Incitato XXIV - A ló és a négy elem

A VI. Brassói Magyar Napok keretrendezvényeként nyilt meg szeptember 15-én a Reménység Háza kiállítótermében az Európa szerte egyedülálló Incitató Művésztelep kiállítása. A tárlatot Toró Tamás Brassói Magyar Napok főszervezője nyitotta meg, majd Házy B. Eszter az ACSJKE elnöke és Vetró B. Sebestyén András művészeti referens vették át a szót. A tárlat anyagát Dobolyi Annamária művészettörténész, a Kézdivásárhelyi Incze László Múzeum munkatársa méltatta, végül pedig  a tábor főszervezője, Tóth Ildikó köszöntötte a jelenlevőket. A kiállítás szeptember 30-ig látogatható.

            Az idei téma különleges és összetett. A ló és a négy elem. Külön-külön ábrázolva gyakran találkozhatunk ezekkel a témákkal a képzőművészetben, de így együtt egymás mellé, párhuzamba állítva ritkán vagy egyáltalán nem. A művészeti ágakban a négy őselem szimbólumokként jelenik meg. A tűz a szenvedély, az életerő, a megtisztulás, ugyanakkor a bűnhődés jelképe, teremtő és démoni egyszerre. A víz hasonlóképpen kettős polaritású: megsemmisítő és alkotó erő, elválasztó és egyesítő princípium. A levegő a tűzzel együtt az aktív, szellemi, maszkulin pólusként a földi és égi kapcsolat megteremtője, kozmikus kapcsolatok hordozója. A föld a levegő ellentétpárjaként pedig a női princípium, az egyetemes anya, a termékenység archetípusa, a levegő mint szellemi léthordozóval szemben az anyagi lét megtestesítője. A 24. Incitato tábor résztvevői egy „ötödik elemmel”, a ló alakjával gazdagították, értelmezték újra a témát. És, ahogyan Bartha Zonga múzeumpedagógus is fogalmazott tárlat kézdivásárhelyi megnyitóján: a lóéval, amely ősidők óta megjelenik a képzőművészetben, és amelyet gyakran pontosan a fénnyel, a tűzzel, a vízzel, az anyaistenség, a föld gondolatával, illetve szárnyasan, a levegővel hoztak összefüggésbe. Alakjában tehát egyszerre koncentrálódik a négy ősmatéria, belőle magából épül fel a mindenség, jön lendületbe a körforgás.

            A négy sokszor a formai megjelenítésben is kifejezésre jut, több képen látható négyes osztás. A nonfiguratív kompozíciók esetében is általában színekkel utalnak a négy elemre. A művészet történetében az ábrázolásokon a négy elemnek sajátos színei és jelképei voltak. A föld színe a fehér, jelképe szoptató anya, elefánt és rög. A víz színe a bíbor, jelképe a hal vagy a hullám. A levegő színe a kék (jácint), jelképe általában felhő, madarak vagy sas. A tűz színe a karmazsin, jelképe a sárkány és a láng. Az alkotók között van olyan, aki szabályos mértani alakzatok negyedelése által egy alkotáson belül megjeleníti mind a négy elemet. A körrel vagy gömbbel való összekapcsolás a teljességet szimbolizálja, azaz a négy elem egymástól elválaszthatatlan egységét. Ugyanakkor a gömb forma a földünkre is utal, amely alapvetően ezen négy elem egyensúlyára épül.

            A ló-ember, ember-elemek kapcsolata, egymásra hatása, egyensúlya Vetró András gipsz alkotásán, vitruviusi emberalakban összpontosul. Nála is a négyes az örök körforgás végtelenségének száma, akárcsak Orth István plakátszerű kompozicióján. Az elemek összefonódását - amelynek megjelenítői a lovak - érzékeljük Ábrahám Imola A négy elem, Vincze László Négy ló című pasztelljén és Tomos Tünde Quartett című akvarelljén. Sárosi Csaba monotípiáján a négy elem egy ősi szimbólumban, piramisban helyezkedik el, az elemek arányos elhelyezésével utalva ezek összefonódására, összetartozására. A négy elem Zavacki Walter Levente körplasztikáján Avatár, avagy isteni alakban testesül meg. Dimény András Genézis című munkáján elemi erők működnek, elválaszthatatlan élő és élettelen, alacsonyabb és magasabb rendű létformák.

