Áthatások in memoriam Kolozsvár 700 William Shakespeare Vaszilij Kandinszkij

  A napokban teltházas, érdeklődő közönség jelenlétében került sor az Apáczai Galéria által rendezett Áthatások- in memoriam Kolozsvár 700, William Shakespeare, Vaszilij Kandinszkij című EMME-kiállítás megnyitójára. Figyelemre méltó, hogy főiskolai hallgatók, illetve középiskolás diákok is  szépszámban jelen voltak a tárlatnyitón.
      Vörös Alpár, az Apáczai-líceum igazgatója üdvözlőbeszédében kifejezte megelégedését, hogy az EMME-tárlatok létrejöttét esetről-esetre ilyen nagyszámú, a Kárpát-medence különböző térségeiben tevékenykedő képzőművész támogatja alkotásaival. Ugyanakkor megköszönte Németh Júlia műkritikus fáradhatatlan szellemi-erkölcsi hozzájárulását, amely nélkül immár elképzelhetetlen lenne az Apáczai Galéria működése, illetve az EMME-kiállítások évenként két alkalommal megismétlődő létrejötte.
         Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnökeként felvázolta a hétszáz éves Kolozsvár több évszázados, felénk sugárzó  szellemi arculatát. Kiemelve ezen jellemvonások közül - a tárlat témájával összecsengőn-,  a  szinházi és képzőművészeti élet Shakespear, illetve Kandinszkij életművéhez kapcsolódó mozzatnatait. Eképpen többek között megemlítette a shakespeare-i életmű egyik legfőbb alkotásának, a   Hamlet című drámának a Kolozsvári Állami Magyar Színházban 1982-ben történt, Tompa Gábor általi megrendezését, illetve az így létrejött előadás  szinháztörténeti jelentőségét. Továbbá szóvá tette a Kandinszkij kezdeményezte  absztrakt festészet kisebb-nagyobb mérvű hatását, az amúgy általában konzervatív értékrendű kolozsvári képzőművésztre.
        Németh Júlia tárlatértékelő beszédében arról  szólt, hogy a mostani kiállítás -
a megelőző alkalmakhoz hasonlóan-, bizonyítja az EMME által képviselt képzőművészeti értékrend életképességét. Ezt tanúsítja, hogy a kiállító több mint ötven alkotó külön-külön is figyelemre méltó,  változatos technikai és látásmódbeli jegyeket hordozó alkotással „rukkolt elő”.  Ugyanakkor megjegyezte azt is a műkrtitikus, hogy a kiállító képzőművészek közül  többen nemcsak hazai viszonylatban, de nemzetközi vonatkozásban is elismerést vívtak ki maguknak.
        Az est magával ragadó mozzanatát képezte a Bogdán István színművész által élményszerű hitelességgel előadott Shakespeare: Rómeó és Júlia, illetve Julius Caesar című drámájának  monológ részlete, valamint 74. szonettje.
        A megnyitó immát hagyományossá vált epozódjaként, sor került  a Székely Bertalan Díj átadására. Ezt a 2011-ben alapított szakmai dijat, a mostani  alkalommal Tudoran Klára textilművész-zenetanár: A tanácsadó című, textil-kollázs eljárásban készült alkotása érdemelte ki. A birálóbizottság indoklása szerint ugyanis, ezen alkotás formai megoldása és üzenete cseng leginkább össze a tárlat tematikai, tartalmi elvárásával. Egyrészt, mivel a szóban forgó műalkotás a maga szürrealisztikusan absztrakt látásmódja révén tág teret biztosít a befogadó általi asszociatív továbbgondolásra. Másrészt, mivel színbeli és kompozicionális megoldását illetően, a Kandinszkij féle képalkotói módszer továbbgondolása, illetve továbbvitele jellemzi.
         A tárlatnyitó záróakkordjaként bejelentésre került a következő, 2017. márciusában esedékes  EMME-tárlat témája: Jel-kép –in memoriam Hamvas Béla, Kassák Lajos és Tamási Áron.
       A tárlat 2016. november 19-ig tekinthető meg munkanapokon 14-20, szombatonként 9-20 óra között.
 
Kolozsvár, 2016. október 22.                                                                                                 Székely Géza


*******

ÁTHATÁSOK TÉRBEN ÉS IDŐBEN  

  Művészpedagógusok kiállítása az Apáczai Galériában


Mvszpedaggusok killtsa az Apczai Galriban
(A borítókép: Kőmíves Andor To be or not to be című alkotása, Horváth László felvétele)


A hétszáz éves Kolozsvár, William Shakespeare és Vaszilij Kandinszkij emlékének szentelt Áthatások című képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont 2016. október 20-tól november 20-ig az Apáczai Galéria. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Székely Géza grafikusművész vezette kolozsvári fiókjának szervezésében létrejött tárlaton a hazai művészek alkotásai mellett, immár hagyományosan, Kárpát-medencei kollégáik festményei, grafikái is helyet kaptak.

