A fák dicsérete P. Ütô Erzsébet kiállítása

P. Ütô Erzsébet 1957-ben végezte el a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolát. Mûvészi kiteljesedésének városa Máramarossziget, ahol oktatói, mûvészetpedagógusi tevékenységet is folytatott. A Romániai Képzômûvészek Szövetsége Nagybányai Fiókjának tagjaként évente részt vesz a hagyományos év végi tárlatokon, és 1967-tôl sikeres kiállítás-szervezôként is számon tartják. Falikárpitjaival szerepelt a firenzei Iparmûvészeti Biennálén, 2003-ban pedig a nyíregyházi iparmûvészeti kiállításon. Egyéni tárlatai java részének színhelye Máramarossziget, de munkáit Nagybányán, a festôtelepen és a Képzômûvészek Szövetségének galériájában, Nagyváradon a Nagy Albert Galériában, valamint Magyarországon és Németországban is kiállította.

A Máramarosszigeten élô és alkotó P. Ütô Erzsébet neve a kolozsvári mûvészetkedvelôk elôtt sem ismeretlen, hiszen 1998 óta hároméves idôközökben rendszeresen jelentkezik alkotásaival hol a Reményik Sándor, hol pedig a Gy. Szabó Béla Galériában. S ha eddigi bemutatkozásai alkalmával igyekezett átfogó képet nyújtani festôi tevékenységérôl, mostani kiállítása némiképp eltér az elôzô kettôtôl: egyetlen témát jár körül. A fa dicsérete — jelzi összefoglaló címben is a mûvészi szándékot, s fejezi ki ihletforrása iránti hódolatát egyéni hangvételû festészetén belül a lehetô legváltozatosabb formában. Azt is mondhatnám: könnyû neki, hiszen készen kapja a témát, a természet szinte felkínálja önmagát, csupán élnie kell a lehetôséggel. De éppen ebben rejlik alkotói módszerének lényege: a mód, ahogyan él a lehetôséggel. Ahogyan feldolgozza, mûalkotássá lényegíti a valóságelemeket. Hiszen itt valójában nem fákat látunk, hanem P. Ütô Erzsébet sajátos mûvészi világát: festményeket, amelyeknek ihletôi a növényvilág legimpozánsabb és legváltozatosabb teremtményei. A téma, a fák mûvészi átlényegítése majdhogynem örök és minden kétséget kizáróan kimeríthetetlen. Helyi és világviszonylatban egyaránt. Úgy is, mint az ihletforrásul szolgáló mindenkori szép forrása, de úgy is, mint a gondolati társításokra, legbizarabb asszociációkra, szimbolikus jelentéstartalommal felruházott vagy egyenesen absztraktba hajló ábrázolásmódra lehetôséget teremtô kiindulópont. Csupán a hozzánk térben és idôben közelebb állókat említve, a nagybányai iskola képviselôitôl Kusztos Endréig és Soó Zöld Margitig a téma feldolgozásának, egyediesítésének megannyi változatát követhetjük nyomon. Akár pszichológiai tanulmány is készülhetne abból, hogy mûvészenként ki hogyan dolgozza fel a tematikát. Mi azonban a mûveket szeretnénk diagnosztizálni. S ilyenformán megállapíthatjuk, hogy P. Ütô Erzsébet talán lakhelye, de elsôsorban beállítottsága, mûvészi hitvallása révén a nagybányai hagyományok követôje. A realitásból kiinduló, valóságelemekbôl építkezô festészete közérthetôsége és változatossága révén könnyen utat talál a közönséghez. A témából adódóan is különleges formai és színgazdagság jellemzi a kiállított munkákat. A mûvész már-már pazarlóan bánik a színekkel. A sárgák, barnák, vörösek, de fôként a kékek sajátos kombinációjából született festôi megjelenítések mûvészi átlényegítései mindannak, amit a természet oly bôkezûen felkínál annak, aki képes meglátni a csodát, hiszen a költôt parafrazálva ezt a csodát önmagában hordja. De persze nem zárja önmagába. Ennek a bizonyságtétele ez a kiállítás is, amelyen a mûvész alkotásai révén hol túláradó gyönyörrel, élénk színsziporkákban jeleníti meg fák iránti hódolatát, hol pedig visszafogottabb kék színszimfóniákban tárja elénk pillanatnyi lelkiállapota mûvészi vetületeit. Mert úgy tûnik, hogy minden valóságigénye mellett ecsetjét erôteljesen befolyásolják hangulatai. Érzelmileg viszonyul a tájhoz, s talán ez is magyarázza, hogy oly könnyen kerül azonos hullámhosszra mûvészete kedvelôivel. A kiállított munkák tanúsága szerint kedvenc évszaka a tél. S bármilyen furcsán hangzik is: a melegséggel teli tél. P. Ütô Erzsébet havas tájból elôbukkanó fái ugyanis nem a kietlen sivárságot, a fagyok megviselte komor kopárságot, hanem kékes fehérségükben is a minduntalan visszatérô feltámadást, a tavasz igézetét hordozzák. Álmodnak, és álmuk kellemesen megnyugtató, pihentetô.

Németh Júlia

http://archivum.szabadsag.ro/archivum/2004/09/4sep-11t.htm