Erőss Sándor az ősi elemeket a ló éltető elemeihez, szerveihez kapcsolja, a test egyes szervei, érzékelései, energiacsatornái egy-egy őselemnek vannak alárendelve. Forró Ágnes meseillusztrációszerű térábrázolásban helyezi el lovát. Miholcsa József hármas sorozatával keretbe helyezve, a ló lecsupaszítva, áldozatként jelenik meg. Simó Enikő ménese és Vetró B. Sebestyén András hangulatjelentései a kiemelkedést, az egyediséget, a különbözőséget, a másságot hordozzák magukon.

            Ábrahám Jakab tűz és víz lovai kettősségre és konfrontációra épülnek, mindkettő képes megsemmisíteni a másikat, mindkettő éltető és pusztító, de ugyanakkor a tűz nem tudna létezni, ha nem volna benne ellenpólusa, a víz princípiuma. A ló és a legstabilabb elem, a föld őselem kapcsolata, az égi és földi közötti mozgás jelenik meg Koszta Ervin Dübörgés, Gonda Zoltán Útban a földre és Kristó Róbert Táplálék című munkáin. Ez utóbbi finom szénrajza a befogadást és a termékenységet szimbolizálja. Xantus Géza színpárok használata nélkül ábrázolja a föld és tűz kettősét.

            Aztán van, hogy a ló kizárólag egy-egy princípiumhoz kapcsolódik, hasonul vele vagy felerősíti azt. Bajkó Attila Pegazusának antropomorf figurája, a tusrajzának finom vonalai, Deák M. Ria Szelek szárnyán című vegyes technikájú munkája és Palásti Erzsébet Szélvész című akrilja a levegőhöz kapcsolja a ló figuráját. Nagy Lajos fotóján is a ló a legmozgékonyabb alkotóelemmel társul, égi viaskodás formájában.

            A ló és tűz-elem társítása sem ritka a tárlaton. A tűz, mint a szenvedély, befogadás, ösztönösség szimbóluma jelenik meg Vetró Zsuzsa lágy hangvételű pasztelljén, Deák Barna Vulkánusz lova erőteljes, nagyon expresszív alkotásán és Csutak Levente Katrosa tűze című rajzán. Ez utóbbi mondanivalójában nagyon ütős, benne van az elmúlt 24 év táborainak éltető tüze, benne van a múlt kialvó parázsa és a jövő lángra lobbanó ereje. És a szikra ébrentartását, a tábor folytonosságát igazolja a négy kézdivásárhelyi diák, művészpalánta jelenléte a táborban és a kiállításon, név szerint: Németh Orsolya, Bimbó Botond, Gábor Balázs és Máthé Balázs. Az ők jelenlétük is jelzi azt, hogy a családias hangulatban zajló művésztábornak van folytonossága. És ezzel kapcsolatban elmondhatjuk azt is, hogy az Incitato művésztábor egyik éltető eleme éppen a családiasság, pedig a képzőművészet alapvetően magányos műfaj. A legtöbb alkotó leginkább elvonulva, csendes magányban, gyakran önmagával, érzéseivel és gondolataival viaskodva hozza létre művét, és ez a magány legfeljebb a kiállítások alkalmával oldódik, amikor az elvégzett munka és akarat, mint most is, visszatalál a közösséghez. Az alkotói magány feloldásának egy másik lehetősége a közös munka során született inspirációk, tapasztalatok, szellemi, érzelmi, gondolati rezdülések összefonódása, ahogyan egy művésztábori együttlét során kialakulnak a munkát követő beszélgetések, az alkotói ihletet serkentő – incitáló - borozgatások közben. És talán ez utóbbi jellemző az Incitato művésztábor alkotóira. Régi, összeforrott csapat, melynek tagjai az idén, 24dik alkalommal is, képesek a témában való megújulásra, nagyon sokan közülük technikában is újat hozva.

            Az alkotók mellett azonban egy kiállítás létrejöttéhez szükség van a művészetet értékelő és szerető szervezőkre, támogatókra, és természetesen a festményekben, grafikákban gyönyörködő, érdeklődő, értő-befogadó közönségre, és ebből, reméljük, soha nem lesz hiány.

 

 

Dobolyi Annamária