Andrásy Zoltán

Tízéves a Barabás Miklós Galéria

Tíz évvel ezelőtt, 2005. november 18-án nyitotta meg kapuit a Barabás Miklós Galéria. Jó tíz évnyi hosszas vajúdás után. Hiszen az ötlet mindjárt a Barabás Miklós Céh 1994-es újjáalakulását követően megszületett. S amint a Céh maga, úgy a székházalapítás is elsősorban nagy öregjeinknek, Abodi Nagy Bélának és Kós Andrásnak köszönhető. A konkrét megvalósulás pedig Andrásy Zoltán festő- és grafikusművész nagylelkű gesztusának, aki az ittlévő, egyházi tulajdonú, romos ház hosszú távú használatáért cserébe felajánlotta lakását a református egyháznak. A rendbetétel sziszifuszi munkát s persze anyagi támogatást igényelt, amit pályázatokból és adományokból sikerült beszerezni. S amiben oroszlánrészt vállalt a szervezet akkori,felejthetetlen emlékű elnöke, Jakobovits Miklós, ügyvezető titkára, Károly Zöld Gyöngyi és a munkálatok szakmai irányítója, Murádin-Beyer Katalin,később pedig Novák Ildikó, s az ugyancsak felejthetetlen emlékű Szabó Bokor Márta és Takács Gyula.
Nem tudok meghatottság nélkül emlékezni a tíz évvel ezelőtt történtekre, a mindannyiunk által tisztelt és szeretett Jakobovits Miklós túláradólelkesedésére, amellyel az ország minden részéből, sőt külföldről is egybesereglett művészeket és műpártolókat fogadta, s arra a meleg, baráti légkörre, ami ott, akkor kialakult, és bizakodással töltött el mindenkit.Természetesen Andrásy Zoltán kiállításával nyitottuk meg a galériát. Az idős és akkor már nagy beteg mester nem vehetett ugyan részt a megnyitón, de
örömmel töltötte el a tudat, hogy álma valóra vált. Másfél hónap elteltével2006. január elsején megbékélten, és abban a tudatban távozott, hogy tanítványai, a fiatalok, megvalósítják elképzeléseit. Nem tévedett.
10 év egy kisebbfajta történelem. Olyan történelem, amely sok jót jelentett Céhünknek, többek között az anyaország rangos elismerését, a Magyar Örökség-díjat is, ugyanakkor azonban pótolhatatlan veszteségekkel is járt. A kíméletlen kór azóta elragadta az utolsó pillanatig fáradhatatlanul munkálkodó elnökünket, Jakobovits Miklóst, de elragadta tiszteletbeli elnökeinket, Kós Andrást és Abodi Nagy Bélát, valamint a céh tevékenységet szívügyének tekintő, önzetlenül munkálkodó Veress Pál festőművészt és Szabó Bokor Márta keramikust is. S Balázs Péter, Deák Ferenc, Dudás Gyula, Egri László, Feszt László, Gergely István, Jecza Péter, Jenei Lám Erzsébet, Károly Sándor, Korondi Jenő, Kovács Károly, Kusztos Endre Lőrincz Lehet, Mátyás József, Miklós János, Molnár Dénes, Plugor Sándor, Szederjesi András, Szentimrei Judit, Vitályos Zimán Magda sincs már közöttünk. De emlékezünk rájuk, s emlékük olyan biztos támasz, ami segít a megmaradásban és továbblépésben. Az eltávozottak helyét pedig átveszik a fiatalok, Kolozsi Tibor, Tosa Szilágyi Katalin, Koncz-Münich András s a vezetőség többi régiófelelőse.
10 évvel ezelőtt, az alakuláskor különösen fontos szerepet töltött be a galéria, hiszen akkor még nem volt annyi kiállítási lehetőség Kolozsváron, mint manapság. Havi rendszerességgel követték egymást az újabb és újabb
tárlatok, köztük olyan rangos művészeké mint a Munkácsy-díjas Soó Zöld Margit, aki évek hosszú során át nálunk ünnepelte meg születésnapját, lepte meg saját magát és híveit egy-egy egyéni kiállítással, amelyre mindig oly sokan gyűltek össze, hogy kiszorultunk az udvarra, s a vén diófa árnyékában köszöntöttük a művészt. De emlékezetes marad többek között a szintén
Munkácsy-díjas Jakobovits Miklós és Kolozsi Tibor, a Szervátiusz-díjas Kákonyi Csilla valamint Székely Géza, Tosa Szilágyi Katalin, Lőrincz Lehel, Horváth Gyöngyvér, Bordy Margit, Gally A. Katalin, Orbán István, Gedeon Zoltán, Forró Ágnes, Kolozsi Simona, Nagy Annamária, Tudoran Klára, Lukács Solymossy Éva, Suba László, Kovács Géza, Siska Szabó Hajnalka,
Muhi Sándor többszöri jelentkezése valamint a pályakezdő fiataloké, akik közül néhányan, köztük Berze Imre, Dobribán Lini Enikő és Marincas Mira már a budapesti Műcsarnokban is képviselték alkotásaikkal a Céhet. S persze
visszhangosak voltak csoportos kiállításaink, amelyekkel általában a Magyar Festészet Napján, a Kolozsvári Magyar Napokon és év végén vagy újév elején jelentkeztünk.
10 év alatt a Céh is terebélyesedett, megszaporodtunk, már szűknek éreztük a székház biztosította teret, és elkezdtünk hűtlenkedni, nagyobb kiállítási felületet biztosító galériákba is bekéredzkedni. Vonatkozik ez tagjaink egyéni tárlataira, de elsősorban csoportos jelentkezéseinkre. A Minerva Galéria az azonos nevű alapítvány elnökének, Tibori Szabó Zoltánnak a jóvoltából immár második otthonunkká vált. Értékfelmérő tárlatainkat évek óta ott rendezzük, s Tosa Szilágyi Katalin szerkesztői hozzájárulásának eredményeként idén színes katalógusban is megörökíthettük jelenlétünket.
A Barabás Miklós Galéria életében fontos szerepet töltött be Essig József, aki már a kezdetektől, mondhatni percről percre megörökítette és CD-én tárolta az itt történteket, valamint házi fotósunk, Horváth László, aki honlapunkat is kezeli. S most újból építkezünk, jobban mondva fáradhatatlan intéző-főkönyvelőnk Takács Magda irányításával igyekszünk elsimíttatni a tíz év alatt keletkezett öregségfoltokat székházunk arculatáról. Házra, Céhre, mindannyiunkra ráfér egy kis fiatalítás. Hagyományainkhoz híven most ismét Andrásy-tárlattal ünnepelünk, s a ránk maradt hagyatékból, egy-két kivételtől eltekintve, kiállításon eddig még nemszerepelt alkotásokat mutatunk be.
  • Elhangzott 2015. november 17-én, a kiállítás megnyitóján