Áthatások címmel nyílt több mint félszáz kárpátmedencei képzőművész – festő, grafikus, szobrász, keramikus, textilművész – alkotásait bemutató tárlat 2016. október 20-án, Kolozsváron, az Apáczai Galériában, az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) kolozsvári fiókjának szervezésében.

Régmúlt, múlt, közelmúlt, s mindaz, amit ezek az időhatárok számunkra irodalomban, művészetben, építészetben, egyszóval kultúrában napjainkban jelentenek. Talán így tudnám összefoglalni azokat az Áthatásokat, amelyeknek apropóját a 700 éves Kolozsvár valamint William Shakespeare halálának 400. és Vaszilij Kandinszkij születésének 150. évfordulója képezi. S amelyek Székely Géza művésztanár elképzelése és kurátori munkája nyomán ezt a legújabb EMME-tárlatot, az erdélyi magyar művészpedagógusok és kárpátmedencei kollégáik több mint félszáz alkotást felvonultató seregszemléjét eredményezték.

A kerek évfordulók szolgáltatta véletlen ismét olyan tág mozgásteret biztosított művészpedagógusainknak, ahol mindenki megtalálhatta a beállítottságának és pillanatnyi hangulatának megfelelő tematikát, vagy éppenséggel ezen tematikák kölcsönhatásaiból eredő alkotói indíttatást.

A kolozsvári születésnap, a hétszáz éves Kolozsvár megunhatatlan és kimeríthetetlen. Nem csupán a történelmi viharoktól megtépázott, de gyökereit fel nem adó városkép nyújtotta esztétikai élmény és szellemi értékkoncentrátum, örökség folytán, hanem azért is, mert Kolozsvár él és életet ad. S mert érzelmileg viszonyulunk hozzá. A mienk. És szeretjük. Életteret biztosít számunkra. Olyat, amilyet a világ legpazarabb metropolisa sem nyújthat. Valahogy ezt vélem kiérezni azokból a munkákból, amelyeknek mozgatórugója éppen hétszáz éves városunk. Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés – aktualizálhatnánk a shakespeare-i dilemmát, aminek megoldása, legalábbis kolozsvári viszonylatban, egyértelműen pozitív. Vagyunk és hangsúlyosan jelen is vagyunk Kolozsváron. Képzőművészeti vonatkozásban is.

A gyönyörűt szaporítani vágyunk,/ hogy így örökké rózsáljon a Szép,/ S emlékét, ha hull érettebb virágunk,/ Őrizhesse a zsenge ivadék” – összegezte Shakespeare mester már jó előre, több évszázaddal ezelőtt eme EMME-tárlat szervezőjének, Székely Géza művészpedagógusnak és a kiállítás résztvevőinek szándékát. Mert örök érvényű gondolatai ma is frissek és találóak, s holnap is azok lesznek.

De tegyünk egy újabb lépést az időben, s állapodjunk meg annál a harmincéves zseniális orosz jogásznál, Vaszilij Kandinszkijnél, aki felfelé ívelő karrierjét és professzori állását felcserélte a művészire. A múlt század elejének művészeti központjába, Münchenbe ment, tanult s szívta magába mindazt az alaptudást és újító szellemiséget, amit a német expresszionizmus, a kubisták és fauvok, a Der Blaue Reiter csoport jelentett. A klasszikusabb értelemben vett tájképtől eljutott az absztrakcióig s annak a zene és képi megjelenítés szimbiózisára épülő totális művészetnek a hirdetéséig, ami napjainkban éli virágkorát. A színek lélektani hatására, a beszélő színekre és formákra épülő, biomorfikus absztrakcióban kiteljesülő formavilága és művészi krédója azonban kapcsolatát a természettel egy pillanatra sem szüntette meg. Így vall erről: „ Ha elszakítjuk a Természetet összefűző kötelékeinket és csak a puszta színek és absztrakt formák kombinációjával törődünk, akkor végül olyan műveket hozunk létre, melyek pusztán dekorációk, legfeljebb nyakkendőnek vagy faldísznek alkalmasak. Szín és forma szépsége önmagában nem elegendő cél.” S ezzel meg is érkeztünk jelenlegi kiállításunkhoz, amely fennen bizonyítja az utóbbi megállapítást. Még akkor is, ha maga Kandinszkij egy a falra fordítva feltett képe hatására jutott el a színek lelkét kiugrasztó absztrakcióig.

