Mûvészi mosolyterápia

Szabó Bokor Márta keramikusmûvész kiállítása a Szentegyház utcai galériában

A mosoly velünk született adottság. Olyannyira, hogy angol kutatók éppen a napokban bizonyították be: már a magzat is mosolyog az anyaméhben. Errôl a csodálatos adottságunkról azonban rohanó világunkban, mindennapos gondjaink közepette hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

Szabó Bokor Márta nem hajlandó úszni az árral, nem hajlandó feladni saját magát, nem hajlandó belefeledkezni komor korunk mosolytalanságába. Sôt, mindannyiunknak megparancsolja, hogy tárlatán mosolyogni kötelezô.

Teheti.

Életmûve ugyanis javarészt a játékosság, a humor szolgálatában áll. Ebbôl a rendkívül gazdag életmûbôl nyújt most válogatást legújabb munkáinak bemutatásával a mûvész. Úgy, hogy közben azt sugallja: Ember, ki itt belépsz, legalább egy csöppnyi idôre hagyj fel minden gonddal, találj rá egykori önmagadra, fedezd fel vidámabb éned!

S mintha máris elsimított volna egy ráncot a homlokunkról.

A mûvészet elméleti szakembereinek vesszôparipája a hasonlítgatás. Szabó Bokor Mártát csupán abban az esetben hasonlíthatnám a mûfaj egyik-másik kiemelkedô egyéniségéhez, ha fölöttébb nagy általánosságokban szemlélném mûvészi tevékenységét, s ha csupán munkássága egy-egy aspektusát ragadnám ki. Hiszen mûvészete a humor szolgálatában áll ugyan, s ezzel még nem is lenne az egyetlen a szakmában, de ahogyan teljesíti ezt a szolgálatot, az már egyedi. Kizárólagosan szabóbokormártai. Mind tartalmi, mind formai szempontból.

A keramikusmûvész — több hazai és külföldi rangos elismerés birtokosa — megteremtette a maga sajátos mikrovilágát, amely egyes-egyedül az övé, amelynek szabályait ô maga állította fel, s amely több évtizedes létével immár önmagát gerjeszti, tökéletesíti, alakítja tovább. Ebben az agyag-kôcserép univerzumban, ebben a valóságból táplálkozó, sajátos mikrotársadalomban pedig embertársainkra és önmagunkra ismerhetünk: apró-cseprô hibáinkra, fonákságainkra, olykor saját magunknak sem bevallott gyöngeségeinkre. Úgy, hogy a mûvésszel együtt mosolyoghatjuk meg, esetleg kacaghatjuk ki önmagunkat. Mert Szabó Bokor Márta kitûnô emberismerô és biztos kezû mûvész, akinek karikírozó készsége nem ismer ugyan határokat, de aki — még figuráinak esetleges groteszksége ellenére is — mindig a humánum oldaláról közelít ábrázolata tárgyához. Nem a maró gúnyt, a szatírát, az elevenbe vágó kíméletlen, kiközösítô ítéletet érezzük ki ezekbôl az agyag, kôcserép kisszobrokból, hanem az egészséges humort, olykor a megértô mûvészi összekacsintást. Az alkotó olyan sajátos görbe tükröt tart elénk, amely mosolyra fakaszt. Mosolyterápiája pedig fölöttébb hatásos.

Munkásságában kizárólagos szerepet játszik a figurativitás, hiszen éppen erre épít, ez alkotási módszerének alapja. Azoknak az örök érvényû, idôtlen idôk óta létezô emberi tulajdonságoknak az agyagba mintázása, amelybôl mûvészi világa táplálkozik. S amely erôteljes egyéni jegyeivel úgy lép át korunk modern és posztmodern törekvésein, hogy egy pillanatra sem feledkezik meg a korszerûség követelményeirôl. Az anyag tökéletes ismerete és mélységes tisztelete jellemzô az alkotóra. Játszi könnyedséggel, de ugyanakkor bámulatos precizitással alakítja a legôsibb anyagot, az agyagot, amely eredeti patinájában, vagy a különféle zománcok köntösében árulkodik megmunkálója vitalitásáról, valóságismeretérôl, asszociációs készségérôl és ki-apadhatatlan humoráról.

