Évszázados falak, boltívek védelmében Megnyílt a korszerűsített Reményik Sándor Galéria

Kolozsvár művészetkedvelő közönsége máig sem heverte ki az Egyetemiek Háza hangversenyterme és a Szentegyház utcai galéria felszámolása okozta mérhetetlen veszteséget. Az intézmények közti meg nem értés oda vezetett, hogy Erdély művelődési központja, a kincses város két jelentős kincsét vesztette el. S míg a zenekedvelők gondja több éves vajúdás után a közeljövőben megoldódni látszik, a képzőművészek krónikus kiállítóterem-hiánya tovább tart. A Művészeti Múzeum mindent megtesz ugyan a kortárs művészet felkarolása érdekében, helyszűke miatt azonban képtelen pótolni a Képzőművészeti Szövetség több évtizedes múlttal rendelkező, bel- és külföldön egyaránt népszerű Szentegyház utcai galériájának hiányát.

Ilyen körülmények között különösképpen jelentős a mai újraavató ünnepség. Újraavatást említettem, hiszen jóval szerényebb feltételek mellett, de az Evangélikus-Lutheránus Püspökség és a Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány Reményik Sándor Galériája 1999 óta – a felújítási munkálatok miatti kiesést leszámítva – megszakítás nélkül, példásan működött. Az avató ünnepségre az 1848–49-es szabadságharc 150 évfordulója alakalmából, Petőfi és Kossuth egyházának égisze alatt került sor. Az azóta eltelt évek élettel töltötték meg a galériát, amely Kolozsvár művelődéstörténetének immár kitörölhetetlen részévé vált. Hét év egy kisebbfajta történelem. S ezt a történelmet az erdélyi, az összmagyar és a nagyvilág rangos képzőművészeinek közreműködése hitelesíti. Az Essig művészházaspár vezette galéria a Barabás Miklós Céhhel karöltve a bel- és külföldi képzőművészek színe-javának nyújtott bemutatkozási lehetőséget. Soó Zöld Margit, Gally Katalin, Bordy Margit, Forró Ágnes, Péter Ütő Erzsébet, Kovács Géza egyéni tárlatai, Vetró Artúr és Balaskó Nándor-emlékkiállítások, Lakatos Gabriella és a Képzőművészeti Egyetem diákjainak csoportos kiállításai, a képzőművészetbe is sikerrel kiruccanó jeles zeneszerző, Terényi Ede jelentkezése, a magyarországi kortárs művészet központjának, a testvérváros Pécsnek a rendezésében megtartott nagysikerű nemzetközi seregszemle csupán néhány azok közül a rendezvények közül, amelyek hozzájárultak a galéria hírnevének megalapozásához. De méltán büszkélkedhet az intézmény a magyarországi Halmos Klára, az ukrán származású, de jobbára New-Yorkban élő Alexandr Shwets és Oleg Nedoshytko szereplésével, valamint a kairói Képzőművészeti Akadémia tanárainak, Ashraf Abbasnak és Ehab Abdalahnak a kiállításaival, hazai vonatkozásban pedig a csíkszeredai képzőművészek tömeges jelentkezésével, s nem utolsósorban az ugyancsak Essig Klára vezette Zsoboki Nemzetközi Képzőművészeti Táborban készült munkák anyagának a sorozatos, évről évre történő bemutatásával. De művelődési vetélkedők, könyvbemutatók és egyéb kulturális rendezvények is kapcsolódnak a galéria történetéhez.

A mai nap azonban ennek a hétéves történelemnek talán a legjelentősebb mozzanata. A több új helyiséggel kibővített, ízlésesen felújított galéria új távlatokat nyithat, új lehetőségeket teremthet a kolozsvári képzőművészek és művészetkedvelők számára. A krónikus kiállítóterem-hiány közepette, de ettől függetlenül is, ez a különlegesen kiképezett, patinás, régi korok hangulatát idéző kiállítóterem-együttes Kolozsvár központjában valóságos kincsnek számít. S ha 1999-ben az „erdélyi költőként" emlegetett Reményik Sándor nevével fémjelzett galéria megnyitója ünnepnek számított, a mostani újraavató legalább olyan ünnepélyes pillanatokat eredményez. „A tüzet ne hagyjátok" – figyelmeztetett annak idején a Pásztortűz alapító-főszerkesztője, a galéria névadója. S úgy tűnik: az egykori szerkesztőtársaknak szóló buzdítás ma is hat, még hozzá jóval szélesebb körben. Az egyház és a kultúra szolgálóinak körében. Az elődök megkezdte munkálatot az Essig házaspár segítségével Adorjáni Dezső Zoltán püspök teljesítette ki és hozta létre Kolozsvár legsajátosabb, különleges varázzsal rendelkező gyülekezeti termét és képzőművészeti galériáját. Tüzet csiholó és őrző, áldozatos munkájuk Reményik Sándoréhoz hasonlatos, aki szerint egy-egy verse porszem csupán, de ha a szél „netalán a hegyekre fújja (...) megnőtt egy porszemmel a Himalája." Az összmagyar, s az erdélyi kultúra vonatkozásában is ez az újabb létesítmény egy porszem csupán, de általa megnőtt a mi Himalájánk, a Reményik Sándort itthon maradásra késztető „Kolozsvárra kéken benéző havas". S számunkra is megnőttek a lehetőségek, az itthonmaradásra késztető feltételek.

A zsoboki alkotótábor anyagából készített, itt látható válogatás bizonyítja: olyan európai szinten is ismert és elismert művészek mint Bencsik János, Tóth László, Paulovics László, Balázs Imre, Árkossy István vagy a hazaiak, Veresspál, Soó Zöld Margit, Szabó Vilmos, Szabó Bokor Márta, Fodor Nagy Éva, Kákonyi Csilla, Bordy Margit, Gally Katalin, Tompos Opra Ágota, Essig Klára, Forró Ágnes, Fazakas Tibor mellett szép számmal szerepelnek alkotásaikkal a legfiatalabb nemzedék képviselői is: Ferenczy Botond, Vetró Bodoni Sebestyén András, Tomos Tünde, Dimény András, Sipos Gaudi Tünde, Váncza Edit. Az immár kiteljesedett és korszerűdödött galéria a művészi megnyilatkozás új lehetőségeit biztosítja számukra is.

„A nyelv ma néktek végső menedéktek,/ A nyelv ma tündérvár és katakomba,/ Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek" – Reményik Sándor egykori intése mit sem vesztett időszerűségéből. Ilyen szellemben érdemes ma is beszélni. A képzőművészet nyelvén is: európai és transzszilván szellemben egyaránt. A felújított Reményik Sándor Galéria is ezt a célt fogja szolgálni.

Németh Júlia

http://archivum.szabadsag.ro/main.php?datum=20061014