Termés 2013

– székelyudvarhelyi képzőművészek tárlata –
2013. május 14. – július 21.

A TERMÉS 2013 már a harmadik tárlata annak a sorozatnak, amelynek keretében székelyudvarhelyi képzőművészek állítanak ki a Haáz Rezső Múzeum Képtárában.
Amint azt a cím is sugallja, a kiállító művészek közszemlére tesznek egy, vagy két alkotást az utóbbi időszak művészeti „terméséből”. Ezzel mintegy jelzik, hogy számukra az alkotás nemes folyamata nem szünetelt, nem állt meg, hanem az adott lehetőségek függvényében tovább folytatódott. Ezért aztán minden itt kiállított munkát bizonyos mértékben egy-egy tükörként is értelmezhetünk, melyek segítségével bepillanthatunk az adott alkotó művészi világába. Megtekintve a tárlatot és figyelembe véve az előző kiállítások anyagát, több művész munkáján fedezünk fel, vehetünk észre változásokat úgy stiláris szinten, mint a technikai kivitelezés terén, de találkozunk számos olyan alkotással is, amelyekből teljesen hiányoznak a változásra utaló jelek. Ez utóbbiak a már ismert stílusban, a megszokott hangulatot árasztva vannak jelen a kiállításon. Teljesen szubjektív módon a kiállító művészek két laza csoportba sorolhatok, anélkül, hogy ezzel a csoportosítással a magasztalás, vagy az elmarasztalás bélyegét sütnénk rá bármelyikre. Az egyik csoportba sorolhatók azok a művészek, akik már – mai szóhasználattal élve – „megtalálták önmagukat”. Ők azok, akik úgy érzik, hogy rátaláltak azokra az eszközökre, technikákra, módszerekre, amelyekkel világnézetüket, érzéseiket, mondanivalójukat már rutinszerűen ki tudják fejezni, meg tudják „fogalmazni” es mindezt a nyilvánosság elé is tárják. A másik csoportba azok a művészek tartóznak, akik látszólag „még keresik önmagukat”. Ők azok, akiket a belső művészi habitusukból fakadó „kényszer” arra sarkall, hogy folyton új utakat, technikákat járjanak be, illetve alkalmazzanak. Ez az állandó kreatív megújulás aztán a belső egyéni értékek tárházát színesíti, gazdagítja. Arra, hogy ki mikor „talál önmagára”, nincs bevett recept, mert van, aki viszonylag hamar rátalál a számara jól járható „útra”, de van, aki soha.
A tárlat 17 székelyudvarhelyi művésztől 35 műalkotást mutat be. BERZE Imre, BIRÓ Gábor, GIDÓ Szende, JAKAB András, KALLÓ László, KELEMEN Albert, KOLUMBÁN-ANTAL József, KÖVECSI Kovács Imre, KUBANEK László, LAKATOS László, MAJOR Barna, NAGY Péter, SZABÓ János, TÖRÖK Bíró Erzsébet, TÖRÖK Ferenc, VASS Mária-Magdolna, ZAVACZKI Walter művei a mai Székelyudvarhely képzőművészeti életéből szolgálnak gazdag látlelettel.

Veres Péter