása, meglátásom szerint, az optimizmussal telített emberközpontúság. Mert függetlenül a fotó műfajától és témájától - népviseletbe öltözött fiatalok, vagy idős emberek, templomok, és falusi porták, kalotaszegi tájak, virágok és állatok, falusi életképek, dinamikus táncjelenetek vagy portrék, tábori életképek vagy csoportképek– a fotóművész akaratából, a fények és a színek hatására a képekről valósággal átsüt a kalotaszegi emberek élni akarása, jövőbe vetett bizalma. De túlmenően a témák sokszínűségén, a műfaji változatosságon és művészi tartalmon, a kiállított fotók értéke első sorban azok dokumentum, értékmentő jellegükben keresendő.

      A kalotaszegi vidék és nép ünnep- és mindennapjainak, ősi nemzeti hagyományainak, népi művészetének képi megörökítése nemcsak hálás művészi, hanem értékmentő feladat is egyben. Ébner (később Gőnyei) Sándor (1886-1963), a Kolozsváron biológiából doktorált, egykoron csíksomlyói tanár, a néprajzi Múzeum muzeológusaként 1920 és 1944 között közel 14.000 , igen jól hallották tizennégyezer máig is megőrzött néprajzi fényképet készített, mondta: „Azok, akik a magyarság jövő-sors kialakulásának lehetőségeit  aggódó szemmel vizsgálják, a falusi nép szellemi és gazdasági fejlődését csakis a régi hagyományok, népszokások, a jelleg érintetlenségének alapján képzelhetik el. A múlt igaz magyar vonásai tudnak csak gátat emelni az új internacionalista eszméknek, s csak az lehet, melyre a modern kor csodás technikai és kulturális felkészültsége a magyar falujövő ideális képét felépíthetik.”  Az elhangzott idézet csak egy szavát, az „internacionalista” szót a „globalista” kifejezéssel helyettesítve máris a jelenben vagyunk és Ébner szavait a jelenkor kihívásának is tekinthetjük. A fotók általában, de az itt kiállított képek különösképpen, mint a pillanat művészi megörökítései a jelen, a még egyelőre sokszínű jelen kordokumentumai, a jövő, a beláthatatlan jövő számára.

          Köszönöm a figyelmet!    

Nagy Béla

                                               



Több fotó: