Gy.Szabó Béla 402. kiállítása

Fényszínek pasztellben

Gy. Szabó Béla-emlékkiállítás a főkonzulátus rendezvénytermében

 

Gy. Szabó Béla barangolásai varázslatos tájakon Erdélytől Mexikóig és a távol-keletig – dióhéjban tematikailag így összegezhetném a jelenlegi tárlat kínálatát. Azt a páratlan szépségű anyagot, amit Ferenczy Miklós lelkésznek, a Gy. Szabó Béla-hagyaték gondozójának valamint Magyarország kolozsvári Főkonzulátusának, jelesül Mile Lajos főkonzul úrnak és munkatársainak jóvoltából most megcsodálhatunk.   

S hogy miért éppen pasztellek, amikor a művészt elsősorban fametszőként, méghozzá a fametszet koronázatlan királyaként emlegetik, s kevés az olyan művészetkedvelő kolozsvári polgár, akinek lakását ne díszítené egy-két Gy. Szabó metszet? Éppen ezért. Mert pasztelljei kevésbé ismertek. A művész életében nemigen adott el belőlük, s ha jól tudom, kiállítást is mindössze egyszer rendezett ilyen természetű munkáiból.   

Pedig a pasztellezés végigkísérte életét. Húszéves, amikor 1925-ben először édesanyját örökíti meg, hogy aztán a szülőváros, Gyulafehérvár, s a környék tájai, épületei, emberei elevenedjenek meg, majd pedig úti élményeinek friss benyomásait vesse papírra.

Fiatalon bejárja Olaszországot, hátizsákkal és sok gyaloglással jut el Firenzétől a Vezúvig, Velencétől Capriig, a puritánabb, kék-fehérben fürdő görög tájakig, Dalmáciáig és Bulgáriáig, majd később Ausztria és Belgium sőt a távol-kelet Kína valamint az azték kultúra bölcsője, Mexikó és Kolumbia is feltárja előtte titkait.

Ezeknek a titkoknak a művészi lecsapódásaiból kapunk most ízelítőt. Viszonylag nagyobb mennyiségben. 2013-ban ugyanis, a kolozsvári Magyar Napok keretében már láthattunk egy kiállítást a Művészeti Múzeumban, amit ugyancsak Ferenczy Miklós rendezett a művész festői életművéből, olaj- és pasztellképeiből. S mintha ennek az emlékezetes, nagy sikerű tárlatnak a folytatása lenne ez a mostani rendezvény. Sőt, bizonyos vonatkozásban talán még annál is több, hiszen úgy tűnik: a művész hazatért. A konzulátus rendezvényterme ugyanis egykor a Gy. Szabó Béla nevét viselő igényes és közkedvelt galériának nyújtott otthont, amelyet Ferenczy Miklósné, Annamária asszony üzemeltetett nem kis hozzáértéssel. 

A pasztell egyfajta köztes műfaj: átmenetet képez a  grafika és a festészet között. Hivatalosan a grafikához sorolják, bár festészeti besorolása mellett is szinte ugyanannyi érv szól. Ami pedig Gy. Szabó  Béla színek iránti vonzalmát illeti, az olyan mély és erőteljes, hogy bevallása szerint, alkotás közben még fekete-fehér grafikáit is színesben látta. Ez a sajátos színéhség ölt testet pasztelljeiben. Alkotásainak sejtelmesen, leheletkönnyeden omló színei, vagy erőteljesebb, üde foltjai, pazarul szerteágazó fényei  vérbeli koloristára utalnak. Olyan művészre, aki olykor a színek gazdag skáláját felvonultatva, máskor pedig mindössze egy-két szín ellentétére vagy egybehangolására építve teremti meg a mindent átfogó nyugalom, vagy éppenséggel a feszültség, a drámaiság légkörét.

Festői és grafikai szemlélet egyaránt jellemzi az itt bemutatott pasztelleket, amelyekben az erő a könnyedséggel, a drámai hangvétel szemérmesen visszafogott, halk lírával párosul.