Az Áthatások, a korokon és műnemeken átívelő, egymással harmonizáló vagy éppenséggel az ellentétekből kikristályosodó jelhagyások, a megannyi, itt látható műalkotás olyan, a maga összetettségében is egységes kiállítást eredményezett, amelyben a Madarász Gyula-féle klasszikus hangvételtől a Haász Ágnes képviselte, kilencvenes években született elektrográfiáig a művészi megjelenítés legváltozatosabb formáival találkozhatunk.

Közülük is kiemelkedik mozgalmasan vibráló, sajátosan összetett, egyedi formavilágával, kompozíciós erényeivel Kőmíves Andor Lenni vagy nem lenni-je és a vele harmonizáló Forró Ágnes-féle Fekete utcai emlékezetfoszlány. Formavilágának nemes eleganciájával tűnik ki Nagy Endre Shakespeare adaptációja, míg Sipos László a maga összetéveszthetetlen stílusában állít maradandó Oltárképet Kolozsvárnak. És Kolozsvár ihletésű Horváth Gyöngyvér sajátos, kollografikus emlékeztetője, az egymást metsző síkokkal érzékeltetett emlékképekből összeálló, ötletesen kivitelezett Elfelejtett utca, amivel formailag összecseng Kozma Rozália A sors dossziéja című tempera munkája. Bordy Margit körkörösen áramló, ezoterikus hangvételű, formailag letisztult, mély zengésű, az erdélyi pasztellhagyományokat modern köntösben felvillantó, igényes művészi megfogalmazása egy másik dimenzióba enged bepillantást, míg Gally A. Katalin magasságokat megcélzó, felfelé ívelő Igyekvéssel fogalmazza pasztellbe érzelmeit, a rá jellemző, éppen visszafogottságában megkapó kifejezőerővel, mívességgel. Balló Andrea sejtelmesen suttogó színekkel és sokat ígérő tömörséggel érzékelteti olajban a Kizökkent időt, s Az idő sodrában alkot sajátos színharmóniákat felvonultatva Gonda Zoltán. A Koncz-Münich házaspár pedig ezúttal is kitett magáért. András mély értelmű, lényegre törő, nemesen egyszerű, Kőbe zárt múltú kerámiáival, míg Judit kiemelkedően ötletes, telitalálatnak minősíthető tartalmi, formai bravúrjával. S nem hagyhatjuk szó nélkül Gedeon Zoltán Háborúban hallgatnak a múzsák című találó szín- és formajátékát, Hornyák Evelin aprócska, de annál kifejezőbb akril munkáját, Petca Ovidiu látványos számítógépes grafikáit és Keszthelyi György hasonló technikával készült alkotásait, Lendvai Péter Időárnyék című, mély értelmű, sötéten nemeslő szitanyomatát, Katona György míves Időlenyomatait, M. Lovász Noémi Áthatások című, tömören kifejező, modern festői megfogalmazását, Vízi Katalin látványos, konstruktivista formavariációt, Gyurkovics Hunor Feltámadás című akvarelljét, Tompos Opra Ágota figyelemfelkeltő, dinamikus szín-forgatagát, Fejes Soma Bogát sajátos aqua grafikáját. A fiatal anyaországi művész munkájával egyébként Sepsiszentgyörgyön, a negyvenegy ország grafikusainak részvételével megnyílt, nagyszabású Székelyföldi Grafikai Biennálén is találkoztam, akárcsak az EMME-tárlatokról elmaradhatatlan Ábrahám Jakab rézkarcaival. Rézkarcokkal remekel ezúttal is Székely Géza, Fátyol Zoltán, Tamus István és Lőrincz Róbert, s a 2013-ban elhunyt Feszt László grafikáját is megtekinthetjük. Kandinszkijra emlékeztet triptichonjával Drozsnik István, s az áthatások sajátos változataival találkozunk Durucsko Zsolt, Éles Bulcsú, Boros György, Subicz István, Kentelki Gábor, Láng Eszter, Molnár Imre művészi megjelenítéseit szemlélve. Essig K. Klára és Pócsai András valósághű, kolozsvári ihletésű munkái mellett, Kocsis Ildikó, Boár Szilvia, Vitos Hajnal, Tóth Ildikó Ilona, Gárdonyi Sándor s a szobrász Kovács Géza és Hunyadi László alkotásai sem hiányoznak a tárlatról. Amelyre a koronát Tudoran Klára Lívia textilmunkái teszik fel tartalmi mélységükkel, megkapó színvilágukkal, harmonikusan összecsengő, egyedi formavariációikkal.

Németh Júlia

 Elhangzott 2016. október 20-án, Kolozsváron, az Apáczai Galériában, a kiállítás megnyitóján.

http://szabadsag.ro/-/athatasok-terben-es-idoben

Több fotó:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10154493474617221.1073742574.568402220&type=1&l=8f...