Álom és valóság végtelen térben - Major Gizella retrospektív tárlatán


Az Értől az Óceánig? Igen, akár ez a sokat idézett költői látomás is előkerülhet, ha Major Gizella retrospektív kiállítását akarjuk jellemezni. A marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti galériáiban nyílt tárlaton visszatükröződik az indulás, és felragyog a kiteljesedés.  Kirajzolódik az út is, nyomon követhető mindaz, ami a hatvanas évek közepétől több mint fél évszázados alkotói pályáján ezt a nyugtalan alkatú művészt izgatta, foglalkoztatta. A grafikától a festésig, a szolid fekete-fehértől a színek simogató bársonyáig, a geometrikus, dekoratív formáktól a tónusok oldott líraiságáig, a valóság primer lereagálásától az élmény szülte belső rezgésekig, az elvontabb világábrázolásig sok minden kápráztatja el, lepi meg a nézőt, aki ezt a korán sem lezárult életművet így együtt, a maga teljességében, a kísérletezés kitérőivel, a grafikai megoldások egyediségével, eddig még nem láthatta.

Kevesen emlékezhetnek Major Gizella pályájának kezdeteire, a kiállításon, amely egyfajta időrendet is követ, a kolozsvári egyetemi diplomamunkák, a József Attila és Eminescu versillusztrációk is láthatók. Folthatásra épülő, rendhagyó fametszetek ezek, azt is jelzik, hogy a művésznő saját ösvényt próbált kitaposni, elmélyíteni, szélesíteni a továbbiakban. Hogy miképpen, azt az egymást követő alkotói periódusok, a reprezentatív ciklusok, az egyéni módon megvalósított sorozatok válogatott munkái szemléltetik a kiállításon. Hamar kiderül, hogy a kiállító minden grafikai válfajban otthonos. Rajzok, monotípiák, metszetek, vegyes technikai eljárások tanúsítják tudását, ötletességét. Kitartó munkával, kísérletezéssel egyéni technikát is kidolgozott, nem a mennyiség, a számszerűség a meghatározó nála, munkásságában a minőség igénye a döntő, grafikusi leleményében se a sokszorosítás lehetősége vezérelte. Eljárása szerint a linómetszetek egyedi példányok. Gyakran változatok egy témára más-más árnyalatban. Mert egy idő után a szikár fekete-fehéret már nem tartotta elegendőnek mondandói kifejezésére. Grafikai lapjai kezdenek kivilágosodni, megjelennek a féltónusú szürkék is, majd a színes grafikák. Ez újabb kihívás. A mértani formákra, vonalakra, ritmusokra, amorf elemekre alapozó látványteremtés, az elvontabb gondolat érzékeltetésére alkalmas lehetőségek évei következnek. A tárlaton az Évszakok, a Naplemente, a Felhők, a Falióra ciklusok variánsai meggyőzően példázzák, milyen termékeny időszaka volt ez a művésznő életének. A művészeti líceumban kifejtett tanári tevékenysége azonban szinte teljes mértékben felemésztette idejét, hiszen azt is teljes odaadással végezte. Pályája első felében egyéni kiállításokon ritkán találkozhatott műveivel a közönség, a közös jelentkezések nem tették lehetővé, hogy művészi sokoldalúságáról átfogó kép alakuljon ki a köztudatban. Kiállításnak ez a része ezért is hat most meglepetésként. Festészete viszont eddig is igen népszerű volt.

Pasztellel, olajfestéssel grafikusi korszakában is foglalkozott, de színek utáni vágyakozása csak azután emelte a líra húrjain elbűvölően muzsikáló festővé, hogy nyugdíjba vonult, és végre egész lényével az alkotás felé fordulhatott. 1995-től, ha akarta, minden idejét a festésnek szentelhette, rendszeresen látogathatta az alkotótáborokat, kedve szerint fedezhette fel magának a falut, kószálhatott a természetben, élvezhette a táj varázsát. Városiként a vidék megszállottjává vált, és egyre újabb témákra lelt a Homoród-mentén, a Bucsinon, a Gyergyói medencében, a Maros völgyében. Öreg házak, csűrök, kapuk, kemencék, boglyák léptek elő képein jellegzetes festői motívummá, váltak lélekemelő sorozatok karakteres szereplőivé, üzenethordozó szimbólumokká. Ezeknek már gyakrabban örülhettek a művészetkedvelők, hiszen az utóbbi két évtizedben sűrűsödtek Major Gizella egyéni tárlatai. Az elmúlás, megmaradás e különös hírnökei a jelenlegi kiállításról se hiányoznak, kellemes élményt nyújt a nézőknek az újratalálkozásnak, de a tárlaton tapasztaltak szerint a legmélyebb benyomást azok a meleg fényű, parázslón tüzes, bársonyos harmóniák keltik a szemlélőkben, amelyek a monumentalitás képzetét keltve tágítják tér és idő határait, sejtetnek titkokat, sugallják a kompozíciókon álom és valóság egybefonódását. S ha tágra nyitott lélekkel fordulunk feléjük, meghalljuk a belőlük áradó halk, békés zenét is, amelybe időnként elkerülhetetlenül drámai felhang, megrendülés is vegyül. Gondoljunk csak az olyan pasztellekre, mint Az út, a Legendák őrzői, a Végtelen térben, a Proféta, a Dimenziók, az Égi jelek, az Impromtu, vagy amilyen az Akkord és a Reflexiók ciklus. Persze a felsorolást szubjektív megközelítés is befolyásolhatja, de az se baj, ha a tárlatlátogató egész más alkotásokat tüntet ki a figyelmével. Bőven van miből válogatni.

Nagy Miklós Kund    

     

Bálint Zsigmond felvételei