Agyagszobrocskái részleteikben is sokatmondók: a legapróbb hajlat, gödröcske, domborulat sem a véletlen mûve. Szerves és elengedhetetlen része az egésznek. Pedig Szabó Bokor Márta — bevallása szerint — sohasem dolgozik elôre kigondolt, meghatározott tervek alapján. A forma szinte önmagától adódik. Munka közben nem elmélkedik, okoskodik túl sokat: ha az agyag nem a legengedelmesebb jószágként idomul ujjaihoz, nem javítgatja az alakuló formát, hanem visszadobja a csomóba, s kezdi elölrôl a munkát. S hogy ezekbôl a pillanatnyi ihlet szülte alkotásokból mi minden kerekedhet ki, arra a legjobb bizonyíték ez a tárlat, azaz ismeretlen ismerôseinkkel benépesített mindennapjaink egy szelete. Nézzük csak meg például korunk molière-i figuráját, az öntelt Pénzeszsákot, vagy a mindennapossá vált díszdoktor avatások korban mindenképp beérett, rogyadozó Dr. hormonis pauzáját. És itt a meggyôzôdésüket a pillanatnyi konjunktúrának megfelelôen váltogató politikusok hada: egyetlen erényük, hogy tudják Honnan fúj a szél. De van itt Legényváró ibrik, van magányos hölgy, aki kijelenti ugyan, hogy Kalandorok kíméljenek, de azért reméli: túlontúl mégsem fogják kímélni, aminthogy a klasszikus témát feldolgozó Három grácia is ízig-vérig harmadik évezredi Szabó Bokor Márta-féle nôi együttes. De még a Miss Kolozsvár valóban kecses alakja sem nélkülözheti a mûvészi karikírozás sajátos jegyeit. S milyen jellemzô a Fontossági sorrend nôi szereplôje, az elmaradhatatlan maroktelefonnal, amely még a gyermeknél is fontosabb családtaggá nôtte ki magát. A kétgyermekes családon belüli kötôdések kedvesen gunyoros ábrázolását nyújtja a Köldökzsinór, s roppant találó a Szerelmet tudok jósolni, de vacsorát nem kijelentést sugalló munka is. A Gondolkodó székek, a Zenekar vagy éppenséggel az ifjúsági, ANL-lakások napjainkban agyoncsépelt tematikáját feldolgozó miniatûrök mind-mind alkotójuk mûvészi fantáziájának és egyben realitásérzékének a bizonyítékai. És azt is megtudhatjuk a kiállításon, hogy Szabó Bokor Márta ugyancsak "bogaras" mûvész. Fémszálas miniatûr lényekkel ékesített kerámialapjai új színt jelentenek munkásságában. Dekorativitásuk és valószerûségük ellenére, sajátos beállításukkal, még ezek az apró kis lények sem nélkülözik a humort. Akárcsak agyag állatfiguráinak népes serege.

Szabó Bokor Márta képzômûvész a szó legnemesebb és legteljesebb értelmében. Keramikus, aki olykor a textilmûvészet, olykor pedig a szobrászat határait döngeti, sôt át is lépi, elokvens példáját nyújtva a manapság oly sokat hangoztatott mûfaji átjárhatóságnak. A különféle anyagok kombinációja, az agyag, a kôcserép, a textil és fémszálak együttes jelenléte munkásságára mindig is jellemzô volt.

Idén a mûvész egy hónapot tölthetett Európa legnagyobb kerámia központjában, Kecskeméten. A világ legrangosabb alkotóit vendégül látó Nemzetközi Kerámia Stúdió igazgatója, Probstner János, a Nyugat-Magyarországi egyetem tanszékvezetô professzora, a londoni és az izlandi egyetemek tanára szerint az intézmény a legteljesebb alkotói szabadságot biztosítja az itt megforduló, különbözô nemzetiségû, korú és mûvészi beállítottságú keramikusoknak, akik a leg-újabb technikákkal is megismerkedhetnek. A szervezôk célja, hogy elfelejtessék a határokat, az ideológiákat és az elôítéleteket. Szabó Bokor Mártának rendkívüli élményt jelentett a Kecskeméten eltöltött idô, amelynek mûvészi dokumentumait, az ott készített zománcozott kerámiafigurákat ezen a tárlaton is megtekinthetjük. A manökenek sikeresen egészítik ki a sokoldalú mûvészi felhozatalt.

A jelenlegi tárlat sikeréhez a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány is hozzájárult. Elnökének, Koós Ferenc egyetemi tanárnak, sikeres kolozsvári vállalkozónak, kulturális életünk kitûnô ismerôjének erkölcsi és anyagi támogatása biztosította azt a hátteret, amely a mûvészt részben mentesítette a kiállítás szervezésének és lebonyolításának bokros teendôitôl. Személyében feltámadni véljük azt a nemes, mecénási magatartást, amely olyan fontos szerepet játszott annak idején a magyar mûvelôdési életben, s amelynek hiányát keserû tapasztalatként éli meg korunk mûvésztársadalma.

Németh Júlia
http://archivum.szabadsag.ro/archivum/2003/10/3okt-04t.htm