Horváth Gyöngyvér kiállítása

HORVÁTH GYÖNGYVÉR kolozsvári grafikusművész kiállítása nyílik meg szeptember 1-jén du. 5 órakor Marosvásárhelyen, a Bernády-házban. Bevezetőt mond Nagy Miklós Kund. A művészi műsorban közreműködik Kilyén Ilka színművész.

*******

Nosztalgiák tömören, visszafogottan

Nálunk száz kilométer is felérhet ezerrel, ha valahol beékelôdik egy megyehatár... Ez a gondolat is felötlött azokban a mûvészetkedvelôkben, akik szeptember elsején elmentek a marosvásárhelyi Bernády Házba Horváth Sz. Gyöngyvér tárlatnyitójára. Hogy nem ismertük, miért nem láttuk mindeddig a kolozsvári grafikusnô hivalkodástól mentes, a tekintetet mégis magukra vonó és ott is marasztaló, változatos látványban dúskáló képeit? Az önkéntelenül is feltett kérdésekre többféle magyarázat adható, de legszívesebben a mûvésznô szintén kérdésként megfogalmazott válaszát jegyzem le ide: miért is nem jöttem hamarabb vásárhelyi bemutatkozásra? Az ilyen- olyan akadályok ellenére is érdemes lett volna, ezt immár a kiállító is érezte, a közönség is hasonlóképpen vélekedett.

A környezetünk rejtett szépségeit felfedezô és felmutató grafikus értelmet, érzelmeket sokrétûen mozgósító, karakteres, érett mûvészete joggal mondatta a jelenlevôkkel, hogy érdemes lett volna korábbról nyomon követni e közel három évtizedes pálya fontosabb szakaszait, de jó, hogy legalább most Marosvásárhely közönsége is találkozhatott ezzel a nosztalgiákból fakadó és nosztalgiákat gazdagon ébresztô mûvészi világgal. Széles Horváth Gyöngyvér mûfaji palettája, erre az alkalomra csak kollográfiáiból és vegyes technikával készült tájsorozatából válogatott, de ennyi is elég arra, hogy fogalmat alkothassunk, mi az, ami izgatja, foglalkoztatja, mi ihleti, milyen élmények, tapasztalatok késztetik alkotómunkára Feszt László valamikori tanítványát. A városokból, épített örökségünkbôl az ódon utcarészletek, a régi házak és tartozékaik, a természetbôl a rejtôzködô, felderítésre váró, szerényebb látványelemek, például egy téli tavon a széltépte nád és káka, a szúrósan is kecses bogáncsok és így tovább. A mûvésznô, akinek visszafogott, barnás, rozsdás, zöldes dominanciájú koloritja, de témaválasztása is arra vall, hogy hangulataiban az elégia, az ôsz és a tél a meghatározó, a kiállított anyaga nagyobb hányadát képezô kollográfiáiban metaforikusan, jelképszerûen tömörít, gondolatfoszlányként egymás mellé helyezett, egymással kapcsolatot teremtô részletekkel tölti ki a képsíkot, és hívja továbbgondoló szellemi kalandra, személyes, belsô " emléktúrára " a nézôt. Valószínûleg valahol ezen a forrásvidéken kereshetnôk korábbi idôszakainak rézkarcos, illusztrációs lapjait is.

A kiállítás másik vonulata, amely szintén joggal nyerte el a tárlatlátogatók tetszését, bizonyára pasztellezô törekvéseire vezethetô vissza. Ezek a vegyes technikájú tájképek látszólagos színtelenségükben keltenek rendkívüli színhatást. A fehér és szürke árnyalatai közé észrevétlenül becsempészett könnyed, finom tónusok olyan képi univerzumot alkotnak a kisteremben, amely csak a Horváth Szôke Gyöngyvéré, ez pedig felér bármely dicsérettel. Az utóbbi évek kísérletezései vezethették el ide, amikor már nem rabolta el idejét és energiáit a napilap taposómalomként nyomasztó grafikusi feladathalmaza, és teljes képességével a kedve szerinti alkotásba mélyedhetett el. Ide sorolható az a munka is, amit immár évek óta a nagyenyedi nemzetközi alkotótábor grafikai mûhelyének vezetôjeként végez. Valamikor talán munkássága e számunkra még ismeretlen termésébôl is ízelítôt nyújt a vásárhelyieknek.                                                                     N. M. K.