Plugor Sándor - Sorsvonalak sugallata széles e világnak

Plugor Sándor testépítő művészete

 „Egy pillanat s kész az idő egésze, mit száz ezer ős szemlélget velem./ Látom mit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell” – vélte József Attila, s egy vonalív és kész a lét egésze, a fekete tushálókba foglalt örömbánat és bánatöröm, a hagyaték, a mindenkori ősöké, akik tették, ami kell – érzékelteti vonalköltészetével Plugor Sándor, a rajz legeredetibb és legerdélyibb művésze, de egyben a legeurópaibbak egyike is. Plugoros klasszicitással modern és plugoros modernséggel klasszikus. Egyedi és utánozhatatlan. Hiszen zsigereiben hordozta mindazt az Istentől kapott, vele született tudást, a rajznak a csodálatos teremtő erejét, amelyről már Leonardo kijelentette, hogy nem elég tudománynak nevezni, hiszen a rajz Istenség, mert a teremtés minden látható művét újra tudja teremteni. Ezt tette Plugor Sándor is. Teremtett. Még hozzá zseniálisan. És megszületett a Plugor-univerzum.

A kis székelyföldi faluból, Kökösről indult, bejárta a nagyvilágot, látott, hallott, tapasztalt, megméretkezhetett a csúcsokkal, hogy aztán Párizs és New-York után visszatérjen oda, ahonnan elindult, és ahhoz az önmagához, akihez valójában sohasem, egy pillanatig sem volt hűtlen. Hiszen számára Kökös volt a világ közepe. A kezdet és a vég, az élet és a halál s mindaz, ami e két pontot összeköti. A részeiből összeálló egész, a mindennapok mindennapos történései, az ősidőktől fogva létező mozdulatok, gesztusok, a munka és a munkába belefáradt test alakváltozásai, a lopva elcsípett pihenés pillanatai, a paraszti lét sorsformáló mozzanatai.

Nincs ezekben semmi különleges – evés, imádkozás, lábmosás, cipőhúzás, alvás, szunyókálás, az öregség velejárói – de különleges az az empátia és rajztudás, amellyel a művész mindezt megeleveníti. Az a belülről fakadó sajátos ráérzés és lényeglátás, amellyel Pösö – iniciáléi nyomán mindenki így szólította – a papírba villámszerűen belehasító tuspenna hajszálvékony erezetével újrateremti a világot. Világát. A székely ember univerzumát, ami a Plugor Sándoré is, és ami – 1999-ben bekövetkezett halála óta – immár önálló életre kelve, a művészetkedvelők több ezres táboráé.

Alkotója annak idején ekképpen vallott önmagáról és munkáiról: „Úgy dolgozom, hogy amit kiadok a kezemből az csakis jó legyen. Az rám tartozik, hogy egy-egy munkát meddig csiszolok – addig az enyém. Ha kiadom a kezemből, eleresztem, már megy a maga útján, mint papírcsónak a vízen. Viszi a víz...”

Ezeknek a művészetpártoló otthonokba, múzeumokba, de legfőképpen lelkekbe költözött, világtengerek vizein közlekedő, de kökösi földből gyökerező, tiszta rajzolatú „papírcsónakoknak” a nyomába eredünk most, Plugor Sándor életművének sajátosságait felvillantva. Azoknak a dinamizmussal teli energiabombáknak a nyomába, amelyeknek lendületes vonalai a maguk szálkás, szögletes zordságukban, vagy könnyed, lágyan omló hajlékonyságukban, esetleg zseniálisan odavetett firkaszerű mivoltukban árulkodnak arról a nemes egyszerűségről és tisztaságról, amely ezt az újrateremtett világot jellemzi: a keményen sarkos vonalak ellenére is megejtő gyöngédséggel megrajzolt, esendőségükben is nagyszerű öregekét, a játékos könnyedséggel és finom erotikával megjelenített, kerekdeden omló, olykor mértani alakzatokig leegyszerűsített, vérbő, fiatal női testekét vagy a sajátos humorral telített ördöngösen találó „firkákét”. A mellékzöngék nélkülieket, hiszen már Székely Bertalan is megjegyezte annak idején, hogy „aki nem tud firkálni, az rajzolni sem tud.” Eme könnyednek tűnő, de valójában kemény munkát és elmélyülést jelentő rajznak a nagymestere volt Plugor Sándor, aki a múló divatáramlatoktól függetlenül, önerőből építkezve alakította ki a maga egyedi művészi világát, teremtett magánmitológiáját.

Olyan emberközpontú, testre szabott, akár azt is mondhatnám testépítő művészet ez, amely alkotója anatómiai ismereteinek birtokában jeleníti meg az emberi test alakváltozatait, a nyugalmi állapottól a mindennapos tevékenységek megannyi mozzanatának felvillantásáig. És olyan sajátosan emberközpontú művészet ez, amelyben az állatok olykor szinte egybeolvadnak az emberrel. Kifordult, majdhogynem embertestű lovak, szenvedéstől meggyötört, de megtörni nem akaró tekintetek, megbicsaklott lábak, egekbe meredő dülledt szemek jelzik ember és ló évezredes sorsközösségét.

