Kiállításbelső – előtérben Bartha Ernő Madame Rekamié című szénaszobra
Hiszen, akarva akaratlanul, részei vagyunk az időnek. Művész és műélvező egyaránt. Mert lehet-e akárcsak egy röpke pillanatra is elvonatkoztatni az időtől? Aligha.
Még annak dacára sem, hogy a kiállított munkák zöme az időtlenséget hordozza magában, vagy legalábbis annak a szándékával készült.
Az éves megyei tárlat tehát egyfajta tükör. Nem a legtisztább, nem a legátfogóbb, legteljesebb, mindent megjelenítő, de sokat feltáró, sokat sejtető. A maga hézagosságában is. Hiszen leszámítva a nagy hiányzókat, akik vagy tüntetőleg vagy objektív okok miatt maradnak távol az eseménytől – s ez is immár évente megismétlődő gyakorlat – a Téli Szalon a maga vitatott vagy elfogadott sokrétűségében egyike az év legjelentősebb képzőművészeti eseményeinek. S ha azt is számításba vesszük, hogy a Romániai Képzőművészek Szövetségének Kolozs megyei fiókja a bukaresti után az országban a legjelentősebb – tagjainak számát tekintve mindenképpen, de eredményeit illetően is – a látogató hiteles képet kaphat a romániai és azon belül az erdélyi képzőművészet pillanatnyi, a 2012-es esztendőhöz kötődő állapotáról.
Kolozsi Tibor: Sámson (bronz)
Kár, hogy ez az állapot, minden pozitívuma ellenére sem gazdagíthatja véglegesen, ha mindössze legalább egy-két kiemelkedő alkotás révén is, a múzeumi állományt. Vásárlásra ugyanis már évtizedek óta nincs pénzügyi keret. Ilyenformán, az idő múlásával, az elkövetkező nemzedékek számára – a konkrét műalkotások múzeumi jelenléte hiányában – évek, évtizedek hullhatnak ki a kollektív emlékezetből. Hacsak az alkotó, adomány formájában, nem juttat néhányat munkái közül a külföldön is ismert és elismert, több mint fél évszázados múltra visszatekintő művészeti intézmény számára.
Kiállításbelső – textil, kerámia
Az immár hat éve kiállító helyiség nélkül maradt Képzőművészeti Szövetségnek a Művészeti Múzeum biztosít évente egyszer kiállítási lehetőséget. Akkor, amikor ő maga is helyhiánnyal és megannyi egyéb problémával küzködik. Erdély messze földön híres barokk műremeke, a becses képzőművészeti gyűjtemények otthonául szolgáló Bánffy-palota, mint műemlék épület is jóval több figyelmet és anyagi ráfordítást érdemelne. Talán-talán erre is sor kerül, ha hinni lehet néhány, a remény szintjét idővel túllépő, szerényen biztató jelnek, s a felújítás valósággá válik. Aminthogy a városvezető aktív jelenléte a téli szalon megnyitóján szintén biztató jelként könyvelhető el. Hátha egyszer ismét lesz, a régihez hasonló, önálló és rangjához méltó központi kiállítóterme a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókjának is, úgy, ahogyan azt mi műélvezők és művészek oly sokáig zavartalanul élvezhettük. Az utcára néző, hatalmas üvegablakok a közönséges járókelőt is becsalogatták annak idején a látványt bőkezűen kínáló, Szentegyház utcai termekbe.
Most, a két ünnep közti napok egyikén, szálegyedül bolyongtam az igényes látnivalót szintén bőkezűen kínáló, földszinti, múzeumi termekben. És elszorult a szívem: a művészekkel rokonszenvezve valami olyasmit éreztem, amit a színész érezhet, amikor üres nézőtér előtt játszik. De teszi a magáét, mert ez a hivatása. Ahogyan képzőművészeink is teszik, mert belső kényszertől hajtott elhivatottsággal, olykor akár kínokban is fogant-edzett-nemesedett örömteli elkötelezettséggel alkotnak. Saját maguknak és a közönségnek. Hiszen egy műalkotás akkor tölti-töltheti be igazán szerepét, ha kikerül a műteremből, ha megismerik, ha közkinccsé válik. Ahhoz viszont érdeklődőkre, közönségre is szükség van. A megnyitón, amelyre évtizedek óta először nem jutottam el, állítólag, s az ott készült felvételek tanúságaként is, rengetegen voltak. De persze a termek akkor is megteltek volna, ha csak a kiállító művészek mennek el, jelenlétükkel hitelesítve az esemény ünnepélyességét, meg aztán kíváncsiságból is: vajon milyen helyre és milyen társaságba került alkotásuk.
Kiállításbelső – grafika
A megnyitók iránt megnyilvánuló érdeklődés egyébként általános jelenség. S természetesen pozitívan értékelhető, még akkor is, ha az ilyen esetekben olykor tapasztalható fesztivizmus, s a bizonyos személyiségekkel való találkozás lehetőségének ténye, esetenként, akár felül is múlhatja a kiállított munkákkal történő szembesülés, s az általuk kiváltott, esetleges katarzis megélésének vágyát.
A jelenlegi Téli Szalon nyújtotta művészi kínálat bővelkedett a műélvezőt a hétköznapok fölé emelő, katartikus hatást kiváltó műalkotásokban. Erről a közeljövőben megjelenő katalógus tanúskodik majd. Addig is annyit: emlékezetes marad a 100 felé rohamléptekkel közeledő Cs. Erdős Tibor Odzsa-portréja (műalkotásként annak is, aki személyesen nem ismeri Szabó Józsefet, a zseniális színházi rendezőt), valamint Soó Zöld Margit, Kolozsi Tibor, Mocan Liviu, Horváth Bugnariu Ioan, Sbârciu Ioan, Botiş Teodor, Tosa Szilágyi Katalin, Dobribán Emil, Bordy Margit, Sipos László, Kőmíves Andor, Egri András, Vdovkina Anasztázia, Nagy Endre, Lőrincz Lehel, Tosa Adrian, Dobra Adriana, Horváth Bugnariu Corina, Csata Hermina, Tudoran Klára, Cuslea Dana, Palkó Ernő, Chirilă Emilia, Stici Doina, Ailincăi Arina, Gergely Zoltán, Bartha Ernő, Feleki István, Feleki Károly, Moritz Eugen, Károly Zöld Gyöngyi, Valovits László, Heim András, Székely Géza, Orbán István, Horváth Gyöngyvér, Gally A. Katalin, Lukáts Mária, Forró Ágnes, Kolozsi Simona, Starmüller Katalin, Starmüller Géza, Koncz-Münich Judit, Koncz Münich András, Kiss Melinda, Farkas Melinda, Lukács Solymossy Éva, Gedeon Zoltán, Catrinu Margareta, Labancz Cismaşiu Ágnes, Lini Enikő, Cojocaru Iurie, Antoniu Ioana, Cosman Octavian, Deleanu Márta, Suba László, Kováts Ildikó egy-egy munkája.
A névsor korántsem teljes, ennyi raktározódott emlékezetembe a művekkel való első találkozást követően.
NÉMETH JÚLIA
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/83966