Egy színekben gondolkodó grafikus és rajzos kedvű festő őszinte kitárulkozásait követhetjük nyomon: képi nyelvre átültetett vallomásait környezetéről, a tájról és emberéről, mindarról, ami barangolásai során megérintette, s aminek élményét papírra vetette, hogy megossza embertársaival, művészete kedvelőivel. Közéjük tartozott Dsida Jenő is, aki a Keleti Újság hasábjain 1937-ben a következőképpen vall a művész alkotásai kiváltotta élményről: „különtörvényű, különös és lebilincselő földön, a valóságnál szebb és örökebb világban érezzük magunkat. A kréta puhasága, a pasztell elomló káprázata szinte elhiteti velünk, hogy csodálatos látványra nyíló szemünkön kívül minden más érzékszervünk fölösleges.” 

Erőteljesen ember- és természetközpontú művészet a Gy.Szabó Béláé, amelyben meghatározó szerepet játszanak a fények. Vagy akár azt is mondhatnám: fényszínek, amelyekkel a művész különleges atmoszférikus hatásokat, magát a levegőt is képes érzékeltetni. S amelyek tájanként, kontinensenként váltakoznak. Mert mennyire másak például a harsányan ragyogó mexikói színek, azok a majdhogynem  vad kékek, vagy a drámai görög kékség, s mennyire más a már szinte könnyed sóhajnak tűnő, líraiságában megkapó balatoni táj, amellyel mintha Velence mutatna rokonságot. Talán hasonló lelkiállapotban örökítette meg a két, egymástól eltérő tájat a művész.  Hiszen az esztétikai vonatkozásokon túl a fények alakulása, akárcsak a színeké, érzelmi-értelmi skálán is nyomon követhető. , 

Ez a valós talajból fogant, érzelmi megalapozottságú tájkép-sorozat egy rendkívüli színérzékkel megáldott művész képi összegzése a világról: a természetről, annak megannyi, harsányan pompázó vagy éppenséggel csak avatott szemnek feltáruló szépségeiről, apró, rejtett csodáiról és a tájba simuló, azzal tökéletes összhangban megjelenített, emberkéz alkotta  remeklésekről. Egy, a nagyvilágban járatos, sokat látott, sokat tapasztalt művész őszinte vallomása arról, hogy a világ amúgy dsidásan-képszerűen csodálatos és nincsen hiba benne.

S ennek a csodálatos világnak a részeként értékelhető maga az ember is. Az ember, aki ezernyi arcát tárta a művész elé, Gy. Szabó pedig a konkrét vonások mögül a lélek legapróbb rezdüléseit is képes volt elővarázsolni. Merthogy a portréfestészetben is jeleskedett. De legjobban természetesen önmagát ismerte. Önarcképeiből akár külön kiállítást is lehetne rendezni. Az olajba fogalmazott kettős önarcképen kívül itt most egy különleges szépségű kompozícióban is gyönyörködhetünk: a természettel való azonosulás példaképében. Mind színeiben, mind formai megoldásaiban különleges érzékenységgel és eleganciával megfogalmazott festői vallomás ez. Líra és ars poetica. 

Mint minden igazi művészt, Gy. Szabó Bélát is foglalkoztatta műveinek utóélete, s merte remélni, hogy alkotásainak legalább század része kibírja majd az idő könyörtelen és néha igazságtalan rostáját. Reménye valóra vált. Sőt az a bizonyos század rész majdhogynem a százszorosára növekedett. 1985-ben bekövetkezett halála óta életműve  önálló életre kelve hirdeti egyedülálló művészi érdemeit.  Jelen kiállítás pedig bizonyságául szolgál annak, hogy a fametszet koronázatlan királya egyben a legnemesebb erdélyi pasztellhagyományok kiváló képviselője, megújítója is. Művészi hagyatéka gondozójának, Ferenczy Miklós lelkésznek köszönhetően pedig alkotásai mindegyre újabb és újabb meglepetésekkel szolgálnak.

Németh Júlia

 

Elhangzott 2015. június 9-én, Kolozsváron, Magyarország Főkonzulátusának rendezvénytermében, a Gy. Szabó Béla pasztelljeiből rendezett emlékkiállítás megnyitóján.