Horváth Gyöngyvér kiállítása

Rejtett szépségek nyomában Horváth Szôke Gyöngyvérrel

A mûvésszé válás útjai a lehetô legváltozatosabbak. Egy-egy mûvészi pálya, mûvészi életmû alakulását, kiteljesedését, nagyon sok tényezô, gyakorta a véletlen is befolyásolhatja. Szerencsés, de meglehetôsen ritka eset, amikor az alkotó tevékenysége kiegyensúlyozott ütemben, egyenes ívben halad felfelé, a csúcsig, ahol aztán megállapodik és ontja a remekmûveket. Legtöbben ugyancsak megkínlódnak a vargabetûkkel, olykor zsákutcákkal megtûzdelt kapaszkodón, addig a pillanatig, amíg elmondhatják magukról, hogy megérkeztek. De persze mûvésze válogatja, hogy milyen magasra helyezi a mércét, s hogy egyáltalán kijelenti-e valaha is, hogy célba jutott. Horváth Szôke Gyöngyvér nem nyilatkozott sajátmagáról és mûvészetérôl, nem is igyekezett kategorizálni munkásságát, sem azt, hogy a kiteljesedés, a beérés folyamatának szerinte melyik stádiumába jutott el, mindössze csendben megmutatta mindazt, ami most a Gy. Szabó Béla Galéria falain látható: pasztelljeit, vegyes technikával készült lapjait, kollográfiáit. És jól tette. Hiszen ezek a munkák minden alkotói kommentár nélkül megállják a helyüket, sôt alkotójuk helyét is meghatározzák.

Horváth Szôke Gyöngyvér a kísérletezô mûvészek kategóriájába tartozik, a kísérletezés pedig, minden elônye mellett, egyfajta kockázatot is jelent. Indulásakor és 1977-es Korunk galériabeli tárlatán elsôsorban rézkarcaira figyelt fel a közönség, de Feszt László tanítványaként, természetesen, a kollográfiával is megpróbálkozott. Majd következtek a Szabadságos évek, amikor a napilap grafikusaként a rajz, az illusztrációk kerültek elôtérbe. Persze a lapszerkesztés mindennapos hajszája mellett a mûvésznek kevesebb ideje jutott önálló mûvészi énjének kiteljesítésére. De így is harcolt az árral és 1999-ben például két önálló kiállítással is jelentkezett. Jellemzôjük a mûfaji változatosság volt. A mûvész igyekezett minden oldaláról bemutatkozni, valamennyi tevékenységi területébôl ízelítôt nyújtani. A pasztellezésnek akkor még csak kísérleti szakaszába jutott el, így aztán úgy tûnt: ilyen vonatkozásban a mércét magasabbra kell állítania. S Horváth Gyöngyvér ezt meg is tette. A napilapszerkesztés gondjaitól megszabadulva immár teljes mértékben mûvészetének élhet. Az eredményt fényesen bizonyítja ez a tárlat. Pasztelljei beértek, lehiggadtak, az olcsó hatásvadászat helyett gyakorta éppenséggel belsô szépségükkel hatnak. A mûfajra jellemzô könnyedség, finomság teljes díszében parádézik a tematikailag is visszafogott munkákon. Érdemes felfigyelni arra, hogy a mûvész milyen ritkán nyúl az elsô pillantásra megkapó, hogy ne mondjam, magakelletô témához, mind a természet, mind az épített környezet vonatkozásában. A rejtett szépségek, a nehezebben hozzáférhetô, különleges színek és formák ragadják meg képzeletét, válnak ihletforrásaivá. Egy-egy száradó bogáncs, mákgubó, szerényen meghúzódó mogyoróbarka, roskadozó faház, omladozó kerítés sokkal inkább visszhangra talál nála. A régi, letûnt korok jelzései, az elmúlás sajátos bája különleges, nosztalgikus hangulatot biztosít munkáinak. S ezt a sajátosan visszafogott színek, a barnák, zöldek árnyalatai még inkább kiemelik. Horváth Szôke Gyöngyvér sajátos szerkesztési eljárással a kiragadott és egymás mellé helyezett részletekre fekteti a hangsúlyt. Ez a szándékos szaggatottság, tömörség balladisztikus hangulatot kölcsönöz munkáinak. A kép egésze ilyenformán, messze túlnôve a puszta ábrázoláson, jelzésszerûvé válik, szimbólummá nemesül. A látvány elsôdlegessége pedig nem hogy csorbulna, hanem gazdagodik attól a tartalmi többlettôl, gondolatgazdagságtól, amely oly gyakran tet-tenérhetô a munkákon.

S ha mindez jellemzô pasztelljeire, hatványozottan elmondható kollográfiáiról is. A mûfaj, már sajátos technikájánál, a felhasznált anyagok változatosságánál fogva is megfelel a mûvész alkotási módszerére oly jellemzô szaggatottságnak, a részletekbôl építkezô, folyamatosan kiteljesedô egésznek. Annak a sajátosan látványos visszafogottságnak, amely a mûvészre olyannyira jellemzô. Öreg fák és öreg házak, Fossziliák, Talány, Totem, Elidegenedés csupán néhány cím abból a felhozatalból, amely immár jelentésében is jelzi mindazt, amit a mûvész a képi kifejezés és a sajátos, nálunk meglehetôsen kevesek által mûvelt technika segítségével a közönség tudomására akart hozni. De persze túl mindenfajta spekulatív és kommunikatív szándékon ezek a munkák elsôsorban a mûvész lelkébôl fakadtak. S ha a grafikus egyéniségéhez és pillanatnyi hangulatához az ôsz és a tél áll közelebb korántsem véletlen. A bemutatás végére hagytam, de éppen jelentôsége, a tárlat méltó betetôzése okán a két vegyes technikával készült, éppen színtelenségében színes, a fehér és fekete árnyalataira épülô, rendkívül komplex munkát. Hiszen a legnehezebb talán színek nélkül színesen beszélni. Horváth Gyöngyvér pedig éppen ezt teszi. Érdemes felfigyelnünk arra a sajátos technikai variációra, amellyel a mûvész perspektívát és hangulatot teremt. Ábrázol. Egyfajta virtuális valóságot. A lelkébôl fakadót. Olyan mûvészi üzenetek vételezôivé avat, amelyek máris visszhangra találtak bennünk.

Németh Júlia

http://archivum.szabadsag.ro/archivum/2003/10/3okt-04t.htm