Az öröktől fogva létező mozzanatok, a mindenkori lényeg, az évezredek pillanatokba sűrítése jellemzi a jellegzetes mozdulatokból összeálló testek, arcok sorsrajzszerű üzenetét.

S ahogyan a mozdulat örök, azonképpen vonalképe is.

A valóságábrázolás és a fantázia elegye pedig mítoszt teremt.

A különleges ráérzéssel megelevenített emberi alakok, állatfigurák a falu érzelemvilágának hordozói. A szálkás vonalak pókhálójából összeálló alakok mindegyike jelzésszerű, a lényegre koncentráló, gesztusokban, mozdulatokban hordozza a drámai töltetet, amelyet az indulattól fűtött kemény vonalak spontánnak tűnő erezete, egyfajta dinamikus satírozás hangsúlyoz.

A látvány így szükségszerűen vezet a belső lényeg megsejtéséhez, megértéséhez. Részévé válik a mítosznak, amelyet a művész emlékeiből teremt, és tár lendületes megjelenítéssel, balladai tömörséggel a néző elé. Egy-két vonallal is képes rátapintani a lényegre, a külső mögött megbúvó emberi gazdagságra, erkölcsi értékekre, érzelmi telítettségre, a lélekre.

Amit ebből a korán lezárult, de rendkívül gazdag életműből a szintén képzőművész társ, Miklóssy Mária most elhozott nekünk Kolozsvárra, a Minerva Galériába az egy csöppnyi ízelítő csupán, de sajátos ízelítő, amely újdonságokat, legalábbis számomra eddig nem látott munkákat tartalmaz. Az apró tus- és ceruzarajzoktól, fehér-fekete és színes metszetektől a monotípiákon keresztül az olajképekig.

Magával ragadó az egypercesek közvetlensége, kifejezőereje, kedvesen megkapó őszintesége, elevensége, frissessége, az az önfeledt játékosság, ahogyan Plugor szinte megbabonázza a vonalat, amellyel értésünkre adja hogy a világ és az emberi lét, minden nyomorúsága ellenére is, csodálatos.

És csodálatos azt a precizitás is, ahogyan a különböző grafikai technikák ismeretében mindezt elénk tárja, a zseniális firkáktól a metszetekig. S miközben csodáljuk rajzkészségét és kivitelezési módozatainak sajátosan kiérlelt, de a spontaneitás magával ragadó erejével ható módozatait, veséző, lélekbe látó tekintetét s annak grafikai nyomait sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Hiszen mi más, ha nem ennek eredménye többek között a kollégákról, ismerősökrül készített, precízen találó portrésorozat.

Plugor az illusztráció nagymestere is. Képes úgy ráhangolódni az irodalmi művekre, főként a lírára, hogy közben ő is megteremti a maga autonóm vonalköltészetét. Illusztrációinak java része önálló műalkotásként is értelmezhető. Közismert a Szilágyi Domokossal, Farkas Árpáddal való együtt munkálkodása, s mi sem természetesebb, mint hogy költő fiának, Magornak a verseskötetéhez is ő készítse el a képanyagot. Képregény sorozatai és ex-librisei mellett különösképpen figyelemfelkeltők és értékesek picassos nagyvonalúsággal és találékonysággal megvalósított monotípiái.

S akkor még nem szóltam festői remekléseiről, sajátosan mély zengésű színeinek harmóniáiról, amelyek a grafikus mellett a festő Plugort is felvillantják. A festőt, aki képes elszakadni grafikusi mivoltától, s itt bemutatott alkotásainak tanúságaként vérbeli festőként is megnyilatkozni. Erről árulkodik többek között munkáinak faktúrája, szerkezete, a folthatások eredeti párosítása, a nagyvonalú, darabosan elegáns ecsetkezelés, egyszóval a művész színköltői, festői megnyilatkozása. Amelynek eredményeként született meg többek között Önarcképe – a „vigyázz, mert lerajzollak” bohókás fenyegetést önmagával szemben is érvényesítette, művészileg kíméletlenül újrateremtve saját magát – valamint a többi, tematikájában plugoros, a mindennapokból ihletődött munkája, amilyen például a pihenő takarítónőt vagy címfestőt megjelenítő.

Köszönjük Miklóssy Máriának ezt az újdonságszámba menő, meglepetésszerű kiállítást, a fiókok mélyéről előkerült Plugor-munkákból rendezett, igényes seregszemlét.

Németh Júlia

Elhangzott 2016. április 6-án, Kolozsváron, a Minerva Galériában, a kiállítás megnyitóján


Több fotó:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10153970572112221.1073742461.568402220&type=1&l=7e...