 


BARABÁS MIKLÓS GALÉRIA, KOLOZSVÁR ANDRÁSY ZOLTÁN EMLÉKKIÁLLÍTÁS

 

          Ezen emlékkiállítás alkotásaival tiszteletünket fejezzük ki a művész, ANDRÁSY ZOLTÁN, grafikus- festöművész emlékének a Barabás Miklós Galéria tíz éves évfordulóján.

 Utazásra, barangolásra hívunk mindenkit a művész ismert és kevésbé ismert, itt kiállított alkotásai révén, azokra a helyekre, tájakra, ahol és amikor ezek a képek születtek. Szeretnénk felidézni azt a hangulatot, azokat az inspiráló érzéseket, amelyek a nagyrabecsült Andrásy mestert ezekre az itt feltárt művész-titkok kutatására vezették.

Andrásy Zoltán stílusának élessége és színeinek atmoszférikus vibrálása különleges helyet biztosít számára a képzömüvészeti elit táborában.

Akvarell technikával készült tájképeit elemezve felfedezhetjük azokat a csodát igérő helyeket, amelyek méltónak bizonyultak arra, hogy művészi motívummá színeződjenek a művész keze alatt. hogy ne csak úgy emlékezzünk rájuk, mint ihletforrásokra, hanem mint lélek-tájakra, szellemi képekre, amelyek minden elképzelhetö artisztikus értéket magukban hordoznak.

Szinte hallhatóvá válik az ecset sercegése a papíron, amint a vízzel dúsított színkeveréket a művész örökül hagyta ránk.

          Ezek a leheletfinom vonalak, ecsetvonások, képkonstrukciók az alkotó tudatalattijában felgyülemlett korábbi élmények, benyomások újra felelevenítéséből, átszűréséből, feldolgozásából keletkezhettek, amelyeket benne, valamikor a Kolozsvár-környéki, székelyföldi, tengerparti vagy éppenséggel a távoli Vietnám tájainak élvezete, keltett. Olyan művészi rácsodálkozások ezek, amelyek a befogadót is az elsődleges művészi élmény részesévé avatják, mintegy teleportálják abba a tájba és lélektájba, amely Andrásy Zoltánt alkotásra, képi megnyilatkozásra, őszinte feltárulkozásra késztette.

          Lépésről lépésre fedezhetjük fel a valóságból átszűrt konkrét elemek művészi motívummá átkódolt alakzatait, melyek összefüggnek a valós formák enigmatikus részleteivel. A spontánul előtörő plasztikai alakzatok a művészi őszinteség szüleményei, amik csak emlékeztetnek a felismerhetőnek vélt valós tájra, formára amiből az alkotó ihletet meritett.

            Az átszűrt élményeknek a sajátosan individualizált megmunkálása különlegessé teszi ezeket az egyéni jelekkel titkositott képeket, papírra, kartonra vagy vászonra festett kompoziciókat, visszafogott pasztell színeket vagy élesen mogorva oliv-zöld, ultramarin vagy sziennával kontrasztosított világos forma-tömböket.

          Az Andrásy-önarcképet ábrázoló festményen hangsúlyt kapnak az erőteljes anyagszerűségek, melyeket a gondosan összehangolt szin-variációk tesznek érzékelhetőbbé.

          A határozott vonalú szines formák, az önmaga  tükörképét megjelenítő ecsetvonások meggyőzően ékesednek a vásznon. Az alkotó mélyen őszinte tekintetét megformáló foltok, színes lélek-vonalak által a néző rátalálhat a művész rejtett kincseire, titkos gondolataira.

          Nyitottak ezek a gondolatok bárki számára, csak keresni kell a művészi értelmet, üzenetet, és egyeztetni a saját befogadói értékeinkkel.

 

Tosa Szilágyi Katalin